Rendőrök haltak meg egy robbanásban Srí Lankán

Vágólapra másolva!
Felrobbant egy robbanóanyaggal teli konténer egy Srí Lanka-i rendőrőrs mellett. Huszonheten meghaltak, többségükben rendőrök.
Vágólapra másolva!

Az első hírekkel ellentétben nincsen hatvan halálos áldozata a fővárostól csaknem négyszáz kilométerre fekvő Karadiyanaruban történt robbanásban - mondta el a Sri Lanka-i hadsereg szóvivője. Ubaja Medavala vezérőrnagy az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: a robbanás okozta hatalmas pusztítás miatt hitték, hogy hatvan halott is lehet. A szóvivő az AFP francia hírügynökségnek 27 halottról számolt be, akik között 25 rendőr, valamint két civil van.

Egy kínai útépítő cég biztonsági okokból a keleti Battikaloa körzet rendőrőrsén tárolt három robbanóanyagos konténert, ezek közül robbant be az egyik. Az anyagot egy kőfejtőben akarták felhasználni, és amikor a rendőrök éppen adták ki a konténereket, az egyik - nem tudni, miért - berobbant, és levegőbe röpítette a másik kettőt is. A hatóságok kizárják, hogy szabotázs miatt következett be a detonáció.