Chili sütőtökben

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
2 db kisebb kanadai sütőtök, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 30 dkg darált marhahús, 3 evőkanál olívaolaj, 2 teáskanál őrölt római kömény, 2 evőkanál paradicsompüré, 1 doboz vörösbab-konzerv, 1 csokor korianderlevél, ízlés szerinti mennyiségű chilipaprika, só, darált bors

Elkészítése:
Vágjuk kétfelé hosszában a sütőtököket, kanállal kaparjuk ki a belsejét a magokkal együtt, majd hámozzuk meg. Tegyük egy sütőlemezre, daráljunk rá borsot, csorgassuk meg olívaolajjal, és forró sütőben süssük puhára.

Míg a tök puhul a sütőben, készítsük el a chilit. Forrósítsunk fel pár evőkanálnyi olívaolajat egy lábasban, tegyük bele az összevágott vöröshagymát és a fokhagymát. Szórjuk rá az őrölt római köményt, pároljuk pár percig, utána tegyük hozzá a darált marhahúst.

Ízesítsük sóval, chilipaprikával és darált borssal. Állandóan kevergetve addig pároljuk, míg a saját levét el nem főtte, és a húsdarabok pirulni nem kezdenek. Kanalazzuk hozzá a paradicsompürét, pirítsuk vele rövid ideig, majd öntsük rá a leszűrt babot.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Hígítsuk fel egy pohárnyi vízzel, és lassú lángon főzzük negyed órán keresztül. Mielőtt levennénk a tűzről, keverjük hozzá az összevágott korianderlevelet.

Vegyük ki a sütőből az elkészült sütőtököt, kanalazzunk a belsejébe a chiliből. Tetejét korianderlevéllel szórjuk meg. A húsos-babos ragut a megsült sütőtökkel együtt fogyasszuk.