Kicsúszó péniszre fújnak a szülők

Vágólapra másolva!
A Survivor legújabb körében futás közben kiugrott az egyik játékos pénisze: a szülői tanács már fel is emelte a szavát.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban igen hatékony (vagy legalábbis felettébb aktív) Parents Television Council (PTC) már egy fél női mell vagy egy trágár szó miatt is bedühödik, nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy egy teljesen véletlenül kivillant hímtaggal már egyből a helyi ORTT-hez fordultak - sőt a szervezet arra szólította fel tagjait, hogy egyéni panaszokkal is éljenek az ügyben.

A túlélőshow legújabb eresztésének, a Survivor: Gabon-nak ugyanis szeptember 25-én volt a premierje, és rögtön az első adásban megtörtént a baj: egy versenyző (bizonyos Marcus) boxeralsóban futott, és mozgás közben - az elülső nyíláson - kiugrott a pénisze.

A műsort leadó CBS azzal védekezik, hogy a "villantás" teljesen véletlenül történt, ráadásul alig volt látható - az ominózus testrész inkább csak a kikockázás során válik észrevehetővé: bizonyíték ezen a videón. A csatornát igazolhatja a tény, hogy az adást követő 24 órában mindössze egyetlen panasz érkezett - jó 13 millió nézőtől.

A PTC azonban így is köti az ebet a karóhoz, szerinte a tévében látható péniszek számának mindenképpen nullának kéne lennie.