Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
2012. május 25. 13:40
Rendkívüli ülést tart pénteken Hódmezővásárhely önkormányzata. Az ülést azért hívta össze Lázár János polgármester, mert hamarosan távozik posztájáról: június 1-től államtitkári rangban vezeti a Miniszterelnökséget. A közgyűlés délután három órakor kezdődik, és nemcsak a távozó polgármester, hanem Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond majd. A program szerint Orbán fél háromkor érkezik Hódmezővásárhelyre, ahol a Polgármesteri Hivatal előtt találkozik majd Lázárral, és együtt sétálnak be a hivatalba. A rendkívüli ülés lényegében kettejük beszédéből áll majd, és a program szerint négy óráig tart majd.
Hódmezővásárhely honlapján élőben közvetítik a közgyűlés ülését, Orbán Viktor és Lázár János beszédét. Az adás ezen a linken érhető majd el három órától.
A városháza előtt gyülekezik a Szolidaritás mozgalom, amely délután egy órára tüntetést hirdetett a térre a polgármester és a kormány ellen. A főtér egyik sarkát kordonokkal elkerítették, de egyelőre csak egy tucat tüntető érkezett a helyszínre. Később a Jobbik is tüntet majd, nekik jelenleg egy szimpatizánsuk tartózkodik a téren.
Már a Hódmezővásárhelyre vezető út mellett sok közmunkást lehet látni, aki az út melletti gazt szedi - jelentette tudósítónk. A főtéren, a városháza előtt pedig több tucat közmunkás dolgozik a lámpaoszlopokat mossák, villanykörtéket cserélnek és füvet nyírnak. Amikor az egyiket megkérdeztük, hogy mire ez a nagy készülődés, azt ismételgette, hogy "nem azért vagyunk itt, mert jön a miniszterelnök úr, ez a város mindig tiszta", ugyanakkor több járókelő is azt mondta, hogy három napja folyamatosan tisztítják a teret.
"Nagy nap ez a mai, mert eljön Orbán Viktor miniszterelnök úr, hogy kikérje Lázár Jánost a várostól" - mondta egy idősebb nő tudósítónknak, amikor útbaigazítást kért tőle. A nő azt mondta, sajnálja, hogy Lázárnak le kell mondania, de megnyugodott reggel, amikor a polgármester helyi lapban közölt interjúját olvasta.
Minden megkérdezett hódmezővásárhelyi tudott arról, hogy a pénteki közgyűlésen búcsúzik Lázár János a várostól, sőt, egyikük azt mondta tudósítónknak, hogy "lesz még Lázár polgármester itt". Egy középkorú férfi szerint Lázár helyi népszerűsége csak annak köszönhető, hogy az emberek nem akarnak széllel szemben pisilni, és a fideszes jelöltet támogatják.
Tiszta és virágos parkokat, ráncba szedett önkormányzatot és nyomasztó adóssághalmazt hagy Hódmezővásárhelyre Lázár János. Az [origo] két hete a városban járt utána, hogyan fogadják a helyiek a polgármester távozását, riportunkat ezen a linken olvashatják.
Papp Attila, a Szolidaritás tüntetés szervezője az [origo]-nak azt mondta, hogy csak a tér szélére kaptak engedélyt a demonstrációra, mert a tér közepére egy szimpátiatüntetést jelentettek be Orbán Viktor mellett, és a Szolidaritás mellett közvetlenül egy kordonnal elválasztva demonstrál majd a Jobbik a helyi OTP bank előtt. Papp elárulta, hogy a polgármester-választáson a demokratikus pártokkal közös jelöltet szeretnének állítani. A tüntetésen résztvevők száma húszra emelkedett. A téren sok rendőrt lehet látni - jelentette tudósítónk.
Tudósítónk szerint gyülekeznek a téren a jobbikosok is, akiknek hivatalosan kettőkör kezdődik a tüntetésük. Már több tucatnyian állnak a téren, jobbikos zászlókkal, amelyek szerint Szentesről, Apátfalváról és Szegedről is érkeztek tüntetők. Egyikük egy táblát tart, amelyre azt írta: "Ne csak a szegényeket sanyargassátok, ti is éljetek 47 500 forintból. Akkor két év múlva nem lesz államadósság".
