Ismét észleltek egy üstököst

Vágólapra másolva!
Lengyel amatőr csillagászok új üstököst fedeztek fel a Naprendszerben. A C/2015 F2 - Polonia elnevezésű égitest a negyedik olyan üstökös a második világháború óta, amelyet lengyelek észleltek a Földről végzett megfigyelések során.
Vágólapra másolva!

A szabad szemmel nem látható, mintegy 17 magnitúdójú üstökös jelenleg a déli féltekéről észlelhető, a csillagászok feltételezései szerint néhány hónap múlva térségünkben is megfigyelhető lesz amatőr távcsövek segítségével - közölte vasárnap az onet.pl lengyel hírportál.

A négy amatőr csillagász - egy vállalkozó, egy orvos és két diák - hétfőn figyelt fel az üstökösre a Polonia nevű magán csillagvizsgálóban elhelyezett automata távcső segítségével. A csillagvizsgáló műszereit tavaly decemberben állították fel Chilében, az Atacama sivatagban, San Pedro de Atacama város közelében.

Miután a felfedezést más csillagászok más országokban végzett vizsgálatok során megerősítették, az égitestet pénteken hivatalosan is bejegyezte a Nemzetközi Csillagászati Unió.
Mivel az üstökös neve legfeljebb három felfedező nevéből állhat, a csillagászok - Marcin Gedek, Michal Kusiak, Rafal Reszelewski és Michal Zolnowski - úgy döntöttek, az égitestet megfigyelőközpontjuk után Poloniának nevezik el. Ily módon hazájukra, Lengyelországra is utal az új üstökös elnevezése.