Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Nagy-Britanniában száz éve nem fordult elő, hogy egy választást ne a konzervatívok vagy a munkáspártiak nyerjenek, így az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) politikusai joggal emelték a magasba a söröskorsóikat az EP-választások éjszakáján. Abban, hogy a legnagyobb EU-ellenes brit politikai erő 27,5 százalékkal megnyerte az EP-választásokat, meghatározó szerepe volt a párt karizmatikus vezetőjének, Nigel Farage-nak.
Nigel Farage az utóbbi években a brit politika egyik legismertebb arca lett, és az EP választás egyértelmű nyertese. Mindezt egy olyan párt élén, amelynek eddig egyetlen képviselője sem jutott be a brit parlamentbe. Most viszont – állítja az EP-győztes - már „komoly játékosok”.
A UKIP sikerének megfejtésekor nem hagyható ki a számításból a Farage-hatás. Az ötvenéves Nigel Farage megnyerő, könnyen szót ért az emberekkel, és otthonosan mozog a pubokban. A szülőfalujában harminc éve törzsvendége a George and Dragon pubnak, szeret horgászni, és a krikett a mai napi nagy kedvence. Szívesen legurít egy-egy sört, és nem zavartatja magát, ha rá akar gyújtani. A UKIP-vezért az őrületbe kergeti a bürokrácia, a nagy állam, a traffipaxok és az, ha mások próbálják megmondani neki, hogy mit tegyen.
Vagyis nagyon különbözik a többi brit pártvezetőtől, akik a Telegraph egyik kommentárja szerint azt is elfelejtették, hogyan kell emberi hangon megszólalni. Farage személyisége mellett azonban szükség volt egy olyan üzenetre is, amely a lehető legtöbb brit választót megszólítja
Nigel Farage programjában nem sok a kétértelműség: a UKIP elsődleges politikai célként tűzte ki Nagy-Britannia kivonulását az Európai Unióból, és véget akar vetni az EU-ból érkezők bevándorlásának és nagy-britanniai munkavállalásának is.
Ez a politikai üzenet azonban, amilyen egyértelmű, olyan szűkre szabott: lényegében kimerül az EU- és a bevándorlásellenességben. Ezzel viszont a UKIP nagyon sok emberrel megtalálta a közös hangot. A YouGov EP-választás előtt készült közvélemény-kutatása szerint például a megkérdezettek 54 százaléka úgy gondolja, hogy még több romániai és bulgáriai bevándorló káros lenne Nagy-Britanniára nézve.
Nigel Farage azt sulykolja a választóknak, hogy a brit közösségeket elárasztják a bevándorlók, és a brit kormány semmit sem tud tenni ennek a megakadályozására egészen addig, amíg Nagy-Britannia az unió tagja marad, hiszen az unión belül alapvető jognak számít a munkaerő szabad mozgása. Ezt az utóbbi problémát, mármint a brit uniós tagságot a UKIP egy népszavazással orvosolná. „Végre a szavazók összekötötték a dolgokat. Rohadt sok évembe telt, amíg összehoztam a bevándorlást és Európát” – mondta egy interjúban az ügyben tett erőfeszítéseiről.
Nigel Farage valóban képes lecsupaszítani az üzenetet. Az uniós tagsággal járó nyitott határok jelentette veszélyeket például egy interjúban úgy érzékeltette, hogy Nagy-Britanniának nemcsak a 29 millió potenciális romániai és a bulgáriai bevándorlóval kell számolnia, hanem lényegében 485 millió uniós állampolgárral, vagyis, amíg Nagy-Britannia ez EU tagja, addig eleve nem lehet bevándorlási politikája, és azt sem tudja megbecsülni, hogy mi történik a jövőben. „458 millió ember jöhet ide, és dolgozhat itt, minden egyes uniós állampolgár megtehetné ezt, ha akarná” – vetette be a rémképet a szavazók meggyőzésére,
Nigel Farage céltábláján mindenekelőtt a románoknak és a bolgároknak van kitüntetett helyük. A UKIP választási plakátjai 29 millió román és bolgár bevándorlóval riogattak, akik mind a brit állampolgárok munkahelyére pályáznak. A UKIP vezetőjének ráadásul nemcsak a bevándorlók mennyiségével, hanem a minőségével is gondja van, és a bűncselekmények számának a növekedését is a románok és a bolgárok számlájára írja.
Nigel Farage egy kenti faluban nőtt fel, és a mai napig pár saroknyira él az édesanyjától. Az apja tőzsdeügynök volt, és keményen alkoholizáló életművész, aki elhagyta a családot, amikor a kis Nigel ötéves volt. Farage középosztálybeliként határozza meg a családi hátterét. Az iskolai évek alatt inkább a krikettben tűnt ki, mint a tanulásban, és már ekkor bosszantotta a tanárait a markáns politikai nézeteivel.
