Újabb elbocsátási hullám indul a bankoknál

Vágólapra másolva!
Még messze nem ért a végéhez a pénzügyi válság következtében elindult elbocsátási hullám a bankszektorban. Eddig 150 ezren veszítették állásukat, ám valószínűleg még 70 ezren kaphatnak felmondólevelet a következő hónapokban a Wall Streeten - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A gazdasági válság tovább szedi áldozatait a munkaerőpiacon: a Wall Street-i bankok már jövő évi költségvetésüket tervezik, s a túlélés érdekében ismét nagyarányú elbocsátásokba kezdtek. A válság nyomán eddig mintegy 150 ezer ember veszítette el az állását világszerte. Az elbocsátási hullám elsősorban az amerikai befektetési bankok és a kereskedelmi egységek körében koncentrálódik, ám hatásában megerősítheti a nagy pénzügyi centrumokat, így New Yorkot, Londont és Hongkongot is.

New Yorkban 80 ezer állás is megszűnhet

A bankszektor legnagyobbjai akár 25-30 százalékkal is csökkenthetik munkaerő-állományukat. A Goldman Sachs múlt heti bejelentése alapján 32,5 ezer fős állományának 10 százalékától válik meg, a Citigroup 23 ezer főt bocsát el, a Merril Lynch 5700 fővel szűkíti alkalmazottai számát, a Morgan Stanleynél pedig 4400 ember csomagolhat. A Federal Reserve legutóbbi tanulmánya szerint a következő években csak New York városában 55-78 ezer pénzügyi állás szűnhet meg.