Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok

Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői mészkőbányákkal rendelkező társaság az ország szinte minden fontosabb állami beruházásánál kulcsszerepet játszik.

"Barcelonában a Sagrada Família is előbb elkészülne, ha velünk csináltatnák" - mondja egy impozáns ürömi bemutató teremben Balogh Miklós, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. vezérigazgató-társtulajdonosa, akinek a cége az utóbbi évek szinte összes hazai műemléki felújításában kulcsszerepet játszott.

A süttői mészkőbányákkal és az erre ráépülő díszítőkőüzemekkel rendelkező kőfaragó vállalkozás a legnagyobb ebben az üzletágban: az építőipar kitartó vergődése ellenére egyelőre több milliárd forintos árbevételt generál évente. A válságban nyereséges maradt, közel 400 főt foglalkoztat, évi 100 ezer négyzetméter díszítőkövet dob a piacra.

A cégre a Budapest szíve program pályázatai miatt belengetett uniós büntetés miatt terelődött a figyelem, de általában az állami és uniós forrásokból finanszírozott műemléki rekonstrukcióknál kevés olyan pályázat akad, amelyen a Reneszánsz - önállóan vagy konzorciumban - ne indult volna, és ne ért volna el pozitív eredményt. Balogh Miklós szerint ennek egyszerű a magyarázata: a hazai műemlékek legtöbbje régen is süttői mészkőből épült, így a felújításoknál is erre van a legtöbbször igény, ezt pedig a Reneszánsz tudja a legolcsóbban szállítani. (Működő mészkőbánya Tardoson és Budakalászon is van még, de ezek kisebbek, és itt más típusú - például vörös - mészkövet bányásznak).

A cég egyik nagy versenytársának név nélkül nyilatkozó vezetője is ezt mondja a másik irányból. Ha egy pályázatban ott szerepel a "süttői kő" mint feltétel, akkor eleve nem indulnak. "Süttőivel csak a Reneszánsz rúg labdába, minek pályázzunk?" - jegyzi meg a cégvezető, aki szerint az állami megrendelések amúgy is ráfizetésesek. "Az ember azt hinné, hogy az állam a legjobb megrendelő, de amikor egy cég benyújtja a számlát, rájön, hogy nem így van. Ha alvállalkozóként áll a sor végén, mint ahogy a kőfaragó cégek szoktak, akkor pláne ráfaraghat" - fogalmazott a konkurens cégvezető, aki szerint ez mindenképpen árnyalja a Reneszánsz sikerét is.

A világ kőből van

"Sokszor támadnak minket, hogy monopolhelyzetben vagyunk. Erre én azt mondom, az egész világon a föld, amíg le nem érünk a magmáig, kőből van. Magyarországon száz helyen lehetne a süttőihez hasonló díszítőkövet bányászni, ez nem olyan, mint az arany" - mondja a tulajdonos, hozzátéve, a jogszabályok szerint bárki bejelentheti, hogy bányászati célból akar kutatni egy területet, és engedélyt kérhet a kitermelésre.

"A kitermelés irgalmatlanul drága." További képekért kattintson!

Erről a társaság egyik kisebb versenytársának a vezetője - aki szintén nem kívánt névvel nyilatkozni - azt mondta, ez mezei halandónak inkább csak elvi lehetőség, mivel a kutatás, az engedélyeztetési procedúra és főleg maga a bányászat horribilis összeget követel.

Ezt Balogh Miklós sem cáfolja, aki szerint egy bánya megnyitásától még nem lesz senkinek sikeres kőfaragó vállalkozása, a kitermelés ugyanis irgalmatlanul drága. Az olcsóbb, robbantásos technikával nem lehet dolgozni, mert akkor nem lehet nagy tömböket egyben kiszedni, így aztán legalább 3 milliárd forint kell ahhoz, hogy a szükséges gépeket valaki megvegye, és elérje a gazdaságos üzemméretet is.

A Reneszánsz például gyémántfűrészekkel, gyémántdrótokkal dolgozik, és 100 ezer négyzetméter követ ad el egy évben, nagyobb részét a 200 ezer négyzetméter díszítőkövet felszívó hazai piacon, de egyre többet szállít Németországba, Belgiumba és más nyugat-európai országokba is.

2000 éve üzlet

Név szerint nyilván tartják Süttőn az olasz és német származású, 200-300 évvel ezelőtt betelepült kőfaragó famíliákat, amelyek generációi a történelem során egymásnak adták át a stafétabotot, és neves helyi magyar kőfaragó családokat is kineveltek. A Gerecse hegységben fekvő településen már az ókorban is fejtették a követ, a Süttő feletti bányákból a mai napig vezet egy út a Duna-partra, amelyet a régészeti leletek szerint a rómaiak alakítottak ki.

