"Randa ovis sál"

Vágólapra másolva!
Ezúttal nem a Kispál és a Borz, hanem önmaga képviseletében volt a Társalgó vendége egy "csendes-ülős" chat erejéig Lovasi András énekes-dalszerző, annak apropóján, hogy megjelent első szólóalbuma. A Bandi a hegyről lemezbemutató koncertje december 11-én lesz a Millenáris Park tévéstúdiójában. A zenekar természetesen nem oszlik fel, hamarosan 15. születésnapját ünnepli.
Vágólapra másolva!

Bandi a hegyről

Szia! Miért csináltál szólóalbumot? És az véletlen, hogy pont karácsony előtt jön ki az album? (hejj)

Lovasi András: Mert túl sok olyan szám lett hirtelen tavaly, ami egyszerre nem fért volna fel egy Kispál-albumra már... Ezek ilyen otthon született dalok, régebben is írtam ilyeneket, de akkor csak egy-kettőt, és azt mind fel is csempésztem Kispál-lemezekre. A novemberi megjelenés pedig azért alakult így, mert az egész album elcsúszott egy picit - előbb kellett volna neki megjelenni.

Miért az a címe, hogy Bandi a hegyről? (hejj)

Lovasi András: A címe volt meg az említett 6 dal után rögtön, ez merült fel először. Szerintem jó. :)

Vannak nem otthon született dalaid? Azok mennyiben mások? (bushido)

Lovasi András: Azokat próbán vagy hangbeálláson vagy koncerten írjuk.

A daloknak van mélyebb értelmük is, vagy csak úgy jönnek? (M_Jojanna)

Lovasi András: Ha annak, aki hallgatja, van mélyebb értelme, akkor előfordul az ilyesmi. A dalszövegeket vagy hallom (már a kulcsmondatokat), vagy hallani vélem.

Akikről írsz, azok magukra ismernek, vagy "kódoltak" a szövegeid? (agyag_galamb)

Lovasi András: Magukra ismernek általában. Sőt, olyankor is, mikor nem is róluk írok. :)

Ha a "nőmről" vagy a "csajomról" énekelsz, az ugyanaz a személy??? (agyag_galamb)

Lovasi András: Igen.

Kispiék nagyon utálják az albumodat, hogy nem adták a nevüket hozzá? (Guest03428)

Lovasi András: Nem nagyon utálják, de vannak dalok, amelyek nem tetszenek a Kispálnak személy szerint, de ő már csak ilyen. Bármilyen zenét mutatok neki, mindenre azt mondja hogy ****, aztán 1 év múlva azt hallgatja.

Ajánlat:

Hallgasson bele Lovasi András Bandi a hegyről című szólóalbumába!

Lovasi András először a Társalgóban

A Kispál és a Borz hivatalos honlapja

Letölthető Kispál-koncertek

Universal Music

A zenekar többi tagjával milyen a viszony a 'különcködés' miatt? Nincs harag, széthúzás? (aandris)

Lovasi András: Széthúzás mindig van, harag néha, de nem emiatt. Bár szerintem ha sikeresebb lenne, mint egy Kispál-anyag, amire nem sok esély van, biztos rosszul esne Kispinek meg a Csülöknek, de ezt megértem.

Nem a többiek hátba támadása, ha egy zenekari tag szólólemezt ad ki? (Guest92974)

Lovasi András: Ez nem véd- és dacszövetség, hanem egy alkotói közösség.

Mi kell, hogy az ember jó dalt/verset tudjon írni? Boldognak vagy boldogtalannak kell inkább lennie? (bushido)

Lovasi András: Valamilyennek. Mind a kettő működik. Sőt, az is, ha egyik sem vagy, mert akkor az ürességről lehet írni.

Személy szerint melyik a kedvenc számod? (Guest44109)

Lovasi András: A kettes.

Miért van glória a fejed körül? (Guest76524)

Lovasi András: Mert még sose volt.

Ezzel az albummal most lezártál valamit? (ne)

Lovasi András: Ha egy dalt megírok, azzal kibeszélek vagy lezárok magamban valamit, úgyhogy még jól is esik. Terápia.

Örülsz az új albumnak? (rep)

Lovasi András: Jólesett. :)

Szia ! Tervezel további szólóalbumokat is? (agyag_galamb)

Lovasi András: Egyelőre nem.

Más nem tervez szólóalbumot a zenekarból? (ne)

Lovasi András: Nem tudok róla.

