Harrison elkótyavetyélt ereklyéi

Vágólapra másolva!
Rövid ideig tartott a gyász George Harrison, a november 29-én elhunyt ex-Beatle családjában. Sógora, Carl Roles alig pár órával a zenész halála után megpróbálta eladni annak emléktárgyait.
Vágólapra másolva!

Nem csoda hát, hogy sokan megpróbálnak nyereséget húzni belőlük. Így tette ezt Carl Roles, Harrison sógora is, aki titokban már jó előre több tucat dobozba csomagolta Harrison emléktárgyait, amelyek még a Beatles időszakából származnak. Amikor pedig értesült annak haláláról, állítólag pár órát várt csak, és megpróbálta eladni őket.

Olivia Harrison, George özvegye visszaköveteli az emléktárgyakat Carltól, nővére volt férjétől. Olivia ügyvédje szerint Carl, aki a gitáros Los Angeles-i házára felügyelt, itt gyűjtögette össze a mementókat.

Második feleségével, Carollal együtt nem egészen egy nappal Harrison halála után érintkezésbe lépett egy amerikai újságíróval az eladás ügyében. Az újságíró azonban az orgazdák helyett az egykori Beatles-tag örököseit értesítette, akik még időben megakadályozták a családi szarkákat az ereklyék elkótyavetyélésében.

Korábban:

Meghalt a legfiatalabb Beatles-tag, George Harrison
Harrison hamvait a Gangeszba szórják
George Harrison befejezetlen szólóalbuma