A hatalom átadásáról tárgyalna a bujkáló Kadhafi

Vágólapra másolva!
A felkelők csapatai elől ismeretlen helyre menekülni kényszerült Moammer Kadhafi líbiai vezető tárgyalásokat ajánlott az ország nagy részének irányítását átvevő Átmeneti Nemzeti Tanácsnak. Továbbra sem tudni róla, hogy hol tartózkodik. A víz- és üzemanyaghiánytól szenvedő Tripoli közelében közben újabb tömeggyilkosságok nyomaira bukkantak.
Vágólapra másolva!

Szóvivője szerint kész tárgyalni a hatalom átadásáról Moammer Kadhafi, Líbia megbuktatott vezetője - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala. Mussza Ibrahim szóvivő, aki szerint Kadhafi nem hagyta el az országot, az amerikai AP hírügynökségnek azt mondta, a tárgyalásokat Kadhafi egyik fia, Szaadi vezethetné.

Kadhafi még néhány napja is azt üzente híveinek, hogy "a győzelemig vagy a halálig", de ellenáll az "agressziónak". A héten ugyanakkor a CNN olyan e-mailt kapott Szaadi Kadhafitól, amelyben a diktátor fia azt írta, tárgyalni akar a tűzszünetről, hogy "megvédje" Tripolit.

A Líbiát majdnem 42 éven át irányító ezredest azóta nem találják, hogy a hozzá hű erőkkel hónapok óta harcban álló felkelők hat napja bevonultak Tripoliba, és elfoglalták a város nagy részét, beleértve Kadhafi egykori főhadiszállását is. Egy vasárnapi hír szerint az elűzött elnök páncélozott Mercedesekből álló konvoja átkelhetett az algériai határon, de ezt az értesülést hivatalos források nem erősítették meg. Tripoli nagy részét már a felkelők ellenőrzik, bár még vannak a fővárosban Kadhafi-párti orvlövészek. Líbia törvényes képviselőjének jelenleg az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) számít.

Az ÁNT olaj- és pénzügyekért felelős tagja, Ali Tarhuni a Reutersnek azt mondta, addig nem tárgyalnak Kadhafival, amíg fel nem adja magát. A BBC szerint - ha Kadhafit nem adja fel magát - a szóvivő által tolmácsolt ajánlatot annak bizonyítékaként fogják kezelni Líbiában, hogy az egykori diktátor és hívei önmagukat ámítják.

Ugyanezt a kifejezést használta William Hague brit külügyminiszter a BBC-nek adott interjújában, "kissé elkésettnek" nevezve Kadhafi ajánlatát. Hozzátette, a tárgyalások ettől függetlenül fontosak lennének, hogy elkerülhető legyen a vérontás Kadhafi támogatóinak legfőbb erősségében, Szirt városában. Szirtet egyre inkább megközelítik a lázadók csapatai: Mohamed al-Fortíja, a Miszrátát korábban elfoglaló erők parancsnoka vasárnap bejelentette, hogy katonái már csak 30 kilométerre vannak Kadhafi szülővárosától. Ugyanő közölte azt is, hogy az ország másik, keleti felében a felkelők bevették Ben-Dzsavádot.

Eközben Tripolitól délre több mint ötven holttestet találtak egy leégett raktárépületben. A helyi lakosok szerint a holttestek olyan civilekéi, akiket egy Kadhafi egy másik fia, Hamisz által vezetett alakulat tagjai gyilkoltak le, mielőtt elhagyták a közeli katonai bázist. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet azt állítja, bizonyítékai vannak arra, hogy a Kadhafihoz hű erők megöltek legalább 17 foglyot, és valószínűleg "önkényes kivégzéseket" hajtottak végre a Tripoli eleste előtti napokban.

A lázadók képviselői szerint hamarosan enyhíteni tudják a líbiai fővárost sújtó súlyos víz- és üzemanyaghiányt. A Tripoli legfőbb vízforrásaként szolgáló mesterséges csatornát korábban lezárták, mert attól tartottak, hogy Kadhafi hívei megmérgezték a vizét. A következő napokban várhatóan megérkezik egy ivóvizet szállító hajó a tripoli kikötőbe, és 48 órán belül nagy mennyiségű benzin és gáz is elérhető lesz.