Pályakezdőként London pénzügyi központjában, a Cityben kötött ki, ahol bádoggal és kakaóval kereskedett. Munka után pedig rendszerint a kocsmában vezette le a kockázatok és a jutalmak közötti egyensúlyozás miatti feszültséget. „Milliókat kezeltem, és többé-kevésbé folyamatosan ittam” – emlékezett vissza a nyolcvanas évekre. Saját bevallása szerint, ha teljes erővel az üzletre koncentrált volna, ma már nagyon vagyonos ember lenne. Meg van győződve viszont arról, hogy a Cityben eltöltött években fontos leckét kapott a való életből, ami a személyiségének is jót tett, ellentétben azokkal a politikusokkal, akik az egyetemi tanulmányaik után azonnal a parlamenti munkával kezdtek.
Nigel Farage szívósságát az egészségi megpróbáltatásai is szemléletesen bizonyítják. Csaknem harminc évvel ezelőtt egy átmulatott éjszaka után majdnem meghalt, amikor óvatlanul kilépett egy autó elé. Súlyosan megsérült, és az orvosok attól tartottak, hogy elveszíti az egyik lábát. Hónapokkal később hererákkal diagnosztizálták, de csakúgy, mint a balesetet, ezt is túlélte. A baleset idején őt ápoló nővért vette feleségül, két fiuk született, a házasságuk véget ért nagyjából akkor, amikor kezdett beindulni Farage politikai karrierje.
Farage később ismét megházasodott, egy német nőt vett el, két lányuk született. A vádakra, hogy idegenellenes, azóta is rendszeresen felhozza érvként, hogy de hát német felesége van, és a gyerekei is kétnyelvűek. Egykori brüsszeli lakótársa szerint Farage-nak gyengéi a nők, a bulvársajtó pedig egy 25 éves litván nővel is összehozta. A UKIP politikusa tagadta, hogy afférja lett volna.
A politika felé is a pubból indult el: a Telegraphnak négy éve adott interjúban azt mondta, amikor rádöbbent, hogy a pubban őt körülvevő emberek hangját nem hallják meg a brit parlamentben, úgy döntött, itt az ideje, hogy politikával foglalkozzon.
A politikusi pályáját konzervatívként kezdte, de amikor a maastrichti szerződés 1992-ben szorosabbra fonta Európa és az Egyesült Királyság kapcsolatát, a kapitalizmus és a szabad kereskedelem híveként Farage attól tartott, hogy ez a mélyebb integráció veszélybe sodorja majd a hagyományos brit életvitelt. A maastrichti szerződés így a UKIP soraiba sodorta, ahol a politikai ranglétrán 2006-ban jutott el a pártelnöki posztig.
A brit politikában ekkoriban még sem a UKIP, sem Nigel Farage nem keltett nagy hullámokat, egy újabb, kis híján halálos baleset azonban sokat lendített az ismertségén. 2010-ben, a brit választás napján épp egy kisrepülővel és egy UKIP transzparenssel repkedett, amikor a zászló belegabalyodott a gép farkába, és az zuhanni kezdett. Farage-nak tíz csontja eltört, és beszorult a roncsok közé, de ezt is túlélte. Az őt ismerők szerint a baleset csak még elszántabbá tette, és azóta az életet is még jobban akarja élvezni.
Nigel Farage személyisége mellett az eurózóna válsága is nagyban hozzájárult a UKIP megerősödéséhez, mint ahogy az is, hogy a britek egyre inkább úgy érzik, hogy elvesztették az ellenőrzést a határaik felett. A UKIP mostani sikeréhez azonban kellett az is, hogy a britek jó része kiábránduljon a nagy pártokból, amelyek között sokan már nem is tudnának különbséget tenni.
Azt Farage is elismeri, hogy a sikerében szerepet játszott, hogy az emberek annyira közvetlennek tartják, hogy sokszor nem is látják benne a politikust. Boris Johnson főpolgármester mellett ma már az egyik legkarizmatikusabb brit politikus, akinek az Európai Parlamentben előadott szenvedélyes hangú beszédei mindig visznek egy kis színt az ülésekbe. Ő volt az, aki Herman Van Rompuynak, az Európai Tanács elnökének szegezte a kérdést: „Ki maga? Sohasem hallottam magáról, és Európa sem.” Majd megvádolta azzal, hogy az európai demokrácia csendes gyilkosa, és egyébként is „egy nedves rongy karizmájával” rendelkezik.
Farage nagyszabású, de őszinteségében kissé megkérdőjelezhető akciója volt az is, hogy tíz év alatt nagyjából kétmillió fontnyi (750 millió forintnyi) költségtérítést vegyen fel az Európai Parlamenttől. Ő azt állítja, hogy az európai adófizetők pénzét nem tette zsebre, hanem arra használta, hogy keresztülvigye a UKIP üzenetét: Nagy-Britanniának ki kell lépnie az EU-ból.
