A rettegett kazah olajmezőn szerez részesedést Kína

Vágólapra másolva!
A kínai állami olajcég, a China National Petroleum 5 milliárd dollár értékben készül részesedést szerezni a világ egyik legvitatottabb olajmezőjén, a kazahsztáni Kashagan mezőn. A Bloomberg információi szerint a kínai vállalat a kazah állami olajcégtől venne 8,33 százalékos részesedést.
Vágólapra másolva!

5 milliárd dollárért szeretne részesedést szerezni Kazahsztán legnagyobb olajmezőjéből a kínai China National Petroleum a Bloomberg információi szerint. A forrás úgy tudja, 8,33 százalékos pakkot kaparintana meg a kínai társaság a kazah állami olajcégtől, a KazMunaiGaztól.

A ConocoPhillips már korábban jelezte, hogy kiszállna gigantikus költségeket felemésztő projektből, mely már több mint 10 éve fut, de még mindig nem tudták megkezdeni az olajkitermelést a területen, mivel a Kaszpi-tenger évente befagy, ráadásul nagyon mélyről kell az olajat a felszínre hozni.

A legutóbbi tervek szerint szeptemberben indulhat meg a területen az olajkitermelés, mely naponta 370 ezer hordóra rúg majd. A projekt jelentősnek mondható, hiszen Kazahsztán 2012-es napi olajkitermelését 21 százalékkal növelné meg a BP adatai szerint.

Forrás: Origo

Az amerikai olajcég részesedését a projektben - ami 8,4 százalék - 5 milliárd dollár körüli összegért akarja eladni egy indiai vállalatnak. Ebbe azonban még beleszólhat a KazMunaiGaz, mely egy opciója révén igényt tarthat a részcsomagra.

A kínai és a kazah kapcsolatokat az egyezség tovább mélyítheti, hiszen a két ország között 2006 óta van olajvezeték, melynek kapacitását napi 240 ezer hordóról 400 ezer hordóra akarják bővíteni.

Amennyiben mindkét ügylet megvalósul, akkor a Bloomberg információi alapján az alábbi ábra szerint oszlik majd meg a projekt tulajdonosi szerkezete.

Forrás: Origo


View Larger Map