Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold belép a Nyilas csillagjegybe, kvadrátban áll a Merkúrral. A mai napon jobban tesszük, ha világosabban, körültekintőbben fogalmazzuk meg gondolatainkat.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold belép a Nyilas csillagjegybe. Combjaink, és vénás keringésünk lesz érzékenyebb: ügyeljünk arra, hogy a lábaink izomzatát ne terheljük meg túlságosan. Ezt vegyük figyelembe akkor is, amikor tornázunk. Ha azt vesszük észre, hogy nem esnek jól a gyakorlatok, akkor végezzünk belőlük kevesebbet. Ma tartózkodnunk kellene attól is, hogy forró fürdőt vegyünk, hiszen ez nem tesz jót a szervezetünknek - többek között a vénás keringésünknek sem.

Hangulatunk ma kifejezetten barátságos lehet - hisszük, hogy akik hozzánk közelednek, jó szándékkal teszik ezt. Ez a hozzáállás értékes kapcsolatokat indíthat el az életünkben. Ha ma alá kell írnunk egy fontos szerződést, akkor kezeljük körültekintőbben az ügyet - a papírok mindenképpen legyenek rendben. Jóindulatunkat és hiszékenységünket ne a hivatalos ügyek tekintetében bontakoztassuk ki!

Ma a Hold kvadrátban áll a Merkúrral. A mai napon jobban tesszük, ha világosabban, körültekintőbben fogalmazzuk meg gondolatainkat. Jót tehet néhány lazító, relaxáló gyakorlat is, hiszen alapvetően hajlamosak leszünk arra, hogy meggondolatlanul, indulatosabban beszéljünk másokkal.