Egy jobbikos zászlóba kapaszkodó idősebb hölgy az [origo]-nak azt mondta, azért jött tüntetni, mert elege van a multikat majmoló Orbán-kormányból, "hozzájuk képest a kommunisták ministránsfiúk voltak". Közben a mellettük tüntető Szolidaritás egy hangszóróból zenéket játszik: elhangzott már a Lesz még magyar köztársaság című dal is.
A Fidesz és a KDNP helyi csoportja csütörtökön közös taggyűlést tartott, amelyen részt vett Lázár János polgármester, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. Egyhangú döntést hoztak arról, hogy Almási István alpolgármester jelölését támogatják a vélhetően a nyár végén esedékes hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.
A Hair zenéjére megérkezett nagyjából harminc Szolidaritás-tüntető. Egy táblát tartanak, amin nagybetűkkel a következő van kiemelve: "Viktor diktátor, Lázárral együtt takarodj". Az autósok elől lezárták a teret és a környék utcáit, az út közepére Közgép-feliratos fahídakat tettek. Közvetlenül a városháza előtt fekete öltönyös férfiak járnak ki-be. Egyikük csak annyit mondott, hogy az utolsó simításokat végzik Orbán érkezése előtt. A jobbikos tüntetésen tudósítónk szerint megjelentek az árpádsávos zászlók is.
Megjelent a Szolidaritás tünetésén egy rövidnadrágban Kónya Péter, a mozgalom társelnöke, aki egy kartondobozt cipelt, amelyen Lázár János arcképe látható áthúzva. Kónya elárulta, hogy ez egy Lázár-blokkoló, amelyet Budapestről hoztak a hódmezővásárhelyieknek. Kónya egy rövid beszédet is mondott, amelyben a demokratikus ellenzék összefogását sürgette a következő polgármester-választáson. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy "Hódmezővásárhelyből nem szabad második Esztergomot csinálni, Esztergomban ugyanis a fideszes többség blokkolja a független polgármester döntéseit".
A szintén a téren tüntető jobbikosok karba tett kézzel hallgatták Kónya beszédét, egyikük hosszan káromkodott, mondván "rohadtul nem ezért jöttem ki".
Hofi monológokat játszanak le a Szolidaritás tüntetésén résztvevőknek: a kabaréjeleneteket meg-megszakítja egy-egy Lázár Jánoshoz szájából elhangzott, azóta híressé vált mondat. Tudósítónk arról számolt be, hogy a polgármesteri hivatal előtt a sajtó munkatársait egy kordon mögé terelik, csak onnan lehet majd fényképezni Orbán Viktort. Megérkezett a miniszterelnökség sajtóstábja és többen is azt mondták, hogy percek múlva jön a kormányfő. A legtöbb sajtós már a kordon mögött várakozik.
"Amikor a felkérést megkaptam, egyértelmű volt: Vásárhely vagy Magyarország" - mondta Lázár János a Délmagyarország című megyei lapnak adott pénteki interjújában. Lázár azt mondta, hiába hagyja el a várost, a családja úgy döntött, nem költöznek el, ezért ő az új munkája mellett továbbra is ingázni fog Budapest és Hódmezővásárhely között. Lázár ráadásul nem is akar elköszönni a várostól, mert "nem befejeztem a polgármesteri működésemet, hanem megszakítottam". Azt ígérte, legalább olyan aktív szereplője marad a város közéletének, mint eddig volt.
A miniszterelnök még nem érkezett meg - jelentette a helyszínről tudósítónk, a Szolidaritás tünetésről azonban többen átmentek a hivatal elé. Egyikük azt mondta, "méltóképpen fogjuk üdvözölni a miniszterelnököt". Hódmezővásárhelyiek is megjelentek, van, aki szeretné lefényképezni Orbánt a mobiltelefonjával, és sajnálja, hogy a kordon miatt nem mehet közelebb. Közben a hivatalba megérkeztek fideszes képviselek, illetve Kun Miklós történész, aki befelé menet odaintett az újságíróknak.
Feleségével együtt megérkezett Lázár János a városháza elé, akinek azt kiabálták a tüntetők: "mocskos Lázár, tökretetted a várost". A polgármester közelebb lépett a kordonhoz, kezét a fülére a tette és a tüntetők felé mosolyogva azt mondta, hogy "nem hallom".
