Vágólapra másolva!
Enyhe pluszban kezdte a kereskedést a BUX, miután a főbb papírok a Richter kivételével kisebb erősödésnek indultak. Európában a londoni piac kivételével minimális mínuszok jellemzőek. 
Vágólapra másolva!
  • Nincs nagy mozgás nyitás után a hazai piacon, ahol a BUX 0,1 százalékos pluszt szedett össze.
  • A főbb papírok közül csak a Richter nem tud erősödni, mely 0,2 százalékot gyengült. A Mol 0,3 százalékos emelkedésével ismét a 12 ezer pontos szintnek rugaszkodhat neki. Az OTP 0,4 százalékot, a Magyar Telekom 0,3 százalékot drágult.
  • A tegnapi rali után vegyesen nyitottak az európai részvényindexek, melyek a hétfői záróértékeik közelében kezdték a kereskedést. A londoni FTSE halad az élen 0,5 százalékos emelkedésével, mivel az index tegnap kimaradt a "jóból" a londoni tőzsde zárva tartása miatt, így most ezt a lemaradását igyekszik behozni.
  • A befektetők Putyin és az ukrán elnök mai találkozójára is várhatnak, melynek fejleményei az európai tőzsdéken is okozhatnak mozgásokat. Szakértők szerint nem érdemes túl optimistának lenni a találkozóval kapcsolatban, mivel kevés az esélye az érdemi előrelépéseknek.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu