Jön a magyar Big Brother és Való Világ

Vágólapra másolva!
Versenyre kel egymással a két nagy tévécsatorna a reality show-k terén is. Szeptembertől az RTL Klubon a Való Világ, a tv2-n a Big Brother kerül adásba, így Magyarország is csatlakozik ahhoz a 30 országhoz, akik -kivétel nélkül hatalmas sikerrel - már megrendezték a maguk intimitást teljes mértékben nélkülöző vetélkedőjüket.
Vágólapra másolva!

A tv2 már javában keresi a valódi szereplőkkel forgatott szappanopera, a Big Brother lehetséges helyszínét. Ide zárnák be több hétre a jelentkezőket, akik minden lépését éjjel-nappal 30-40 kamera követné. A stáb elől semmi sem marad rejtve, egyedül a fürdőszobában találhatnak menedéket a játékosok. A verseny fordulókra oszlik, minden egyes szakasz végén szavazással döntik el, kinek kell távoznia. Emellett természetesen a játékosok önként is feladhatják, ha nem bírnák az iszonyatos megterheléssel járó állandó szereplést. Helyszínként állítólag szóba kerültek Budapest ismert pontjai, sőt bevásárlóközpontok is. Az is lehetséges azonban, hogy külön házat építenek majd, ami teljes egészében megfelel a show különleges igényeinek is.

A Blikk információi szerint a magyar Big Brothert Sváby András készítené és a műsor vezetőjének a tv2 megpróbálta elcsábítani az RTL Klubtól Stohl Andrást. A tervek szerint öt-öt, vagy hat-hat fiúból és lányból állna a csapat, a végleges döntést hamarosan megismerhetjük, hiszen a holland liszenszként készített show szereplőit hamarosan elkezdi keresni a csatorna.

A rivális RTL Klub állítólag már tavaly ősszel el akarta kezdeni saját reality show-ját, a Való Világot, azonban a szeptemberi terrortámadás következtében kénytelenek voltak elhalasztani azt. A műsor szereplőit már tavaly kiválogatták, így a csapat adott. A csatorna egyelőre nem nyilatkozott azonban a produkció felépítésének részleteiről, így titkos egyelőre a műsorvezető személye is.

A két új műsor egyébként nem tekinthető úttörőnek a magyar reality show-készítés területén, a Bár és a Bázis már jó ideje bevezette a műfajt a köztudatba. Az újdonság leginkább az, hogy most nagynevű, külföldön már sokszorosan bevált liszenszek alapján készülő produkciókat láthatunk majd.


Korábban:

Reality show Anna Nicole Smithről
Tiger műsort kapott a tv2-n

Fórum:
ValóVilág és egyéb reality műsorok