Vágólapra másolva!
Tavaly szeptember eleje óta nem látott szintre erősödött a dollár az euróval szemben, amiben nagy szerepet játszanak az amerikai és európai jegybankárok pénteki nyilatkozatai. Eközben az amerikai részvényindexek közül az S&P 500 és a Dow Jones nem tudott új csúcsot ütni, míg Ázsiában nincs egységes irány ma reggel. 
Vágólapra másolva!

USA: Éves csúcson a dollár

A túl korai monetáris szigorítás hátráltathatja a munkaerőpiac teljes fellendülését – mondta el Janet Yellen Fed-elnök a Jackson Hole-ban tartott konferencián. Yellen szerint még nehéz megítélni, hogy a munkaerőpiac kibírna-e egy kamatemelést. Ugyanakkor, ha a vártnál jobban halad a munkaerőpiac javulása, akkor ők is a vártnál kezdhetnek kamatemelésbe.

A Fed elnökének szavai nem tudták lendületbe hozni a részvényindexeket, melyek kisebb elmozdulásra voltak képesek. A S&P 500-nak 0,2 százalékos gyengülés után nem sikerült új történelmi csúcsot ütnie, és a Dow Jones is 0,2 százalékot veszített értékéből. A Nasdaq viszont 0,2 százalékot erősödött, és ismét 14 éves csúcsra került.

Forrás: Investor.hu

A dollár erősödni kezdett, és ma reggel már 1,32 alatt mozog az euróval szembeni árfolyama. Ez közel egy éves mélypontot jelent. A piac leginkább az egyre jobban szétváló amerikai és európai monetáris politikát árazza. Miközben a Fed hamarosan kamatemelésbe kezdhet, addig az EKB még jó darabig a laza monetáris környezetet ígéri fenntartani, amit megerősíthettek a jegybankárok pénteki beszédei.

EURUSD napi grafikon Forrás: TradingView.com, Investor.hu

Felvásárlási tárgyalásokat folytat a Burger King (NYSE) a Tim Hortons (NYSE) kávézólánccal. A két cég összeolvadásával a világ harmadik legnagyobb gyorséttermi hálózata jöhetne létre, melynek 18 milliárd dolláros piaci kapitalizációja lenne. Adóoptimalizálás céljából Kanadában lehetne az új vállalat székhelye, amit viszont az amerikai szabályozó hatóságok nem néznének jó szemmel.

Megállapodott a Goldman Sachs (NYSE) az amerikai lakáspiaci ügynökséggel a jelzálogfedezetű értékpapírok megtévesztő értékesítése miatti büntetéséről. A bank 3,15 milliárd dollárt fizet az ügy lezárásáért, amit a második negyedévben erre az ügyre félretett céltartalékából fog teljesíteni. A Goldman Sachs a két legnagyobb jelzálog-hitelezőnek, a Fannie Mae-nek és a Freddie Mac-nek adott el az áránál jóval értéktelenebb értékpapírokat a 2005-2007 között, melyek bedőlése hatalmas veszteségeket okozott a társaságoknak.

ÁZSIA: Nem volt határozott irány

Felemás képet mutatnak ma az ázsiai piacok, a főbb benchmarkok közül a Shanghai Composite, és az ausztrál tőzsde 0,2 százalékos mínuszban áll, míg a Nikkei, vagy éppen a hongkongi tőzsdeindex enyhe pluszt mutat. Makroadatok hiányában nem igazán volt ma egységes irány, ráadásul a kereskedési volumen is alacsony maradt.

Forrás: Investor.hu