Egy perccel később kisbuszával Orbán Viktor is megérkezett, őt is a tüntetők kiabálása fogadta. "Orbán takarodj" - skandálták a tüntetők tudósítónk szerint. A miniszterelnök Lázárhoz lépett, kezet fogtak és fényképezkedtek, majd bementek.
Megérkezett a közgyűlésre Orbán Viktor és Lázár János, vastaps fogadta őket. Olyan sokan vannak, hogy nem is fért be mindenki a terembe, de kint két kivetítőn követhetik a beszédeket az érdeklődők.
Hódmezővásárhely az a város, amely 22 év után nyugodtan állíthatja, hogy a rendszerváltozás győztese - mondta Lázár. Vannak olyanok a teremben, akik hosszú idő óta részesei a város életének, közbecsülésnek örvendő polgárok. "Azok, akik ma ebben a teremben itt vannak, azok 1990-ben hittek abban, hogy a városnak van jövője" - fogalmazott a polgármester.
Orbán Viktor azt mondja, Lázár János azt kérte tőle, hogy ne csak felszólaljon, hanem mondjon beszédet, ezért ő azt előre megírta, mondja, de előtte még pár keresetlen szót is szeretne szólni. Orbán emlékezteti a hódmezővásárhelyieket, hogy nem először találkoznak, és megköszi, hogy a nehéz időkben imádságot, hátbaveregetést küldtek nekik. "Van néhány település, amelynek kitartása nélkül ma nem lehetne nemzeti kormányzat, az egyik ilyen Hódmezővásárhely" - mondta Orbán, aki a polgármestert csak Jánosnak nevezi.
Ahogy János is említette, a jövetelemnek van a vásárhelyieket közvetlenül érintő oka - mondta Orbán, aki a nagy bejelentés előtt számot vet a kormány két éves munkájával. "Régen volt, ezért talán sokan nem is emlékeznek rá, hogy 2010-ben Európa legbetegebb embere nem Görögország, hanem Magyaroroszág volt" - fogalmazott Orbán, aki szerint kirántották a szakadékból az országot.
A kormány célja volt Orbán szerint, hogy ötmillió ember dolgozzon, "úgy érzem, hogy jó irányba tanulunk. A ciklus végéré kirántjuk az árokból Magyarországot, a hitelek nagy részét ki fogjuk fizetni, nem külföldi szervezetek fogják eldönteni, hogy hogyan rendezzük be az életünket" - tette hozzá a miniszterelnök.
A kormány hisz abban, hogy ha megtaláljuk a megfelelő embereket, akkor őket a saját közösségükből ki kell kérni. "Tisztelettel szeretném kölcsönkérni az Önök polgármesterét, mert lenne egy munka, amiben szükség lenne rá" - mondta Orbán, szavait hangos nevetéssel díjazza a közönség.
A kormányfő elismeréssel beszél a Hódmezővásárhelyen végbement fejlődéshez, "nyilván nem könnyű itt az élet, de az a fejlődés, amelyen ez a város keresztülment, évről-évre látható" - tette hozzá Orbán. A megyei jogú városok közül elsőként ez a város tett eleget az esélyegyenlőségi normáknak, "máshol egy ilyen program felkavarja a kedélyeket, és gyakran egymással szembe fordítja az embereket. "Vásárhelyen hihetjük, hogy nem az számít, milyen családba születtél, hanem, hogy megvan-e a magadhoz való szorgalmad és eszed" - fejtette ki a miniszterelnök.
Nem lennék jó vendég, ha csak vinnék, és üres kézzel jönnék - mondta Orbán a közgyűlésen megjelenteket. "Van itt néhány beruházás, ami meg fog valósulni a következő időkben". Elkészülhet a Szeged és Hódmezővásárhely közötti, 22 kilométeres villamosszerű vonatvonal - taps jár a bejelentésért. "Meg fogjuk építeni a 47-es elkerülő utat, gondot fordítunk a vásárhelyi laktanyára is, bővíteni szeretnénk az itt állomásozók létszámát" - folytatja Orbán a nagy célokat.