A hegység természeti kincse a kemény mészkő, amelyből - és a közeli Tardosról származó vöröses márványból - Mátyás király is építkezett (például a visegrádi palotát), majd a török hódítás után és később, a millennium éveiben rengeteg magán- és középületet építettek. A Halászbástya, a Lánchíd, az Alagút kövei, főúri paloták százai Magyarországon és a Felvidéken adtak állandó munkát a süttőieknek - a 19-20. század fordulóján több száz segédnek és több száz napszámosnak.

A 20. század viharaiban - a nagy gazdasági válság és a világháborúk miatt - a süttőiek nagy része munkanélkülivé vált, családok tucatjai több hullámban Amerikába és Nyugat-Európába vándoroltak. Rövidebb időkre azért később is visszatért a fellendülés, de az 1948-as államosítás és a rendszerváltás közötti időszak nem idézte vissza a kőfejtés fénykorát.

Hogy a magánmegrendelések épp mennyire húzzák az üzletet, az a süttői kő aktuális népszerűségén is múlik, vagyis, hogy a fehéres színű kőfajta hogyan illeszkedik az építészeti, belsőépítészeti trendekhez. A Reneszánsz-vezér szerint körülbelül kétezer éve - amióta ezt a bányát használják - stabilan piacképes a süttői kő, de mindig akad olyan vevő is, aki pont nem erre a fajtára vágyik, ezért a társaság sokfajta kővel dolgozik.

Vissza a csőd széléről

Az egyebek mellett a Parlamentet, a Margit hidat, a gödöllői kastélyt és a pécsi Zsolnay negyedet is felújító részvénytársaság az 1948-ban létrejött állami kőfejtő vállalat romjain alakult újjá. Ez nem ment simán: a '90-es évek elején a vállalatot privatizálták, kanadai tulajdonosok kezére került, majd a csőd közelébe jutott, és 1997-ben kis híján felszámolták.

"Borzalom, ami itt volt, egy kupleráj" További képekért kattintson!

A jelenlegi három magántulajdonos - Balogh Miklós, Páljános András és Bene Zoltán (akik most a cég vezérigazgatói is) a katasztrófa előtti utolsó pillanatban álltak össze. Néhány tízmillió forintért felvásárolták a felszámolás alatt álló társaságot, annak 1,1 milliárd forintos adósságállományával együtt.

A kölcsönöket több év alatt sikerült visszafizetniük, ezzel párhuzamosan 4-5 milliárd forintot fejlesztésekbe és beruházásokba öltek. Ennek az eredménye egyébként Ürömön járva is kézzelfogható: jóllehet, a termelés oroszlánrésze a süttői bánya közelében zajlik, Ürömön is több kőfaragó csarnokban folyik a munka, a különböző díszköveket és azok hasznosítását bemutató központ pedig látványosabb, mint sok kortárs múzeum.

"Borzalom, ami itt volt, egy kupleráj" - idézi fel a '90-es évek közepére előállt csődközeli állapotokat Balogh Miklós, aki visszatekintve úgy látja, az állami vállalatot felvásárló kanadai főtulajdonosokat csak a gyors profit érdekelte, és több hibás döntést is hoztak. Olyanokat, amelyek következtében az egykor 880 milliós saját tőkéjű cég az 1990-es privatizációt követő hat év alatt elveszítette teljes tőkéjét, árbevételét évi 160 millió forintra apasztotta, évente 400 millió forintos veszteséget termelt, és 1,1 milliárd forintos tartozást halmozott fel az állammal, a bankokkal és a szállítókkal szemben.

Az új irányokat már a mostani tulajdonosok határozták meg, akik még az állami vállalatnál ismerték meg egymást, de a privatizáció után előbb vagy utóbb elhagyták a céget, és mielőtt 1996-ban összeálltak volna, ki-ki a saját kőipari kisvállalkozását vezette.

Faragják a Parlamentet. További képekért kattintson!

"Minden bánya más. Mindenhol mások a geológiai adottságok, más technológiával, más gépekkel kell Kanadában és Magyarországon bányászni, és nagyon nem mindegy, hogy aranyról, kavicsról vagy díszítőkőről van szó" - villantja fel az alapvető műhelytitkokat a köves családba született tulajdonos, akinek az édesapja is ennél a cégnél dolgozott, ő maga segédmunkásként és kőfaragóként kezdte, majd jogi diplomájának megszerzése után került középvezetői pozícióba.

