Fizikusnapok Debrecenben

Vágólapra másolva!
Március 6-11 között az MTA Atommagkutató Intézetében tartják az idei Fizikusnapokat. A változatos programok között különleges előadásokat,  vitafórumokat találhatnak az érdeklődők. Középsikolások számára rendhagyó fizikai előadásokat is kínálnak a szervezők.
Vágólapra másolva!

A sorrendben 27. Fizikusnapok szervezői: az MTA Atommagkutató Intézete, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet és a Szalay Sándor Fizikai Centrum intézményei.

A rendezvény programja:

2006. március 6. (hétfő) 16.00
A káosz természetrajza
Előadó: dr. Tél Tamás egy. tanár (Budapest)
Helye: az ATOMKI előadóterme, Debrecen, Poroszlay út 6/a

2006. március 7. (kedd) 16.00
Fizikusok és a menekülési pánik
Előadó: dr. Farkas Illés tud. munkatárs (Budapest)
Helye: az ATOMKI előadóterme, Debrecen, Poroszlay út 6/a

2006. március 8. (szerda) 16.00
Fizikusok a tőzsdén
Előadó: dr. Kertész János egy. tanár (Budapest)
Helye: az ATOMKI előadóterme, Debrecen, Poroszlay út 6/a

2006. március 9. (csütörtök) 16.00
Csoportképződés és önszervezodés társadalmi rendszerekben
Előadó: dr. Néda Zoltán egy. tanár (Kolozsvár)
Helye: az ATOMKI előadóterme, Debrecen, Poroszlay út 6/a

2006. március 10. (péntek) 13.30-tól
Nyílt nap az ATOMKI-ban - intézetlátogatás
Téma- és időpontegyeztetés: Dr. Simon Alíz
Elérhetőség: a.simon@atomki.hu, fax: 52-416-181, tel: 52-509-211
A jelentkezés határideje: 2006. március 7.

2006. március 10. (péntek) 16.00
Tudomány és áltudomány az iskolában - vitafórum
Előadó: dr. Kovách Ádám (Debrecen)
Helye: az ATOMKI előadóterme, Debrecen, Poroszlay út 6/a

KÍSÉRLETI BEMUTATÓ
2005. március 11. (szombat) 10.00
Fizikai kísérletek bemutatása a Hatvani István-fizikaversenyen eredményesen szereplő tanulók számára.
A bemutató keretében kerül sor a Varázskuckó Játszóház által meghirdetett kísérleti pályázat eredményhirdetésére és díjainak kiosztására.
Helye: Debreceni Egyetem TTK Kísérleti Fizikai Tanszék, Debrecen, Bem tér 18/a.

2005. március 6-9.
Rendhagyó fizikaórák középiskolai osztályok számára
Időpont- és témaegyeztetés február 27-től március 2-ig dr. Ditrói Ferencnél.
Telefon: (52) 509-200, 509-251, e-mail: ditroi@atomki.hu

További információ