George Bush kell a Simpson családnak

Vágólapra másolva!
A Simpson család alkotói George W. Busht is felkérnék egy vendégszereplésre a rajzfilmsorozatban.
Vágólapra másolva!

A Simpson család egyik írója, James L. Brooks (akinek többek között a Lesz ez még így se! című Jack Nicholson-film forgatókönyvét is köszönhetjük) úgy nyilatkozott a The Sun magazinnak, hogy örömmel venné, ha az Egyesült Államok elnöke elfogadna egy vendégszerepet a jelenleg 19. évadjánál tartó rajzfilmsorozatban.

"Nagyszerű lenne egy olyan jelenet, amelyben George esetlennek mutatkozik. George-dzsal nem hibázhatunk. George és Homer, George és Bart, vagy akár George és a képregényárus. Soha nem szerepelt még nálunk amerikai elnök" - nyilatkozta az író a Simpson család - A film angliai promóciója során.

Simpsonék egyébként a Guinness Rekordok könyvé-be is bekerültek azzal, hogy a tévésorozatok közül náluk fordult meg a legtöbb sztárvendég: a sorozat első évadjában jobbára még csak Amerikában ismert emberek tűntek fel, de a kezdeti siker után már a második évadra sikerült megnyerni olyan világsztárokat, mint például Ringo Starr vagy Danny DeVito.

Rajtuk kívül láthattuk-hallhattuk még a sorozatban többek között Kim Basingert, Glenn Close-t, Winona Rydert, Meryl Streepet, Elizabeth Taylort, Alec Baldwint, Kirk Douglast, Mel Gibsont, Donald és Kiefer Sutherlandet, Johnny Casht, Elton Johnt, Stinget, az Aerosmitht, a Red Hot Chili Pepperst vagy a U2-t.