Halálos baleset egy argentin autóversenyen - videó

Vágólapra másolva!
Balesetben életét vesztette Argentínában egy 22 éves pilóta egy túraautó-versenyen.
Vágólapra másolva!

Guido Falaschi egy körrel a túraautó-bajnokság vasárnapi futamának vége előtt a második helyen állt, de amikor egy lekörözött versenyzőt próbált meg kikerülni, nagy sebességgel kicsúszott, és a gumifalnak csapódott. Az autó visszapördült a pályára, ahol több, akkor érkező kocsival is összeütközött.

A Ford Falcon pilótáját azonnal kórházba szállították, 40 percig küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni. A baleset a Buenos Aireshez közeli Balcarce Juan Manuel Fangióról elnevezett pályáján következett be.

A közelmúltban több tragédia is történt az autó- és motorsportban: október 16-án Dan Wheldon, az IndyCar autós gyorsasági sorozat kétszeres bajnoka szenvedett végzetes balesetet Las Vegasban, majd egy héttel később az olaszok motorversenyzője, Marco Simoncelli lelte halálát a pályán Malajziában, múlt hétvégén pedig egy belga raliversenyen vesztette életét két néző.