Vágólapra másolva!
Az AC Milan nyári szerzeményei között mindössze egy középpályás van, azonban Alberto Aquilanin kívül a klubnak még szüksége lenne erősítésre ebben a csapatrészben. A kiszemelt az FC Barcelona mali játékosa, Seydou Keita.

A milánóiak elsősorban a védelmüket akarták megerősíteni a nyáron, ami sikerült is, hiszen Taye Taiwót és Philippe Mexest is szerződtették. A középpályára csupán Aquilani érkezett, azonban a múlt héten Mathieu Flamini súlyos sérülést szenvedett.

A franciát megműtötték, hónapokat kell kihagynia, ami arra kényszerítheti a Milant, hogy vegyen még egy középpályást.

A Corriere dello Sport értesülései szerint Massimiliano Allegri edző a napokban tárgyalt az ügyvezetővel, Adriano Galliani a lehetséges erősítésről, és a lap úgy tudja, hogy a szakmai stáb Seydou Keitát szemelte ki.

A mali középpályás az FC Barcelonában kiegészítő embernek számít, alaphelyzetben csak kispados, és emiatt már majd egy éve arról pletykálnak, hogy távozni szeretne. Francesc Fabregas érkezése várhatóan tovább csökkenti játékpercei számát, így a Milan ajánlata kapóra jöhet neki.

További átigazolási hírek:
A Stoke City felvette a kapcsolatot a Tottenham Hotspurrel Wilson Palacios leigazolása érdekében. A Manchester City védője, Micah Richards négy évvel meghosszabbította szerződését.

A Juventus cseh védője, Zdenek Grygera a Fulhamben köthet ki. A Rubin Kazany olasz védőjét, Salvatore Bocchettit a Napoli szeretné hazacsábítani.

www.global-soccer.eu