Lovasiról

"Oxi csávó vagy, barátom!" (by Pizzás) (Lovagsi)

Lovasi András: Az milyen **** film!!!! :)

Szeretsz magyar lenni? (M_Jojanna)

Lovasi András: Ez nem szeretet kérdése, az vagyok.

Lovi! Ha nem zenész lennél, akkor miből élnél, mit csinálnál?

Lovasi András: Vagy tanár, vagy vállalkozó.

Rendszeresen jársz horgászni, vagy csak amikor a kedved úgy kívánja? (ize)

Lovasi András: Sajnos nem a kedvem dönt, most is legszívesebben ott lennék... állítólag megy a menyhal a Dráván.

Milyen botod van? (Lovagsi)

Lovasi András: Balzer, Shimano, meg még egy-kettő, de azoknak nem jut eszembe a nevük. :)

Hol szoktál horgászni? (myIPwron)

Lovasi András: Orfűn, néha a Dráván, ha arra járok, a Körösön, egy-kétszer voltam Merenyén, Kovácshidán, meg gyerekkoromban a Balatonon.

Régóta ismerem a zenekart, nem derült ki egyértelműen, hogy milyen a viszonyod Istennel és Jézussal. Elmondanád? (Guest70508)

Lovasi András: Direkt nem derült ki, mert még bizonytalan vagyok. :)

Az egyik számodban azt mondtad, hogy "olyan jó, hogy nincsen Isten". Ezen mit értettél? (Juha)

Lovasi András: Azt hogy az emberek megkönnyebbülnének, ha kiderülne, hogy nincsen.

Te meg vagy világosodva? (kundalini)

Lovasi András: Az az Ákos. :)

Foglalkoztál valaha a buddhizmussal? (kundalini)

Lovasi András: Nem nagyon... csak ismerőseimet láttam, volt, akinek jól állt.

Mit érzel zenélés közben? (pocsolya)

Lovasi András: Sok mindent.

Mindig be vagy tépve, vagy csak műsor közben? (Lovagsi)

Lovasi András: Jó pár éve koncert előtt és alatt soha nem szívok. Mert a többiek akkor felgyorsulnak hozzám képest. :)

Mióta használod a jó öreg Fender Precision basszusgitárod?

Lovasi András: 93 óta.

Tervezed-e a dalszövegeidet verseskötetben kiadni? (asa)

Lovasi András: Nem.

Szoktad magadat öregnek érezni? (pocsolya)

Lovasi András: 20 éves korom óta öregnek érzem magam. Akkor mondta a feleségem anyja, hogy "te mit akarsz ettől a 30-as pasitól?"

Milyen koncertre mennél el legszívesebben? (Már nem létező együttes is lehet.) (CreepingDeath)

Lovasi András: The Beatles, The Doors.

Szereted a Republicot? És a Himet?

Lovasi András: Szerintem a Cipő jó slágereket ír, mert tök nehéz eltalálni a néplelket, ő meg egyszer-kétszer telibe. Ezt irigylem. De a zenekar zenéjét nem hallgatom. A Him meg egy ***. Részünkről az utálat tárgya az együttes, de főleg a menedzsmentje, mert iszonyú hisztisek. (A Szigeten játszottunk előttük.)

Szereted Halász Juditot? (Guest72676)

Lovasi András: Szeretem a gyerekkorom, de most már a gyerekeim jobban szeretik.

Szereted Kosztolányit? (SzokeA)

Lovasi András: Azt a keveset, amit ismerek belőle, azt szeretem.

Volt már homoszexuális kapcsolatod? (Lovagsi)

Lovasi András: Álmomban igen... :)

Nagy nethasználó vagy? (wasser)

Lovasi András: Nem mondanám, pár újság, néha a honlapunkon kérdések, meg a magánlevelezésem. Néha havonta egyszer kitekintés a világra, ha időm van rá... olyan felhasználó vagyok, aki nem tudja, hogy mitől megy a villamos, de élvezi, hogy megy.

Szoktál főzni? (zsoofici)

Lovasi András: Szoktam főzni, szeretek. :)

Szereted a sztrapacskát? (Lovagsi)

Lovasi András: Szeretem, bár ritkán jutok hozzá.

Melyik a kedvenc söröd (ha szereted)? (Guest62562)

Lovasi András: Nem szeretem a sört, csak nyáron fél üveggel.

Ki számodra a tökéletes nő? (Lovagsi)

Lovasi András: Olyan nincs. Isten.

