Népszabadság: Kiszorítaná a külföldi cégeket a vízszolgáltatásból a kormány

Vágólapra másolva!
A kormány hosszú távon a vízközmű-szolgáltatás államosítására törekszik, és a feladat az önkormányzatok hatásköréből is kikerülhet - írja a Népszabadság szakértőkre hivatkozva. Jelenleg a lakosság mintegy húsz százalékát szolgálják ki részben külföldi cégek.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság szerdai írása szerint Orbán Viktor miniszterelnök korábban többször kijelentette, hogy vissza kell szerezni a külföldi tulajdonban lévő vízműveket, és a vízkincs nem kerülhet külföldi tulajdonba. Magukat megnevezni nem kívánó iparági szakértők viszont felhívják a figyelmet arra, hogy a vízvagyon és az infrastruktúra nagy része is jogszabályok által tartósan állami tulajdonba rendelt.

Néhány vízszolgáltató üzemeltetője külföldi: a Pécsi Vízmű és a Fővárosi Vízművek a Suez-RWE résztulajdona, a szegedi vízműcég a Veolia érdekeltsége, míg a negyedik, a kaposvári csak volt a Veolia üzemeltetésében, mert már megszűnt az erről szóló szerződés.

Az írás szerint a vízdíjak befagyasztásában kevés mozgástere van a kabinetnek, mert az uniós szabályok egyik kulcseleme a beruházások teljes költségmegtérülési elve azon fejlesztéseknél, amelyeket részben vagy egészében uniós forrásokból finanszíroztak. Márpedig a víziközmű-hálózatokban egy sor ilyen fejlesztést hajtottak végre - mondják a szakértők, akik a lakosság arányában mintegy húsz százalékra teszik a részben külföldi cégek által kiszolgált területeket.

A Népszabadság a szakértőkre hivatkozva azt írja, hogy egyes előnytelen szerződések újratárgyalása jogos igény lehet, de azt is meg kell nézni, mekkora befektetést hajtottak végre e cégek, és azok hogyan térültek meg.

"A kormány hosszú távon a víziközmű-szolgáltatás államosítására törekszik, és a piacon önálló szereplőként kíván megjelenni. A jelenleg zajló folyamatok ugyanis oda mutatnak, hogy végül a vízszolgáltatás kikerül az önkormányzati hatás- és feladatkörből" - hangoztatják a szakértők, hozzátéve, hogy a célok egy részével egyet is lehet érteni, a módszerekkel azonban semmiképp. Például azért, mert még nem született meg a szektort szabályozó víziközmű-törvény.

A lap egy másik cikkben a Pécsi Vízművel kapcsolatos perekről ír. A Népszabadság információi szerint a társaságban kisebbségi tulajdonos, a francia Suez 10 milliárd forint kártérítéssel számol, miután az önkormányzat idő előtt, 2009-ben felmondta a Pécsi Vízművel kötött szerződést. A város viszont 1,5 milliárd forintnál többet nem akar fizetni. Ezt az összeget pedig a vízszolgáltatásra alapított önkormányzati tulajdonú Tettye Zrt. gazdálkodná ki.