Vágólapra másolva!
Jelentősen gyengült a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben azt követően, hogy a Moody's csütörtök éjszaka megvonta Magyarország befektetésre ajánlott adóskockázati besorolását. Az euró árfolyama napközben 317 forint feletti csúcs közelében is megfordult, ez jóval meghaladja a múlt pénteki árfolyamot.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül17 bejegyzés
07:22
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

315 körül az euró

Péntek reggel negyed hét után néhány perccel az euró 314,81 forintot ért a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 236,35 forintba került, míg a svájci frankkal 256,10 forinton kereskedtek. Csütörtök este hat órakor az euró 310,86, a dollár 233,12, míg a svájci frank 252,66 forintot ért.

A forint éjjel kezdődött jelentősen gyengülni az után, hogy "Ba1", vagyis a befektetésre már nem ajánlott kategóriába került Magyarország a Moody's hitelminősítőnél, amely fenntartotta a további leminősítést valószínűsítő negatív kilátást, mivel véleménye szerint bizonytalanság övezi azt, hogy az ország képes lenne ellenálni az európai adósságválság kockázatainak.

08:28
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Fillérekkel erősödött a frank

Fél nyolckor az euró 314,90, a dollár 236,38, míg a svájci frank 256,38 forintot ért a devizapiacon.

Mivel a Moody's értékelésének semmilyen valós alapja nincs, a magyar kormány nem tudja azt másképp értelmezni, mint a Magyarország elleni pénzügyi támadások részeként - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken reggel.

09:19
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

316 fölött az euró

Negyed kilenckor kevéssel 316 forint fölött jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 237,36 forintot ért, míg a svájci frank 257,13 forintba került.

09:51
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Csúcsközelben az euró árfolyama

Kilenc óra előtt 317 forint fölé ért a forint euróban mért árfolyama.

10:05
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

258 forint a svájci frank

Kicsivel 317 forint fölött jegyezték az eurót kilenc órakor a devizapiacon. A dollár kereken 238 forintot ért, míg a svájci frank 258,10 volt.

10:25
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Kamatelemést vár a Raiffeisen Bank

A Moody's leminősítésének tükrében újabb mélypontot állíthat be a forint az euróval szemben már pénteken a Raiffeisen Bank elemzése szerint. Így a Magyar Nemzeti Bank is kamatot emelhet a jövő héten, a Raiffeisen várakozása szerint 25 bázisponttal.

10:52
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Mélyrepülésben a pesti tőzsde

Mínuszban nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a nyitás után egy órával a BUX 3,3 százalékos mínuszban járt. A vezető részvények is nagyot estek, az OTP árfolyama 4,10 százalékos, a Molé pedig 3,3 százalékos mínuszban járt.

11:16
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Egyelőre megállt a forint gyengülése

Negyed 11-kor az eurót 316,51 forinton jegyezték a devizapiacon. A dollárral 238,66 forinton kereskedtek, míg a svájci frank árfolyama 257,50 forintnál járt.

11:32
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább zuhan a BUX

Tovább zuhan a budapesti tőzsde vezető részvényindexe a BUX, az mutató fél tizenegy után 4,1 százalékos mínuszban állt. Reggel kilenc után az OTP részvényei hét, a Mol részvényei mínusz 4 százalék feletti esésben voltak.

12:40
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

260 forint közelében a svájci frank

Dél előtt húsz perccel 317,24 forinton jegyezték az eurót a devizapiacon, a svájci frank 258,42 forintba került, a dollárért pedig 238,96 forintot adtak a kereskedők.

13:55
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

317 forint alá ment az euró

Egy óra előtt néhány perccel az euró árfolyama 316,66 forintnál járt a bankközi devizapiacon. A dollárt 239,41 forinton jegyezték ekkor, míg a svájci frank 258,22 forintba került.

14:40
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Mérsékelte hátrányát a forint

Háromnegyed kettő előtt az euró jegyzése 315,20 forint körül járt a devizapiacon, azaz javított helyzetén a agyar deviza. A frankkal ekkor 257, a dollárral pedig 237,70 forinttal kereskedtek.

15:02
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Egy óra alatt három forintot esett az euró

Kettő óra után 313,75 forintba került az euró a devizapiacon, szemben az egy óra előtt 316,66 forintos árfolyammal. Egyelőre nem látott napvilágot olyan hír, amely indokolná a forint jelentős erősödését. Az egyik bank devizakereskedője szerint elképzelhető, hogy a reggeli euróerősödés korrekciója zajlik vagy olyan hírek szivárogtak ki esetleges gazdasági intézkedésekről, amelyek kedveznek a forintnak.

15:45
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödés után gyengült a forint

Háromnegyed háromkor 315 forint felett járt az euró árfolyama, vagyis az egy óra után bekövetkezett forinterősödés kufulladt.

16:59
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengülés után erősödés

Az euróért négy óra előtt 314 forintot kellett adni, ami azt jelenti, hogy a délelőtt tetemes hátrányt felhalmozó magyar deviza újból erősödni tudott. A svájci frank 254,80, a dollár 236,70 forintba került.

17:11
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Jó hangulat alakult ki Amerikában

Bár a legfontosabb New York-i tőzsdeindexek enyhe mínuszban kezdték a pénteki kereskedést, később emelkedésbe váltottak, magyar idő szerint negyed ötkor a harminc vezető részvény mozgását jelző Dow Jones Industrial Average 0,8, a félezer papír teljesítményét mutató S&P 500 közel 1, a technológiai ágazat indexe, a Nasdaq pedig 0,6 százalékos többletnél tartott.

Negyed ötkor az euróért 313,90 forintot kellett adni a devizapiacon, a frank 254,30, a dollár 236,40 forint körül ingadozott.

20:34
november 25, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a kora este a forint

Az euróért 315,50 forintba kértek a devizpiacon nem sokkal este fél nyolc után. Ekkor a frankot 256,20, a dollárt pedig 238,50 forinton jegyezték.

Az euró napközben megközelített a 317 forint feletti csúcsát, ami a múlt hét pénteki kéthetes csúcsot jelentő szintekhez képest közel 15 forintos euróerősödést jelent.