Balogh Miklós nehezen viselte, hogy a privatizáció után szerinte dilettáns külföldiek dirigáltak neki és a régóta ott dolgozó magyar vezetőknek, akik - mondja - világosan látták, hogy az új menedzsment rossz technológiával és rossz módszerekkel állt bele a dolgokba. "Nem volt szükség itt egy külföldi okosra, aki soha életében követ nem bányászott" - tette hozzá. Akkori érzéseit egyébként a ma más kőfaragó cégeknél dolgozó egykori munkatársak közül is többen osztják. Mint egyikük - név nélkül nyilatkozva - elmondta, fájóan pazarlóan működött a cég a külföldi menedzserek alatt, és az adósság csak termelődött.

Segített az ingatlanboom

1997-ben sikerült leállítani a felszámolást. Balogh Miklósnak és társainak reorganizációs terve meggyőzte a bankokat, amelyek némi haladékot adtak a hitelek visszafizetésére, mindenkivel sikerült átütemezni az adósságot, sőt, új kölcsönökből a megfelelő gépeket is be tudták szerezni.

A talpra állásban legalább olyan nagy szerepe volt annak is, hogy a magyar gazdaság a '90-es évek végén erőre kapott, az ingatlanpiac és az építőipar is feltámadt, és a magánszektor beruházásai mellett a nagy állami felújítások is beindultak. "Magyarország le volt pusztulva, tudtam, hogy egyszer meglódul a gazdaság, de hogy ennyire, azt azért én sem gondoltam volna" - fogalmazza meg a cégvezető a '90-es évek végétől a gazdasági válságig terjedő periódusra gondolva.

A válság azután nagyon betett a hazai építőiparnak és az ingatlanpiacnak, a Reneszánsz számaiban mégsem hozott drámai törést. Az állami megrendelések ekkor is futottak: a pécsi, a gödöllői és jó néhány fővárosi projekt is erre az időszakra esett, a nyilvános cégadatok 2009-2010-ben is fejlődést mutatnak. A 2009-es 12 milliárd forintos árbevétel 2010-ben 15-re nőtt, és a nyereség is több százmillió forint volt, de a tavalyi év már nem sikerült ilyen jól. A forgalom 10 milliárd forint felett maradt ugyan, de a profit a korábbinál jóval szerényebb lett, a menedzsment ezért most átszervezésekre készül.

A jövőben a társaság fókusza is áttevődik, Balogh Miklós szerint egyre többet fognak külföldön dolgozni, és kisebb szerepet szánnak az állami felújításoknak. "Ezek a megrendelések sokszor ráfizetésesek, mert Magyarországon a magasépítési árak irreálisan alacsonyak, az állam lassan fizet, és még támadások is érik a céget" - sorolta a cégvezető.

A külföldi terjeszkedés az egyik konkurens szerint is indokolt lehet. "Túl nagyra nőttek. Nagyon sokat beruháztak, sok hitelt vettek fel, és most nincs annyi munka a magyar piacon, amennyi ezt kitermelné" - fogalmazta meg az egyik cégvezető, aki szerint a piac minden szereplője előtt intő példa, hogy korábban kifejezetten sikeresnek látszó nagy vállalkozások is be tudnak dőlni. Példaként a február óta felszámolás alatt álló Hérosz Zrt.-t említi, amely szintén több állami, fővárosi pályázaton volt nyertes az utóbbi években, olykor a Reneszánsszal konzorciumban is; egy kisebb, de azért néhány éve még milliárdos árbevételt termelő és nyereséges kőfaragó társasággal szemben pedig néhány napja indítottak felszámolási eljárást.

A Parlament a kedvencünk

A számos műemléki felújítás közül a Reneszánsz tulajdonosainak kedvenc munkája a Parlament. A felújítás még az állami vállalat idejében, 1948-ban kezdődött, és 2013 végén fejeződik be. Az Országház homlokzata eredetileg 100 különböző homokkőből épült, ez a mészkőnél puhább kő, gyorsabban lehet belőle építkezni, de mállani is jóval hamarabb kezd. A háború utáni rekonstrukciót már süttői mészkőből kezdték meg, ekkor döntöttek arról, hogy az egész homlokzatot szakaszonként lebontják, és a keményebb, tartósabb, statikailag is stabilabb mészkőből építik újra az eredeti tervek alapján.

A Duna felőli oldalon álló két nagy torony már a Reneszánsz mostani tulajdonosainak idejében készült el. Az állványok mögött 2,5 évig tartott egy-egy torony újrakövezése, ehhez előbb földig le kellett bontani a tornyokat, majd újból felépíteni. "A teljes épület még nincs kész, de ha majd leszereljük az állványokat, 400 évig nem kell hozzányúlni a díszkövekhez" - mondja Balogh Miklós.