Vágólapra másolva!
Nádori Pétert, az Origo.hu főszerkesztőjét választotta elnökéül a következő évre a magyar internetes tartalomszolgáltatók önszabályozó szervezete, az MTE.
Vágólapra másolva!

Nádori Péter váltja az indexes Gerényi Gábort a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének élén. Gerényi továbbra is a testület tagja marad elnökségi tagként. Az új elnök mellett az MTE vezetősége új Bán Zoltánnal (Portfolio.hu) és dr. Fáy Margittal (Index.hu) bővült.

Az internetes tartalomszolgáltatók önszabályozó egyesülete 2001-ben alakult, a szervezet ekkor dolgozta ki etikai kódexét, melyet tagjai magukra nézve kötelezőnek fogadnak el. Az egyesület tevékenységének fókuszában 2010-ben az etikátlan online üzleti magatartást folytató cégek elleni fellépés, valamint az internetes médiumok működését érintő új törvények tervezeteinek vizsgálata, véleményezése állt. Az MTE kitüntetett figyelmet fordít a parlament elé terjesztett médiatörvény-tervezet társszabályozásra vonatkozó részleteire.