30-50 Százalék a feketegazdaság aránya a sertéshúsiparban

Vágólapra másolva!
A GKI részletes elemzést adott ki a sertéságazaton belüli feketegazdasági alapvető mintáiról. Szerintük az áfacsökkentés segíthetne visszaszorítani az illegális termelők és forgalmazók arányát.
Vágólapra másolva!

A legális termelők jelentős, illegális versenyelőnyt élvező konkurenciától szabadulhatnának meg, ha a sertéságazat forgalmán beül a 30-50 százalékra becsült feketegazdaság arányát sikerülne csökkenteni, felszámolni; ez a most elfogadott áfacsökkentés célja is - állítja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, a témáról készített összegzése.

Az elfogadott intézkedés elsősorban a magyar sertéstenyésztő vállalatokat és a legális importőröket hozza kedvezőbb helyzetbe, a felvásárló és húsfeldolgozó cégek likviditási helyzete pedig így javulhat.

A feketegazdaság a folyamat egészében jelen van. A tipikus módszerek egyik része az áru forrását hamisította meg: a kistermelőnek fizetett 7 százalék árkompenzáció helyett 27 százalék input áfát tüntetett fel. Vagy: be nem jelentett importárut forgalmazott, mindig hamis számlával igazolva az eredetet.

A másik út a fiktív export volt, amire visszaigényelték az áfát. Mindkét esetben cégláncolaton futott át az áru - legalábbis papíron -, aminek költségei és kockázatai eltörpültek a megnyert összegek mellett. Ez az 5 százalékos áfakulcs mellett már valószínűleg nem lesz jövedelmező - vélik a kutatók.

A legális forgalom mellett - mint ahogy néhány esetben már a NAV feltárta - kiépült egy láthatatlan vertikum is, a feketén nevelt hízótól, az illegális importon át a szintén feketén dolgozó vágóhidakig, feldolgozókig és eladókig. Élő- és félsertést még csak el lehet látni azonosítóval, de a bontott húst, a feldolgozott hústerméket már nem.

A legálisan működő integrált termelő cégek pozícióját nem igazán érinti az élősertés és a levágott egész, illetve félsertés áfájának változása, hiszen mindez cégen belüli fázis. Más a helyzet a vágással, bontással foglakozó vágóhidakon és a feldolgozóknál. Hozzájuk ezentúl 5 százalék áfával jön be az alapanyag és 27-tel megy ki.