Gyengült a forint

Vágólapra másolva!
Pénteken délelőtt 286 forint fölé emelkedett az euró árfolyama a bankközi devizapiacon. Szakértők szerint nincs olyan tényező, amely a magyar deviza erősödését kiválthatná, így pénteken akár 290 forint fölé kerülhet az euró árfolyama.
Vágólapra másolva!

A forint gyengüléssel kezdte a hét utolsó kereskedési napját. Az euró árfolyama nem sokkal 10 óra előtt 286 forint felett járt, szemben a csütörtök délután feljegyzett 284 forint körüli szinttel.

A magyar deviza nincs egyedül, a lengyel zlotyi is veszített értékéből, a cseh korona pedig negatív irányban áttört egy fontos szintet - mondta Gondi István. A Raiffeisen szakértője hozzátette: szerény a forgalom, ezáltal viszonylag alacsony értékű tranzakciókkal könnyedén elhúzható az árfolyam. A szakember szerint a forint és a térségi devizákra nézve negatív a hangulat, ezért elképzelhető, hogy a befektetők nap végi pozíciózárásai nyomán 290 forint fölé kerülhet az euró.

A forint piacán rövid távon továbbra is a hangulatalapú kereskedés várható és egyelőre nincs olyan tényező, amely a magyar deviza erősödését kiválthatná - derül ki az Erste piaci kommentárjából.

Ezzel összhangban nyilatkoztak devizapiaci kereskedők reggel a Dow Jones gazdasági hírügynökségnek, a távirati iroda által idézett hír szerint a forint gyengülésre hajlamos. A szakértők jelezték, a forint újabb mélypontra süllyedhet, az euró árfolyama belátható időn belül 300 forint körüli szinteket érhet el.