A reformerek bojkottálnák az iráni választásokat

Vágólapra másolva!
A reformpárti jelöltek többségének nem engedélyezték az indulást, és korlátozták a reformszellemiségű sajtó működését is az iráni vallási hatóságok a pénteki parlamenti választásokon. Az eddigi haladó szellemű többségű parlament nem tudott sokat tenni az ország modernizálásért. A reformerek a választás bojkottjára szólították fel híveiket.
Vágólapra másolva!

Parlamenti választás kezdődött pénteken Iránban, de a voksolás tisztaságára súlyos árnyékot vet, hogy a reformpárti képviselőjelöltek többségének nem engedték az indulást, illetve a hasonló szellemiségű sajtószervek működését is korlátozták.

A jelöltek 289 képviselői helyért versengenek. A távozó parlamentben 210 reformpárti és 70 konzervatív képviselő van, a többiek függetlenek. Most ekkora reformer többség elképzelhetetlen, mert az egyetlen reformpárt, amelynek engedélyezték az indulást, csupán 206 jelölttel rendelkezik.

Szajed Ali Hamenei ajatolláh, az ország szellemi és vallási vezetője pénteken, a szavazás kezdetekor arra szólította a választókat, hogy tömegesen menjenek el voksolni. Az indulástól eltiltott reformerek hívei azonban várhatóan bojkottálják a választást. Az országban 207 választókerület működik, a választásra jogosultak száma a belügyminisztérium adatai szerint meghaladja a 46 milliót. A 2000. évi parlamenti választásokon 67,35, a tavalyi önkormányzati választásokon 49,17 százalékos volt a részvétel.

Az előzetes várakozások szerint Iránban ismét a legutóbb legyőzött konzervatívok kerülnek többségbe, nem utolsó sorban a reformerek elleni kemény központi fellépés miatt. Az ország vallásos vezetőjének és az Őrök Tanácsának köszönhetően az eddigi reformpárti parlament sem sokat tudott tenni az orszég modernizálásáért.

Összesen 4737 jelölt indul a választásokon, ám eredetileg 8144-en voltak. A konzervatív muzulmán papokból és jogtudósokból álló Őrök Tanácsa azonban csak 5625 pályázó jelölését hagyta jóvá, akik közül 888-an önszántukból visszaléptek.

A részvételre és az eredményekre vonatkozó első adatok szombat estére várhatók, a végleges eredmény kihirdetéséig azonban két-három nap is eltelhet.