Publikusak az iPhone 3G hazai árai

Vágólapra másolva!
Bejelentette az iPhone 3G árait a T-Mobile: a legolcsóbban 990 forintért lehet elvinni a telefont egy borsos havidíjjal, de a legésszerűbb konstrukcióban is 28 ezer forintba és havi 10 ezer forintos előfizetési díjba kerül majd két év hűséggel. Kártyafüggetlen opció nincs.
Vágólapra másolva!

A T-Mobile Magyarország, a készülék kizárólagos hazai forgalmazója bejelentette az iPhone 3G hivatalos árait. A készüléket a legolcsóbban 990 forintért lehet majd megvásárolni két éves hűségszerződéssel 17 ezer forintos havidíj mellett. A 8 gigás változathoz a legolcsóbb havidíj 10 ezer forint, ebben a konstrukcióban két éves hűségszerződéssel 28 ezer forint a készülék ára. Kártyafüggetlen változatban, hűségszerződés nélkül a szolgáltató nem forgalmazza majd a készüléket. A tarifákról és az ezekhez kapcsolódó árazásról lásd táblázatunkat lejjebb.

A szolgáltató a készülékhez új, lebeszélhető perceket, internetezési lehetőséget és SMS-eket egyaránt tartalmazó díjcsomagokat kínál. Az új díjcsomagokat választók az interneten a mai naptól előzetesen is regisztrálhatnak az iPhone 3G-re. Azok, akik az iPhone 3G-t elsőként szeretnék megvásárolni, a budapesti MOM Park Bevásárlóközpont T-Pont üzletében augusztus 22-én 0 órától már megvehetik a készüléket. Ezt követően pedig országszerte további 101 üzletben kezdi meg az iPhone 3G árusítását a T-Mobile.

Az iPhone 3G 8 és 16 gigabájtos változatban, utóbbi verzióban fekete és fehér színekben kerül az üzletekbe. A T-Mobile emellett a bevezetés napjától két új, kifejezetten az iPhone 3G-hez kialakított, lebeszélhető perceket, sms-eket és belföldi internetezési lehetőséget biztosító díjcsomagot kínál T-Mobile ikon 400 és T-Mobile ikon 600 néven.

Két akciós díjcsomag csak az iPhone-hoz

Az augusztus 22-étől bevezetésre kerülő T-Mobile ikon 400 csomag 9900 forintos havidíj ellenében 400, belföldi irányban lebeszélhető percet, 200 darab hálózaton belüli sms-t és 2 gigabájtnyi, internetezésre és e-mailezésre egyaránt felhasználható adatforgalmat tartalmaz. A T-Mobile ikon 600 csomag 600, belföldi irányban lebeszélhető percet, 400 darab hálózaton belüli szöveges üzenetet és 4 gigabájtnyi adatforgalmat foglal magában, a csomag havidíja pedig 16 990 Ft. Az iPhone 3G 8 gigabájtos verziója a T-Mobile ikon 600 csomaggal, 24 hónapos, a díjcsomagra vállalt hűségnyilatkozattal 990 forint, a 16 gigás verzió azonos feltételekkel 4980 forint lesz.

iPhone 3G hazai árak a T-Mobile-nál

Díjcsomag

ikon 400

ikon 400

ikon 600

ikon 600

Készülék/hűségnyilatkozat

1 év

2 év

1 év

2 év

iPhone 3G 8 GB (fekete)

69 990 Ft

27 990 Ft

49 980 Ft

990 Ft

iPhone 3G 16 GB (fekete)

89 970 Ft

47 970 Ft

69 990 Ft

4980 Ft

iPhone 3G 16 GB (fehér)

89 970 Ft

47 970 Ft

69 990 Ft

4980 Ft



Az iPhone 3G a T-Mobile többi, a díjszabásban szereplő díjcsomagjával is megvásárolható (a MobilOtthon és MobilOtthon Prémium díjcsomagok kivételével), és meglévő előfizetők készülékváltással, az előfizetésükre vállalt új hűségnyilatkozattal is hozzájuthatnak. Az iPhone 3G egy vagy két éves, az előfizetésre és a választott díjcsomagra vonatkozó hűségnyilatkozattal is kapható lesz, ez esetben a szolgáltató adja meg a pontos árkalkulációt. A T-Mobile a pénteki premiert követően ígért részletesebb információkat a bejelentett kettőn kívüli készülékárakra, amely a weboldalukon is elérhető lesz, de már korábban is lehet érdeklődni az árakról a cég telefonos ügyfélszolgálatán.

