Eljárás indul a zászlóégetők ellen

Vágólapra másolva!
Közösség elleni izgatás miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Tilos Rádió elleni vasárnapi tüntetésen történt zászlóégetés miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn - közölte a budapesti rendőrfőkapitány fővárosi tájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A rendőrfőkapitány beszámolója szerint a bejelentett tüntetésen a rendőri erők jogsértést nem észleltek, de hétfőn több olyan fotó is napvilágot látott a sajtóban, amelyek egy izraeli zászló elégetését rögzítették a helyszínen.

"A jogsértő cselekmény miatt a fényképeket összeszedtük, az ügyészséggel konzultáltunk, és közösség elleni izgatás miatt ma nyomozást rendeltünk el" - mondta Gergényi Péter dandártábornok. Hozzátette: hétfőn délután a felvételeken látható személyek beazonosításával foglalkoztak a nyomozók.

A rendőrség - a főkapitány közlése szerint - nem tudja, pontosan mikor került sor a zászlóégetésre, feltételezése szerint valamikor 16 óra, azaz a tüntetés hivatalos vége után lehetett, "amikor is kezd sötétedni". A dandártábornok azonban határozottan állította, hogy a zászlóégetés a tüntetésen történt, s a tömeg miatt nem észlelhette a rendező szervezet vezetője sem.

Gergényi Péter reméli, hogy a személyleírás alapján azonosítható a tettes; szerinte az ügy rongálásnak minősül. Arra a kérdésre, miért nem intézkedtek a rendőrök a segítségért kiáltó fotóriporter védelme érdekében, Gergényi Péter azt mondta: "ha látták volna, minden bizonnyal a segítségére sietnek, de elképzelheti, ha száz, vagy kétszáz, vagy háromszáz, vagy ötszáz ember pfujol és kiabál, hogy akkor ott abban a tömegben semmit sem lehet hallani".

Az atrocitás a rendőröktől két méterre történt, ezért látniuk, hallaniuk kellett, ami történt - közölte utóbb az MTI fotóriportere.

Lendvai szerint a Fidesznek kell rendet teremtenie

A szervezőknek, a Jobbiknak és a polgári körök mögött álló Fidesznek kell rendet teremtenie a Tilos Rádió elleni tüntetés ügyében - hangsúlyozza Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakcióvezetője hétfőn. A Tilos Rádió elítélése az ORTT dolga, de a tüntetés ügyében a szervezőknek: a Jobbiknak és a polgári körök mögött álló Fidesznek kell rendet teremtenie - hangsúlyozza a politikus.

Lendvai Ildikó szerint már nem elég a Fidesz elhatárolódása a tüntetésen történtektől. Arra van szükség, hogy a Fidesz - ha valóban akarja - végre tartsa kordában a saját maga által életre hívott köröket, és a hozzájuk csapódott szélsőségeket, akikért ugyanúgy felel, mint a versbéli bűvész az elszabadult bűvészinasért - mutat rá az MSZP-frakcióvezetője.

A tüntetés nem a gyűlölet ellen hatott, hanem maga is gyűlöletet szított, és a gyűlölködés legalpáribb megnyilvánulásainak engedett utat, amikor a "zsidók menjetek el az országból", "Kovács a sátán", "Medgyessy az ördög", jelszavakat kiabálták, izraeli zászlót égettek, és kifütyülték a püspök levelét - írja közleményében Lendvai Ildikó.

Demszky: kérjenek bocsánatot a tüntetés szervezői

Demszky Gábor főpolgármester elvárja, hogy a Tilos Rádió elleni tüntetés szervezői kérjenek bocsánatot az általuk mozgósított tömeg egy részének agresszív, megbotránkoztató, a büntetőjogi felelősséget is felvető magatartása miatt. Elvárja azt is, hogy jelentsék be: "(...) hogyan veszik elejét annak, hogy az általuk szervezett legközelebbi tüntetésen ilyesmi még egyszer megtörténhessen."

"Örülünk, hogy a Fidesz kulturális tagozata elítélte egy nép szimbólumának meggyalázását és a nép elleni ezáltal történt gyűlöletkeltést" - írta közleményében Demszky Gábor. Hozzátette: "Ezzel azonban nem kenhetik el azt a tényt, hogy éppen a Fidesz vezető politikusai és polgári körei bátorították a tegnapi tömeget azzal, hogy az elmúlt két hét folyamán a Tilos Rádióban elhangzottakat túlreagálták, nap mint nap a rádió elnémítását követelték" "Ezért politikai felelősséget viselnek azért, ami tegnap történt" - hangsúlyozta a főpolgármester.