Marian Cozma szíven szúrásáért "egy ember a felelős" - állította a 32 éves N. Győző, a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottja vasárnap este a TV2 Napló című műsorában.
Marina Cozmát 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, míg segítségére siető két sporttársát életveszélyesen megsebesítették. N. Győzőt társtettesként elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség, rajta kívül ezzel a bűncselekménnyel gyanúsítják R. Sándort és Sz. Ivánt is. Összesen 27 embert gyanúsít az ügyészség Marian Cozma kézilabdázó meggyilkolása miatt, a többieket egyéb bűncselekményekkel. A nyomozás majdnem egy éve tart.
N. Győző szerint a szórakozóhelyen Marian Cozma "kinézetre inkább maffiózónak tűnt, mint egy sportolónak" és "ezt a magas srácot" már többen is nézték a táncstílusa miatt, mert aki csak elment mellette, szinte mindenkit meglökött.
"Szemmel látható volt, hogy ez a srác agresszívan viselkedik" - mondta, hozzátéve, hogy őt is többször meglökte. "Nem hinném, hogy én ütöttem először" - jelentette ki a gyanúsított, de mint mondta, lehetséges, hogy kettőjük között "kezdődött el ez az incidens". Szerinte a kézilabdások is "kivették a részüket" és "a "kölcsönös agresszió miatt alakult ki a verekedés". N. Győző szerint ugyanakkor nem volt tömegverekedés a helyen, csak három-négy ember pofozkodott mindkét oldalról. "Jó kis bunyó volt (...), ezek a srácok jól kiosztottak minket" - mondta a gyanúsított a műsorban.
Elismerte, hogy az utcán valóban fejbe rúgott valakit, ám ő azt hitte, hogy egyik barátja fekszik a földön, és a "fölé hajoló srác" ütni akarja - mondta N. Győző, aki valójában Zarko Sesumot, az MKB Veszprém és a szerb válogatott kézilabdázóját rúgta fejbe. Sesum a szíven szúrt Marina Cozma fölé hajolt, amint ez a rendőrség több nyilatkozatából ismert a gyilkosság óta.
N. Győző azt mondta, hogy nem tudta, hogy valaki meghalt a szórakozóhelyen; erről csak akkor értesült, miután kialudta magát, majd R. Sándor barátjával kocsival elindult Ausztriába és az autórádióból hallott a halálesetről - mondta a férfi a tévéműsorban.