A japán földrengés következménye lehet a mianmari rengés

Vágólapra másolva!
Legalább hatvan halottja van a csütörtöki mianmari földrengésnek, a helyi lapok szerint több száz ház összedőlt, a szakértők szerint a térségbeli szeizmikus helyzet a korábbi japán földrengés következménye.
Vágólapra másolva!

Hatvannál is több halottja és száz sérültje van a Mianmar északkeleti részén csütörtökön történt 6,8-es erősségű földrengésnek. Szakértők szerint a térségbeli szeizmikus helyzet a március 11-ei japán földrengés következménye.

A halálos áldozatok száma óráról órára növekszik - közölte a hatóságok képviselője, hozzátéve, hogy a rengés epicentrumában mintegy 300 épület semmisült meg. Az állami rádió beszámolója szerint 14 buddhista kolostor és kilenc kormányzati épület is súlyosan megrongálódott.

A földrengés epicentruma Mianmar thaiföldi és laoszi határvidékén, hipocentruma pedig 10 kilométeres mélységben volt. A rengést Mianmartól 800 km-re is érezni lehetett, Bangkokban, de még a vietnami Hanoiban is kilengtek az épületek - írja a BBC brit közszolgálati médium. A legtöbb halott Tacsilek, Tarlaj és Minelin hegyvidéki települések térségében, a thaiföldi határ mentén van - közölte egy névtelenséget kérő forrás.

Az emberek kimenekültek az épületekből, az utakon törések keletkeztek. A hatóságok több utat lezártak. Egy ENSZ-tisztviselő azt mondta, hogy Tarlajban egy kisebb kórház részben megrongálódott, és romba dőlt egy híd. A szomszédos Thaiföld meteorológiai intézete szerint péntekre virradóan hat utórengés volt.

Korábbi jelentések szerint két nagyjából egyidejű, erős földrengés volt Mianmarban, de az amerikai földtani intézet új mérései szerint csak egy földrengés volt.