Hány évesek a gyerekeid? (Guest67200)

Lovasi András: 5, 9.

A hajadat be szoktad lőni, vagy csak magától áll ilyen faszán? (Beszti)

Lovasi András: Néha a zselé, néha a zsír...

Kihez jársz fodrászhoz? (Lovagsi)

Lovasi András: Az Intersparban van egy gyorsfodrászat, oda szoktam menni. úgyhogy mindig más a fodrász. De mindegyik nagyon kreatív. Katonafrizurát szoktam kérni, és egyik se tudja, hogy mi az... de azért sejtik. :)

Mondták már neked, hogy hasonlítasz Jáksóra? Ezzel nem akartalak megsérteni. :) (Beszti)

Lovasi András: Egy belgyógyász, miközben ultrahangozta a hasamat, már sokkolt ezzel. Szerintem nekem azért határozottabb állam van. Bár a seregben hívtak úgy, hogy széles szájú kisbéka. :)

Tudtad, hogy a LOVASI ANDRÁS betűiből ki lehet azt rakni, hogy RANDA OVIS SÁL? (Beszti)

Lovasi András: No comment. :)

Kispálról

Mit jelent a borz a nevetekben? (greenvelvet)

Lovasi András: Egy állatot... Akkor volt divatos a Bros együttes, mikor alakultunk... :)

Mit gondolsz, hány évig lesz életképes a zenekar? Úgy értem, meddig fogjátok ezt az iramot bírni? (Muffancska_)

Lovasi András: Most ebben a formában 2 évre előre sejtjük, mit fogunk csinálni, aztán majd meglátjuk. Mindenesetre 40 évesen már nem akarom, hogy ez legyen.

Mennyire befolyásol téged vagy benneteket az, hogy a piac mit szeret, mi a kereslet, az igény? (atron)

Lovasi András: Sajnos ebből élünk, úgyhogy befolyásol, de nem a dalírásnál, inkább mikor a kész anyagból kiválasztjuk, mire költsük el a nem túl nagy PR-keretünket.

Neked melyik lemezetek tetszett eddig a legjobban? (Julcsa)

Lovasi András: Ágy, asztal, tévé, Bálnák ki a partra, Holdfény expressz.

Mikor lesz koncertalbum? (outrider)

Lovasi András: 2 év múlva.

Tényleg jobban szeretitek a csendes-ülős koncerteket, vagy csak úgy tűnik?

Lovasi András: Csak jobban van időnk örülni. :) (Guest91811)

Mennyire fontos nektek a zenén kívül az albumok külső megjelenése? (Beszti)

Lovasi András: Nem is tudom... fontos, de csak annyira mint a saját külsőnk. :)

Lesz Kispálnak metál szólóalbuma? (Guest62562)

Lovasi András: Már 8 éve fenyegetőzik ezzel, a cím és a műfaj megvan, nem metál, hanem gyermekmetál. A lemez címe: Mikor öröklök már? :)

Lesz valamikor Anima vs. Kispál? (Lovagsi)

Lovasi András: Nemtom, bár nem tudjuk, mi az a vs., de szeretünk együtt játszani, mindig jól lefikázzuk egymást, aztán meg táncolunk a másikra. Úgyhogy, reméljük, lesz.

Ágoston Béla feldolgozáslemeze megjelent már? Ha nem, akkor mikorra várható? (ize)

Lovasi András: Nincs kiadója, úgyhogy valószínűleg szerzői kiadás lesz. Az anyag mindenestül készen van, úgy terveztük, hogy a Bandival egyszerre fog megjelenni, de már csak jövőre lesz.

Szerinted a kiábrándult rajongók kiöregedéssel jönnek létre, vagy más miatt keletkeznek? (Guest91811)

Lovasi András: Is-is. A más pedig sok minden lehet. De a popzene jórészt életkori sajátosság.

Felbomlásról szó sem esik/esett? (aandris)

Lovasi András: 95-ben szó esett, azóta komolyan nem merült fel...

Van olyan cél, amit még el szeretnél érni, vagy terv, amit meg akarsz valósítani? (Guest92974)

Lovasi András: Szeretnénk egy énekesnővel egy ilyen külföldi kirándulós projektet, és egy nagyon jó Kispál-lemez még visszavan.

Menj má haza, várnak a gyerkőcök. :)

Lovasi András: Jó. Köszönöm szépen, sziasztok.

[origo]