Vágólapra másolva!
A szibériai olajvárosban, Hanti-Manszijszkban lejátszották a kieséses rendszerű Világkupa első fordulójának második partijait. Almási Zoltán világossal remizett a kínai Wen Yanggal, 1,5-0,5-ös győzelemmel biztosította továbbjutását. A legjobb 64 között a lengyel válogatott éltáblásával, Bartosz Sockoval (2646) mérkőzik meg. Balogh Csaba sötéttel vereséget szenvedett a francia Vladiszlav Tkacsijevtől, búcsúznia kellett. Héra Imre világossal döntetlent harcolt ki Szergej Rublevszkijjel szemben, az orosz olimpikon folytathatja a versengést.  Az esélyesként elkönyvelt nagymesterek közül többen "túlóráznak", hétfőn rapid partikat játszanak, illetve újabb 1-1 esetén 2 villámpartiban mérkőznek meg, majd a "hirtelen halál" játszma dönti el a továbbjutó személyét. Az ukrán Pavel Eljanov, az orosz Konsztantyin Landa, az izraeli Emil Szutovszkij, az amerikai Alekszander Sabalov és a kínai világbajnoknő, Xu Yuhua már csomagolhat.

A három magyar résztvevő közül a papírformának megfelelően csak Almási Zoltán jutott tovább a legjobb 64 közé a Világkupán. A kínai Wen Yangot az első partiban sötéttel legyőzte, majd világossal remizett, és készülhet a lengyel Bartosz Socko elleni párharcra. Balogh Csaba a francia Vladiszlav Tkacsijevvel szemben "vérzett el", Héra Imre az orosz Szergej Rublevszkijtől kapott ki, mindketten világossal remiztek, de sötéttel alul maradtak.

A szibériai olajvárosban szép napfényes az idő, de mínusz 15 fok, az arénában azonban magas hőfokon dúlnak a csaták. Az első hat kiemelt könnyed 2-0-s győzelemmel jutott tovább, az angol Michael Adams is "megúszta" a túlórát. Kiegyenlített az orosz Jevgenyij Alekszejev és az ukrán Ruszlan Ponomarjov, nem okozott csalódást az amerikai Gata Kamsky.

Meglepetés az ukrán Pavel Eljanov, az orosz Konsztantyin Landa, az izraeli Emil Szutovszkij korai búcsúja. Arra is kevesen gondoltak, hogy az egykori lett, majd amerikai színekben is bajnoki címet szerzett Alekszander Sabalov hiába utazott oly sokat. A 64 párbajból 20 párharc csak rájátszásban dől el.

A bolgár Ivan Cseparinov játék nélkül jutott tovább, a mexikói Zamora Gonzalez betegség miatt az utolsó pillanatban lemondta részvételét. Az irániak legjobbja, Ghaem Maghami is "rápihenhetett" a folytatásra, a grúz Zviad Izoria nem kapott orosz vízumot.

