Megevett egy szuperföldet a Neptunusz

A Naptól legtávolabbi bolygó a Neptunusz. Legnagyobb holdja a Triton, amely a többi holdhoz és a Neptunusz forgásirányához viszonyítva ellentétesen kering a bolygó körül. Minden bizonnyal a térségben található Kuiper-objekutmok közül fogta be a gázóriás, még a Naprendszer korai időszakában.

A modellek alapján az ősi Neptunusz kölcsönhatásba lépett a környezetében lévő sok apró bolygócsírával, és azokat kipenderítette a térségből, miközben ő kifelé vándorolt. Így érkezhetett el oda, ahol az ősi Triton akkor még a Neptunusztól függetlenül keringett a Nap körül. A két égitest gravitációs kölcsönhatásba lépett, amelynek eredményeként a gázbolygó a Tritont holdjává tette.

A számítások alapján erre akkor lehetett reális esély, ha a Triton korábban sem magányos égitest volt, hanem egy másikkal együtt mozgott, ahhoz hasonlóan, mint ahogy a Plútó és a fele akkora Charon is egymás körül keringenek. A kifelé vándorló Neptunusz találkozott a párossal, és a kölcsönhatás eredményeként a Triton annyira lelassult, hogy a Neptunusz körüli pályára állt. Ezzel egy időben a Triton eredeti társa vagy kilökődött a rendszerből, vagy a Neptunuszba zuhant, és beleolvadt.

A fenti forgatókönyvnek az a kedvező, minél nagyobb volt a Triton ősi párjának tömege - egyes becslések alapján a Földénél is nagyobb lehetett. A páros egyik tagja tehát az exobolygók között mostanában csak szuperföldekként emlegetett, a mi planétánknál néhányszor nagyobb tömegű objektum lehetett.

A bekebelezett objektum magyarázatot adna arra, hogy a Neptunusz miért sugároz ki több hőt a hozzá hasonló Uránusznál - noha egyéb magyarázatok is lehetségesek, és a fenti modellre egyelőre nincs erős bizonyíték.