Az iPhone 3G-hez rendelhető díjcsomagok

T-Mobile ikon 400

T-Mobile ikon 600

Havidíj

9900 Ft

16 900 Ft

Lebeszélhető percek (belföldi mobil és vezetékes számra)

400 perc

600 perc

Belföldi vezetékes és mobil számok hívásának egységes percdíja

30 Ft

25 Ft

Hálózaton belül küldhető ingyenes sms-ek száma

200 darab

400 darab

Belföldi számra küldött sms-ek díja

30 Ft/db

25 Ft/db

Külföldi számra küldött sms-ek díja

54 Ft/db

54 Ft/db

A csomagban foglalt internetes adatforgalom

2 gigabájt

4 gigabájt

Minden további adatátvitel díja 10 kilobájtonként

0,1 Ft

0,1 Ft



Már előrendelhető - korlátozott számban

Meglévő és új előfizetők a bejelentést követően korlátozott számú készülékre a www.t-mobile.hu/iphone internetes oldalon már előzetesen előrendelést adhatnak fel a 3G-s iPhone-ra. Az internetes felületen azok regisztrálhatnak, akik a T-Mobile ikon csomagokat választják, illetve meglévő előfizetőként jelenlegi havidíjas csomagjukat szeretnék megtartani, és arra hűségnyilatkozatot vállalnak. A hűség keretében a választott egy vagy két éven belül nem lehet lemondani, vagy olcsóbbra váltani a kiválasztott díjcsomagot. Ha valaki úgy dönt, idő előtt megbontaná a hűségszerződést, annak két különböző kötbért kell fizetnie: az egyik az előfizetésre, szolgáltatásokra, a másik a készülékre adott kedvezmény ellenértéke: ezek pontos összegéről még a szerződés megkötésekor tájékoztatják az ügyfelet.

A platinakártyás ügyfelek az új mobilok kiszállítása során elsőbbséget élveznek majd, s amennyiben az internetes előrendelésre fenntartott készülékek elfogynak, az előregisztráció tovább folytatódik, azonban ebben az esetben a kiszállítás időpontjára a szolgáltató nem vállal garanciát.

Az iPhone 3G magyarországi premierjén a legnagyobb hazai mobilszolgáltató Premier Partit rendez, amely 21-én 22 órakor kezdődik a MOM Park Bevásárlóközpontnál (1123 Budapest, Alkotás u. 53.), a Csörsz utcában, a földszinten megtalálható T-Pont üzlet bejáratánál. Az első 10 iPhone 3G készüléket vásárló az eseményt és az elsőséget megörökítő plakettet is kap. A MOM Park Bevásárlóközpontot követően a nyitástól további 101 üzletben, T-Pontokban és kijelölt partnerüzletekben megvásárolható lesz az iPhone 3G. Az érintett üzletek listája megtalálható a T-Mobile weboldalán, ahol az érdeklődők a 22-ei premierről is olvashatnak információkat.

Forrás: [origo]

A környéken is most lesz a premier

Magyarország mellett az elkövetkezendő hetekben több régiónkbeli országban, így Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és a balti államokban is megkezdődik az iPhone forgalmazása. A szolgáltatók a "környékünkön" is jellemzően közepesen drága készülékárral, egy átlagos otthoni ADSL-előfizetésnek megfelelő havidíjjal és 2-3 éves hűséggel, vagy filléres készülékárral és legalább 15-20 ezer forint körüli havidíjjal adják a telefont. A szlovák és a cseh vásárlók annyival szerencsésebb helyzetben vannak, hogy ők kettő, illetve három különböző szolgáltatónál is juthatnak iPhone-hoz: Szlovákiában a T-Mobile mellett az Orange, Csehországban pedig az O2 és a Vodafone is árulhatja a készüléket.

Kártyafüggetlen változatban Magyarországhoz legközelebb és a legolcsóbban Olaszországban lehet hozzájutni az iPhone-hoz. Ott a RIM mobilszolgáltató 499 illetve 569 eurós áron (8, illetve 16 gigás változat, 117, illetve 134 ezer forint) kínálja ilyen változatban - már ha éppen van belőle.