Moby-játékunk nyertesei

Vágólapra másolva!
Sok olvasó válaszolt helyesen abban a reményben, hogy megnyerheti Moby Hotel című CD-jét. Hármuknak sikerült is, így fültanúi lehetnek annak, hogy az egykori technómágus mennyire csínján bánik manapság az elektronikával.
Vágólapra másolva!

Eminem kedvenc céltáblája, a kis kopasz vegetáriánus Richard Melville Hall látszólag végképp eltávolodott az őt annak idején naggyá tevő technótól, Hotel című lemezéről teljesen száműzte a hangmintákat, és inkább a hagyományos popzene felé fordult.

A lemez készítésekor a legfőbb inspirációt a nyolcvanas évek szintetizátoros új hulláma jelentette számára, így többek között a New Order vagy Depeche Mode hatása fedezhető fel az új lemezen.

Kérdésünk arra vonatkozott, hogy melyik városban él Moby, a helyes válasz New York volt. A helyes választ beküldők közül az alábbi olvasók nyertek CD-t:

Karakas Károly
Tarkó Bálint
Felső Imre

A szerencséseknek gratulálunk, nyereményüket postán kapják meg.