Vágólapra másolva!
Nem akármilyen mérkőzésre került sor a hét végén az angol másodosztályban: a Sheffield United-West Bromwich Albion mérkőzést félbe kellett szakítani, mivel a hazai csapatból mindössze hatan maradtak a pályán. A sheffieldiektől három futballistát kiállítottak, ketten pedig sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot.

A mérkőzés különösen a vendégek számára volt fontos, hiszen a West Brom a feljutásért küzd a másodosztályban, míg a Sheffield a középmezőnyben foglal helyet a tabellán.

Ennek megfelelően a vendégeket szép számú szurkolósereg kísérte el Sheffieldbe, és a drukkerek rögtön a kezdő sípszó után gondot okoztak, mivel páran beszabadultak a pályára, és a rendőröknek kellett kituszkolniuk őket.

Nagy nehezen helyreállt a rend, és végre a játékra koncentrálhattak a futballisták, de a hazai kapus, Simon Tracey számára már a kilencedik percben véget ért a találkozó, mivel a tizenhatoson kívülre kifutva kézzel ért a labdába, és ezért jogosan kapott piros lapot.

A West Brom ki is használta az emberelőnyt, gyorsan vezetést szerzett, majd a szünet után növelte előnyét. Az indulatok a 65. percben szabadultak el, amikor a hazaiak csereként beállt spanyol középpályása, Georges Santos rendkívül durván beleszállt a West Brom egyik játékosába. Természetesen őt is kiállították, és az esetet követő csetepatéban a kameruni Patrick Suffo lefejelte a vendégek egy másik focistáját, amiért ő is piros lapot kapott, de a bíró akár a Sheffield egy harmadik labdarúgóját, a csapatkapitány Keith Curle-t is leküldhette volna a pályáról, mivel ő is osztogatta a pofonokat.

A bíró megkegyelmezett neki, pár perc elteltével azonban két hazai focista is megsérült, egyikük sem tudta vállalni a játékot, és mivel a Sheffieldnek több cseréje már nem volt, így a játékvezető lefújta a meccset.

A Szablyák (ez a Sheffield United beceneve) mestere, Neil Warnock szerint mindegyik kiállítás jogos volt, ugyanakkor a tréner csodálkozott azon, hogy csak ennyien kaptak piros lapot. Szerinte ugyanis csapatából Michael Brownt, az ellenféltől pedig Daniel Dichiót és Darren Moore-t szintén le kellett volna küldeni a pályáról.

"Moore többet ütött, mint egy nehézsúlyú bokszoló" - állította a szakvezető, aki tagadta azon vádakat, miszerint ő mondta volna játékosainak, hogy színleljenek sérülést, hogy a meccsnek idő előtt vége legyen.

Korábban: