Vágólapra másolva!
Leállították a határőrségnél a járművek, irodai eszközök használatát, szünetelnek az alkalmassági vizsgálatok és a lövészetek is. A Draskovics-csomag miatti elvonások miatt ugyanis "minden áll, aminek működtetése pénzbe kerül". Így hiába költöttek az elmúlt években részben uniós forrásokból sok milliót a határőrség eszközparkjának fejlesztésére, a felszereléseket nem tudják használni. Több határőr szerint a spórolás miatt az embercsempészek egyre könnyebben tudják kijátszani őket.
Vágólapra másolva!

Több határőr is azt állította egybehangzóan az [origo]-nak, hogy amióta a Draskovics-csomag keretében megszorításokra kényszerült a határőrség, "minden áll, aminek működtetése pénzbe kerül". Így gyakorlatilag hiába költöttek az elmúlt években részben uniós forrásokból sok milliót a határőrség eszközparkjának fejlesztésére, a felszereléseket nem tudják használni.

A határőrök szerint a járárőknek napi 3 kilométernyi terepjáró-használatot engedélyeztek. Ez azonban a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak gyalog üldüzhetik az embercsempészeket és határsértőket, mert általában arra használják fel a kilométerpénzt, hogy a határőrizeti kirendeltségekről eljussanak a határőr igazgatóságra, a heti értekezletre. A határőr igazgatóságok udvarain állnak a tavaly vásárolt Neoplan autóbuszok is, így összesen 4-500 jármű áll kihasználatlanul az udvarokon, mert nincs pénz üzemanyagra. Az [origo]-nak nyilatkozó határőrök hozzátették azt is, ha fontos emberek érkeznek, akkor nekik azért beindítják az igazgatóság Mitsubichi Pajero-ját.

A járművek mellett az irodákban dolgozókat is sújtja a takarékoskodás: csak több felettes engedélyének birtokában lehet kinyomtatni egy hivatalos levelet vagy lefénymásolni iratokat. Ráaádásul még a betűméretet is jóvá kell hagyatni és a papír mindkét oldalára nyomtatni kell.

Az [origo] által megkérdezett határőrök elmondták azt is, hogy a lövészetek, az időszakos alkalmassági vizsgálatok is szünetelnek. A határőrőknek általában tavasszal rendeznek éves lövészetet, idén ezt eddig azonban még nem tartották meg. A középiskolákban végzett határőrök alkalmassági vizsgálatát pedig azért nem tudják elvégezni, mert a néhány száz forintos útidíjat sem tudják átvállalni a területi határőr igazgatóságok.

Kiderült az is, hogy eközben az összességében több százmillió forintos értéket képviselő, a kilencvenes években, az orosz államadósság fejében beszerzett BTR 80/A típusú harci járművek egy métert sem futottak a mai napig, lapos kerékkel, a szabad ég alatt tárolják a járműveket.

Az [origo]-nak panaszkodó határőrök szerint a megvonások azért okozhatnak nagy problémákat, mert az uniós csatlakozást követőenr migrációs hullám várható, elsősorban a romániai és az ukrajnai határszakaszon. A tömeges embercsempészet kivédése, visszaszorítása érdekében pedig éppen most kellene mobilizálni a határőrséget, fokozni a rajtaütésszerű ellenőrzéseket. A megtakarítások miatti elvonások azonban megbénítják a szervezet működőképességét - vélték forrásaink. Az [origo]-nak nyilatkozó határőrök úgy fogalmaztak, hogy máris vegetáló állapotba került a határőrség. Egyik forrásunk szerint az osztrák határőrizeti szervek sorozatban adják át magyar kollégáiknak a határsértőket, ami jelentős kudarc Magyarországnak. Forrásunk megjegyezte azt is, hogy az unióhoz csatlakozó országok közül egyedül csak Magyarországon csökkentették a határőrség működési költségeit a csatlakozás évében, ráadásul az EU-hoz most csatlakozó országok közül a magyar határőrök a legrosszabbul fizetettek egy uniós tanulmány szerint.

Orodán Sándor, a határőrség szóvivője megkeresésünkre annyit közölt: a megszorító intézkedések érintik a határőrséget is, és nem jól érintik. A részletekről azonban nem nyilatkozott, de elmondta, a határőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy feladatait eredményesen ellássa. Hozzátette azonban: nem zárható ki egyértelműen, hogy hosszú távon bizonyos területeken az eredményesség rovására mennek ezek a megszorító intézkedések - mondta a szóvivő.