Nem mond le rólunk a Raiffeisen

Vágólapra másolva!
A Raiffeisen Bank vezérigazgatójával készített interjút a német Boersen-Zeitung. Herbert Stepic elmondása szerint folyamatosan felülvizsgálják, hogy fenntartsák-e tevékenységüket Magyarországon, ugyanakkor egyelőre nincs tervben egyetlen régiós piacon sem a távozás.
Vágólapra másolva!

A Raiffeisen Bank folyamatosan felülvizsgálja, hogy helyes stratégiának bizonyul-e folytatni magyar tevékenységét - mondta el Herbert Stepic vezérigazgató a Boersen-Zeitungnak adott interjújában. A kivonulás nem lenne egyszerű, hiszen nagyon szoros a kapcsolata a helyi gazdasággal, ugyanakkor a magyar kormány intézkedési felülvizsgálatra kényszerítik a helyi operáció fenntartását. Ugyanakkor a vezető hozzátette, hogy egyelőre egyik közép-kelet európai piacukat sem kívánják elhagyni.

Az újság kérdésére válaszolva a bankvezér Orbán Viktor helyében megállapodna az IMF-fel a mentőcsomag ügyében, és az így nyert időt strukturális változtatásokra használná fel, még ha az 3-5 évet is igénybe venne. Elmondása szerint azonban a miniszterelnök kevésbé lehet kíváncsi az ajánlásaira.

A Raiffeisen Bank International jelenleg a közép-kelet európai régió 17 országában rendelkezik operációval, melyek mintegy 14 millió ügyfelet szolgálnak ki. Első külföldi egysége még 1986 decemberében kezdte meg működését Magyarországon három évvel a rendszerváltás előtt.

A vezérigazgató elmondása szerint a bank képes lesz visszafizetni az osztrák államtól kapott 1,75 milliárd eurós segélycsomagot részvények kibocsátása nélkül is, még ha ez a növekedés rovására is megy.

A 65 éves Stepic még kitöltené 2015ig szóló megbízatását a Raiffeisen élén, azonban tervei szerint ezt követően nyugdíjba vonulna.

A Raiffeisen jövő szerdán piacnyitás előtt teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, melytől a Bloomberg által megkérdezett elemzők csökkenő bevételre számítanak negyedéves és éves szinten is, míg a profit a második negyedéhez képest 6 százalékkal nőhet.

Forrás: [origo]

A Raiffeisen Bank részvénye az év eleje óta több mint 60 százalékot emelkedett, amivel nem csak legnagyobb versenytársát, az Erstét (+53%) előzi meg, de még az európai bankszektort lefedő Stoxx Europe 600 Banks ( +19%) indexet is. Ezalatt a legnagyobb magyar bank, az OTP árfolyama is csupán 19 százalékos növekdést tud felmutatni.

A régiós bankok és az európai bankszektor relatív teljesítménye az év eleje óta

Forrás: [origo]