"Eltitkoljam a diplomámat?"

Vágólapra másolva!
Egy pályakezdő mérnök hölgy írt levelet elkeseredésében. Pszichológus szakértőnk válaszát olvashatják.
Vágólapra másolva!

Egy pályakezdő hölgy: "Eltitkoljam a diplomámat?"

Pályakezdő mérnök vagyok. Sajnos még nem sikerült elhelyezkednem, pedig időben elkezdtem az álláskeresést. Hasonló problémákkal küzdök mint bármely pályakezdő, a munkaadók mindig a gyakorlat hiányával érvelnek amikor elutasítanak, így viszont nem lehet gyakorlatot szerezni. Gond továbbá az is, hogy a végzettségem nem tartozik a sikerszakmák közé, ezért nincs is sok állásajánlat.

Lényeges különbség azonban köztem és egy átlagos pályakezdő között, hogy később kezdtem az egyetemet, a gimnázium elvégzése után 6 évig dolgoztam, ráadásul különböző munkaterületeken.

Azt hittem ez előnyömre válik majd, hiszen több év munkatapasztalattal rendelkezem és mindenhol megálltam a helyem. Az sem mellékes, hogy felnőtt fejjel sokkal nehezebb volt visszaülni az iskolapadba és jól teljesíteni (kitűnő minősítésű diplomát kaptam). Mégis úgy látom, hogy hátrányosan ítélnek meg, mintha úgy vélekednének, hogy mindenbe csak belefogok, de nem viszem végig mert nem vagyok elég kitartó. Pedig ez nem így van, több oka van annak, hogy nem mentem azonnal továbbtanulni, de mindig szerettem volna.

Nem tudom mit évő legyek, egyrészről szükségem van állásra és fizetésre, ezért arra gondoltam eltitkolom a diplomámat és keresek valami elfogadható állást, másrészről attól tartok, ha megint más területen fogok dolgozni, csak erősítem az előbbi feltételezést és végképp nem vesznek fel a szakmámban sehova.
Mit tanácsol?

Kiss István pszichológus, pályaorientációs tanácsadó válasza:

Tisztelt Hölgyem!
Ha összességében nézzük az Ön helyzetét, akkor valóban nehéz kérdésnek látszhat, mivel töltötte az idejét eddig. Úgy nézhet ki, mintha tétlenséggel telt volna a kieső időszak, későn szánta volna el magát a cselekvésre. Ez azonban tévedés!

A sikeres álláspályázat, pályázati csomag összeállításához azt javasolnám, gondolja át még egyszer, mi mindennel foglalkozott az elmúlt időszakban, amíg megszerezte a szükséges képesítést, diplomáját!

Nyilvánvalóan nem vádolható azzal, hogy csak belekezdene a tevékenységekbe, hiszen kiváló minősítésű diplomát szerzett. Kitartásáról, szorgalmáról a megszerzett okirat is tanúskodik. Aki ilyen eredményre képes, az nagy valószínűséggel megtanulja az egy-egy munkahely speciális elvárásainak megfelelő munkavégzést is. Ezt érdemes hangsúlyoznia az álláskeresés során.

Az is tévedés, hogy nem szerzett olyan készségeket, amelyeket a továbbiakban munkájában ne tudna hasznosítani. Elég, ha végiggondolja, hogy csak a diplomamunka elkészítése milyen készségek, kompetenciák meglétét feltételezi. Önállóan meg kellett szerveznie a munkát, amely a források felkutatásától azok feldolgozásán át, önálló, kreatív ötletek segítségével elvezetett a nagy műhöz. Kitartásra, szorgalomra, szervezőkészségre volt szüksége. Feltételezhetően gyakorolnia kellett az együttműködést csoport/évfolyamtársaival a sikeres államvizsgához is. Amikor pl. felosztották a vizsgatételeket, és eldöntötték, ki, melyik rész kidolgozásáért lesz felelős. Az alaposság bizonyított, hiszen munkáját kitűnő minősítéssel honorálták. Az pedig külön erény, hogy minden nehézség ellenére kitartott elképzelése mellett, és felsőfokú végzettséget szerzett, megvalósítva ezzel sokéves álmát. Céltudatosságáról, kitartásáról tanúskodik ezzel.

Levele alapján felsoroltam az Ön számára kulcskompetenciáinak olyan listáját, amelyek megléte bármely cég elvárásainak segíthet megfelelni!

Hangsúlyoznia kellene ezeket a képességeket, kompetenciákat pályázati anyagában. Próbálja meg átgondolni egyetemi tanulmányai alatt szerzett tapasztalatait: voltak-e hasznosítható ötletei, pályamunkái, érdekes szakmai gyakorlat tapasztalatai a képzés során. Korábbi, gyakorlati évei alatt kapott-e önálló feladatokat, ahol bizonyíthatta rátermettségét?

Elemezze ezeket a tevékenységeket az előbbiekben bemutatott kulcskompetenciák alapján. Önéletrajzában jelölje meg az egyes tevékenységeket, és azokat a kompetenciákat, amelyekben érzi: megállja helyét. A legfontosabb, ne feledje: az álláskeresés legfontosabb kérdése, elhiszi-e önmagának, hogy meg tud felelni a versenyben. Levelében írtak alapján csak bíztatni tudom!