"Az Önök polgármesteréből nem akarunk pesti polgármestert csinálni, van is abban elég. Vásárhelyiként dolgozna a magyar kormány államtitkáraként, ez lenne a legjobb" - vetíti előre a jövőt Orbán, aki szeretné, ha a város Lázár távozásával nem veszítene, hanem nyerne. "Fontos kapocs lesz az államtitkár úr" - mondta. Kifejeztten azt kéri a kormányfő, ha ez a felkérés egy érthető üzenetté válna: a vidéki városok lakóinak nem kell elhagyni szülőföldjeit ahhoz, hogy az egész országra hatással bíró dolgokat tehessenek.
"Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Hajrá Magyarország, hajrá Vásárhely" - ezzel fejezte be beszédét Orbán Viktor.
Lázár történelmi párhuzamokkal kezdte beszédét, majd előadja, hogy ők bizony itt a városban gyakran éjszakába nyúló üléseket tartanak, úgyhogy "jobb lesz, ha felkészül miniszterelnök úr, a jövő kormányülésekre" - poénkodik Lázár, szavait a közönség soraiban ülő egyik szőke hajú hölgy is nagyon viccesnek találta.
Lázár visszaemlékszik rá, hogy milyen volt, amikor Hódmezővásárhely még civakodó város volt. "Voltak nehéz éveink 2002 után, amikor a kormányok azt nézték, hogy egy település vajon piros, kék vagy narancssárga-e" - mondta a polgármester. "Minden magyar város piros-fehér-zöld színű legyen ebben az országban" - tette hozzá Lázár. A politikus rendkívüli eseménynek tituálja a mai napot. "Miniszterelnök úr felkérését a családi jóváhagyás után elfogadtam".
Talán sokak szemében túlzás, hogy a miniszterelnök elkéri a várostól polgármesterét, de ez a város egy érzelmekben gazdag város - mondta Lázár. "Ebben a városban számít az adott szó, a város előtt óriási siker áll, végre a sok áldozat után, ideje sikereket is kovácsolni" - fogalmazott a településvezető. "Nincs olyan települése az országnak, ahol a helyi emberek ne értenének egyet abban, hogy a legfontosabb, hogy Magyarország a következő években talpon maradjon".
A törvényes kötelességénk eleget fog tenni, harminc napon belül megszünteti az összeférhetetlenséget, és kiírhatják a helyhatósági választásokat: a város lelkiismeretén múlik majd, hogy kit választ polgármesternek - mondta a Lázár, aki arra a legbüszkébb, hogy visszaadták a reményt az itt élőknek. "Mindvégig a vidéki emberek embere leszek a kormányban" - ígéri a közönségnek és Orbánnak a politikus.
A Köztársasági Elnöki Hivatal pénteki közleménye szerint jövő hét kedden nevezi ki Áder János államfő tárca nélküli miniszterré Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárrá Lázár Jánost, valamint a Miniszterelnökség államtitkárává Győri Tibort és Szijjártó Pétert.
A hivatal épülete előtt néhány tucatnyi tüntető várakozik, többen is azt mondták tudósítóknak, hogy megvárják, amíg Orbán távozik, hogy újra kifütyülhessék.
Egy sajtós próbálja elküldeni a városháza előtt nagyjából ötven várakozó embert, azzal az indokkal, hogy még nagyon sokáig bent lesz a kormányfő, mert tárgyalnak.
Körülbelül ötvenen várnak még a városháza előtt arra, hogy távozzon az épületből Orbán Viktor - jelentette tudósítónk, akinek a kintlévők nem tudták értékelni a beszédeket, mert semmit nem hallottak abból, ami az ülésteremben történt.
Nem sokkal fél hat előtt távozott a hódmezővásárhelyi városházáról Orbán Viktor és Lázár János - jelentette tudósítónk, aki szerint a kitartó tüntetők fütyültek, egy ember pedig tapsolt a politikusoknak. A testőrök mindenkit - az újságírókat és a tüntetőket is - távol tartották a minszterelnöktől, négy idős ember mégis a közelükbe tudott férkőzni. Orbán Viktor az egyik néninek puszit, az idős férfinek pedig autogramot adott, majd távozott Hódmezővásárhelyről.