Az első forduló eredményei:
Ivancsuk (ukrán, 2787) - Aderito (angolai, 2352) 2 - 0
Abdel Razik (egyiptomi, 2389) - Mamedgyarov (azeri, 2752) 0 - 2
Radzsabov (azeri, 2742) - Genba (orosz, 2413) 2 - 0
Hobaica (argentin, 2427) - Aronjan (örmény, 2741) 0 - 2
Shirov (spanyol, 2739) - Gwaze (zimbabwei, 2429) 2 - 0
Iturrizaga (venezuelai, 2435) - Szvidler (orosz, 2732) 0 - 2
Adams (angol, 2729) - Zugic (kanadai, 2477) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)
Iszmagambetov (kazah, 2480) - Alekszejev (orosz, 2716) 1-1 ( 1- 0, 0-1) TB
Griscsuk (orosz, 2715) - Lima (brazil, 2487) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)
Zsao (ausztrál, 2491 - Carlsen (norvég, 2714) 0 - 2
Kamsky (amerikai, 2714) - Adly (egyiptomi, 2494) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)
Filippov (üzbég, 2496) - Akopjan (örmény, 2713) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Jakovenko (orosz, 2710) - Rahman (bangladesi, 2497) 2 - 0
El Gindy (egyiptomi, 2503) - Ponomarjov (ukrán, 2705) 1 - 1 ( 1 - 0, 0 - 1) TB
Wang Yue (kínai, 2703) - Pridorozsni (orosz, 2506) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)
Laylo (fülöp-szigeteki, 2508) - Bacrot (francia, 2695) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Karjakin (ukrán, 2694) - Matsuura (brazil, 2511) 2 - 0
Kabanov (orosz, 2512) - Bu Xangzhi (kínai, 2692) 0 - 2
Eljanov (ukrán, 2691) - Hossain (bangladesi, 2514) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Wen Yang (kínai, 2515) - Almási Zoltán (magyar, 2691) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)
Malahov (orosz, 2690) - Xu Yuhua (kínai, 2517) 2 - 0
Gopal (indiai, 2520) - Kaszimdzsanov (üzbég, 2690) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Dominguez (kubai, 2683) - Iljusin (orosz, 2528) 2 - 0
Nguyen (vietnami, 2530) - Van Wely (holland, 2679) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Landa (orosz, 2678) - Nevednichy (román, 2531) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)
Le (vietnami, 2534) - Volokityin (ukrán, 2678) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Rublevszkij (orosz, 2676) - Héra Imre (magyar, 2544) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)
Andriaszjan (örmény, 2546) - Oniscsuk (amerikai, 2674) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Inarkijev (orosz, 2674) - Peralta (argentin, 2546) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)
Kunte (indiai, 2547) - Zvjagincev (orosz, 2674) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Cseparinov (bolgár, 2670) - Gonzalez (mexikói, 2552) 2 - 0 (játék nélkül)
Zsao (kínai, 2552) - Harikrishna (indiai, 2666) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Nisipeanu (román, 2668) - Amin (egyiptomi, 2561) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)
Balogh Csaba (magyar, 2561) - Tkacsijev (francia, 2661) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Sasikiran (indiai, 2661) - Zsigalko (fehérorosz, 2562) - 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Kudrin (amerikai, 2563) - Vallejo Pons (spanyol, 2660) - 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)
Nikolic (boszniai, 2675) - lijin (orosz, 2565) 2 - 0
Ivanov (amerikai, 2565) - Navara (cseh, 2656) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Szutovszkij (izraeli, 2655) - Zsou (kínai, 2566) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Flores (argentin, 2566) - Fressinet (francia, 2654) 0 - 2
Barejev (orosz, 2653) - Becerra Rivero (amerikai, 2568) 2 - 0
Baramidze (német, 2569) - Short (angol, 2649) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Georgijev,K (bolgár, 2649) - Megaranto (indiai, 2569) 2 - 0
Gajewski (lengyel, 2573) - Volkov (orosz, 2648) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)
Socko (lengyel, 2646) - Georgijev,V (macedón, 2576) 2 - 0
Mamedov (azeri, 2582) - Tomasevszkij (orosz, 2646) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Motylev (orosz, 2645) - Szavcsenko (orosz, 2583) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)
Gagunasvili (grúz, 2584) - Zsang (kínai, 2644) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Roiz (izraeli, 2644) - Akobian (amerikai, 2585) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Ganguly (indiai, 2585) - Tivjakov (holland, 2643) 0,5 - 1,5 ( 0 - 1, döntetlen)
Wang (kínai, 2643) - Markus (szerb, 2586) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)
Belov (2587) - Halifman (orosz, 2643) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Izoria (grúz, 2643) - Ghaem Maghami (iráni, 2591) 0 - 2 (játék nélkül)
Milos (brazil, 2592) - Avrukh (izraeli, 2641) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Naiditsch (német, 2639) - Granda Zuniga (perui, 2592) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)
Berg (svéd, 2593) - Najer (orosz, 2635) 0,5 - 1,5 (0,5 - 1,5)
Szakajev (orosz, 2634) - Vitjugov (orosz, 2594) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Kajdanov (amerikai, 2597) - Gurevics (török, 2627) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Sabalov (amerikai, 2626) - Pavasovic (szlovén, 2597) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)
Leitao (brazil, 2601) - Shulman (amerikai, 2616) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Rodshtein (izraeli, 2615) - Gustafsson (német, 2606) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Macieja (lengyel, 2606) - Laznicka (cseh, 2610) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)
Kozul (horvát, 2609) - Bruzon (kubai, 2607) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB
Galkin (orosz, 2608) - Bartel (lengyel, 2608) 1 - 1 (1 - 0, 0 - 1) TB