Az igazi Született feleségek

Vágólapra másolva!
A TV2-n márciustól új évaddal jelentkezik a Született feleségek, az amerikai nézők viszont arról is tájékozódhatnak a tévéből, hogy a sorozat szereplőihez hasonló háziasszonyok miként élnek a valóságban. Nyilván nincs mindegyikük háta mögött annyi súlyos titok, de azért érdemes bepillantani a mindennapjaikba - talán egyszer hozzánk is elér, esetleg hazai verzióval jelentkezik a Real Housewives.
Vágólapra másolva!

A bevezetőben nem véletlenül említettük párhuzamként a Született feleségek-et (eredeti címén Desperate Housewives-t), hisz arra a Real Housewives címével és intrójával is hajaz. Vagyis a show fő törekvése kezdettől fogva az volt, hogy bemutassa, miként élnek a legalábbis jómódú, de olykor kőgazdag asszonyságok, akik munkájukat (már ha van nekik) mintegy mellékesen végzik, legtöbb energiájukat saját külsejükbe és társadalmi életük fenntartásába feccölik.

A Real Housewives sorozata 2006-ban kezdődött a Real Housewives of Orange County-val, amelynek másik fikciós mintája - könnyen kitalálható - a Narancsvidék volt: a reality ugyanúgy a kaliforniai Orange Countyban játszódik, ahová főleg a pompás tengerpart és a Disneyland miatt érkeznek a turisták. A Real Housewives első évadjai viszont egy olyan helyet mutattak be, ahova nemhogy turisták, de más kívülállók se nagyon mehetnek be.

Ez Coto de Caza, egy tizenháromezres kisváros, amely úgy működik, mint egy luxus-lakópark, csak kicsit nagyobb: az egész települést kerítés és őrszolgálat védi, a fő szórakozási lehetőséget pedig a tenisz- és golfklubok adják. Steril és unalmas - mondhatnánk, de akik itt laknak, azok nyilván jól érzik magukat ebben a mikrokörnyezetben. (Már csak azért is, mert olyanokról van szó, akik a pénzükből gyakorlatilag bárhova máshova el tudnának költözni - ha akarnának.)

Forrás: Getty Images

A Real Housewives of Orange County csapata

"Van valami titokzatos abban, ha az ember zárt ajtók mögött él" - hirdette a Real Housewives az első évadokban, de aztán más helyekre is ellátogatott, és elhagyta a(z angolul némileg frappánsabb) szlogent. Illetve a készítők már az elején is forgattak máshol, a hagyományos berendezkedésű Ladera Ranchen, ahol a szerényebb körülmények között élő Laurie Waring lakott: ő hivatott ellenpontozni a másik négy, Coto de Caza-beli háziasszony életstílusát.

Más kérdés, hogy aztán Waring is kifogott egy gazdag pasit, és a harmadik évad elején már lelkendezve újságolta, hogy "végre Orange County életstílusa szerint élhet". El is költözött, a készítők pedig beválogattak néhány új szereplőt, úgyhogy a sorozat fókusza kitágult, elkezdett a falon kívüli világgal is foglalkozni. Innen pedig már csak egy logikus lépés volt, hogy a szériából spin-offok készüljenek, amelyek mind különböző környezetben játszódnak.

Forrás: Getty Images

A Real Housewives of New York asszonyai

Van olyan kiadás, amely atlantai, illetve New Jersey-i háziasszonyokat szerepeltet, de a legmarkánsabb testvérsorozat kétségkívül a Real Housewives of New York City. Hogy a presztízs és az állandó jelenlét milyen fontos a Nagy Almában, azt tudhatjuk akár a Szex és New York-ból, de jelentős szerzők (mondjuk Truman Capote vagy F. Scott Fitzgerald) is foglalkoztak már a jelenséggel.

A New York-i felső(közép)osztály társadalmi életébe nyújt bepillantást a 2008 elején indult Real Housewives of New York City is, melynek legismertebb szereplője egy sztárszakács, Bethenny Frankel, aki olyan hírességek egyéni étrendjéért felelős, mint Paris Hilton, Alicia Silverstone vagy Michael J. Fox, korábban pedig rangos események, például Emmy- és Grammy-díjátadók szervezésével foglalkozott.

A New York-i asszonyságok között van divattervező, ékszerforgalmazó és olyan is, aki leginkább csak azzal foglalkozik, hogy a férje pénzéből minél több jótékonysági eseményen vegyen részt. Ez a kiadás (az eredeti széria öt szereplőjétől eltérően) már hat nőt mutat be, igaz, a hatodikat csak később adták hozzá a csapathoz - az ő bemutatkozóját láthatjuk az alábbi videón:


A Real Housewives-sorozatokat gyártó cég még egy spin-offot tervez, ez azonban már nem háziasszonyokról szólna, a The Real Kids of Orange County-ba ugyanis 18 és 21 év közötti fiatalok jelentkezését várja. Emellett 2008 nyarától futtat egy társkereső műsort is, melyet a Real Housewives of Orange County egyik háziasszonya, Jo De La Rosa vezet.