Újabb utórengés volt Nógrád megyében

Vágólapra másolva!
Újabb földrengés volt Nógrád megyében Herencsény térségében, ez még a január 19-i fölmozgás utórengése. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma közölte: a 13 óra 13 perckor észlelt utórengés az előzetes számítások szerint 3,2-es magnitúdójú volt, a földmozgást a lakosság érzékelte.

Január 19-én 6 kilométeres mélységben a Richter-skála szerinti 4,4-es földrengést, majd 3,4-es utórengést érzékeltek Cserhátsurány térségében, amelyet az obszervatórium adatai szerint több mint 110 településen éreztek. A szakemberek akkor jelezték, hogy utórengésekre is számítani lehet.

Kedden több utórengés is volt, ezek a Richter-skála szerint 1,4-es, 2,3-es és 3-as erősségűek voltak.

A térségben utoljára tavaly június 5-én keletkezett jelentősebb, 4,2-es magnitúdójú rengés Érsekvadkert közelében, azt az adatok szerint három érezhető utórengés követte. Ezek közül a legnagyobb magnitúdója elérte a 3,6-es értéket.