Nyelvbotlásról beszél Quaestor-ügyben a Fidesz

Események

Vágólapra másolva!
Quaestor-nappá tették volna az ülésnapot a szocialisták, de a kormány képviselői inkább az MSZP szándékait találgatták. Az MSZP annak ellenére hallgat a jóval több embert érintő Buda-Cash-ügyről, hogy a károsultak többsége megkapja a pénzét. A Quaestor kisbefektetőit is teljes körűen kártalanítják, csak a nagybefektetők szenvedhetnek kárt. Követtük az ülésnap felszólalásait.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül52 bejegyzés
12:58
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Sneider Tamás az ülésvezető

Államtitkári kinevezésekről tájékoztat a jegyző. Vízkelety Mariann az igazságügyi minisztérium államtitkára lett - jelentette be.

13:02
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Kevesebbért többet: csökkentek a bérek

Az Eurostat adataira hivatkozva Schiffer András (LMP) csökkenő bérekről beszél. A 2008-ban még 7,8 eurós bér, 2014-re 7,3-euróra csökkent, ráadásul a magyarok fizetésének 23 százaléka nem bér. Csak Görögországon és Cipruson rosszabb a helyzet az Európai Unióban. A Fidesz mégsem tartotta fontosnak, hogy megjelenjen a dolgozói szegénységrők szóló, az LMP által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen - mondta Schiffer András.

13:05
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Az LMP ötpontos javaslattal állt elő

Vissza kell tenni az oktatásba a kivont pénzt, sokkal többet kell költeni K+F fejlesztésekre ahhoz, hogy ne csak egy össeszerelő ország legyen Magyarország. Az LMP béremelést sürget a közszférában és azt szeretné, ha az egyetemi tanulmányok is nagyobb megbecsülést kapnának.

13:09
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

A kormány szerint nőttek a bérek

2010 és 2014 között negyven százalékkal nőtt a minmálbér és a garantált bérminimum. Czomba Sándor szerint abban egyet kell érteni, hogy a foglalkoztatás a megoldás a szegénységre. Az államtitkár a 2010 előtti kormányzás tanulságának nevezte, hogy a béreket csak a teljesítmény növekedésével arányosan lehet növelni.

13:13
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

MSZP: Quaestor-kormányzás folyik

A szocialisták tisztáznák a Quaestor-ügyet, ezért több kérdést is feltesznek a kormány képviselőinak - jelenti be Harangozó Tamás. Mit tett volna a Fidesz, ha hasonló csalás történik az MSZP-kormányok alatt? A választ pontosan tudjuk: a Jobbik és a Fidesz összefogásával már lángolna Budapest. A kormány választhat: tisztázza magát, vagy még mélyebbre süllyed a mocsárban.

13:15
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Kövér nem hívta össze a házbizottságot

Az MSZP hatmilliós azonnali kártérítést kért a bajba jutottaknak, de Kövér László megakadályozta, hogy erről, akár már ma törvényt fogadjanak el azzal, hogy nem hívta össze a házbizottságot. Szijjártó Péter és Fazekas Sándor miniszterek is méltatlanná váltak a kormányzásra - állítja az MSZP.

13:17
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Répássy: nyilván nyelvbotlás történt

Nyilván nyelvbotlás az oka, hogy a Buda Cashért nem aggódnak a szocialisták, pedig ott nem 31 000 -, hanem 96 000 ember került bajba - reagált Répássy Róbert. Hatmillió forintig a kisbefektetők megkapják a pénzüket, a nagyobb befektetőknek azonban meg kell várniuk a büntetőeljárás végét.

13:20
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Miért vádaskodnak a szocialisták?

Mivel a kisbefektetők megkapják a pénzüket a kérdés az, hogy miért vádaskodik az MSZP? Két minisztert is lemondatnának: az egyiket, Szijjártó Pétert azért, mert kivette a külügyminisztérium pénzét, a másikat, Fazekas Sándort pedig azért, mert nem vette ki. A szocialisták sem tudják, hogy mit akarnak: csak hecckampányt folytatnak - vonta le a tanulságot Répássy Róbert.

13:24
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Gázellátás

"Milyen tapasztalatokkal zárult a téli időszakban a hazai gázellátás, illetve mit tett a kormány a biztonságos földgázellátás érdekében?" - kérdezi a kereszténydemokrata Földi László. És rögtön meg is válaszolta: az E.ON magyarországi gáztározóinak megvásárlásával a kormány növelte a gázellátás biztonságát. 

13:28
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Nőtt a gázfogyasztás

Az alacsonyabb átlaghőmérséklet miatt nőtt a gázfogyasztásunk az idén, de Ukrajnából is több gáz érkezett. A betárolt gázkészletek bőven fedezték a megnövekedett keresletet - tájékoztatott Aradszki András. A kormány mindent megtett az ellátásbiztonságért, így az Unióban nekünk volt a legtöbb gázfeleslegünk; a tározásért fizetett díjak viszont csökkentek.

13:34
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Jobbik: nagykoalíció tünteti el a pénzeket

A kétpólusú politikai rendszert 2010-ben a Jobbik törte meg. A személyeskedésig menő nyíltszíni viták ellenére gazdasági nagykolaíciót működtet a Fidesz és az MSZP. A Quastor elleni 2010-es feljelentést a Fidesz eltussolta, a Kulcsár-ügy lezárását 12 éve halogatják. A tapolcai választás tétje, hogy tovább folynak-e el a pénzek és lesz-e elszámoltatás: már csak 1200 a szavazatkülönbség Tapolcán - jelentett Volner János, ezért retteg a Fidesz. 

13:39
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

A Fidesz nem retteg és szereti a hazát

L. Simon László nyolcévezéssel bizonyítja, hogy nem lehet összemosni a mostani kormányzást a Gyurcsány-Bajnai kormányokkal. A Fidesz a kétpólusú politikai rendszer helyett centrális erőtérről beszél inkább: a Fidesz-KDNP két szélsőségtől is megóvná az országot. 

Az Önök jelöltje nyílt rasszista tartalmakat oszt meg az interneten. Vona Gábornak, a Jobbik elnökének kéne elsőként elhatárolódnia, aki azt mondta: ahol zsidóznak, ott zsidó vagyok. De nem különb a baloldal jelöltje sem. A Fidesz nem fél a Jobbiktól és szereti ezt a hazát - utalt Volner János szavaira az államtitkár.

13:45
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

A tapolcai választás tétje

Gulyás Gergely is a tapolcai választás fideszes jelöltje mellett kampányol. Nem a kétharmad a tét, hanem a régió képviselete, amire messze Fenyvesi Zoltán a legalkalmasabb - állítja, és sorolja a kormány előző ciklusbeli sikereit és a térségben várható egészségügyi beruházásokat. A Jobbik jelöltje szélsőséges, és a szocialisták sem dicsekedhetnek Pad Ferenccel, aki a MAL Zrt. felügyelő bizottságának tagjaként a katasztrófa után úgy nyilatkozott, hogy a vörösiszap nem mérgező. Gulyás Gergely a helyieket a szavazáson való részvételre szólította fel.

13:49
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

L. Simon László: sose késő

L. Simon László személyesen ismeri a jelöltet és bátran ajánlja. A térségben munkahelyekre van szükség: a közmunka-program egyértelműen sikeres volt. A másik, helyieket foglalkoztató kérdés az egészségügyi ellátás. A kormány felújítja a Tapolcai Kórházat és mentőállomást is létesít. Sose késő - reagált a jobbikos bekiabálásokra. A kormány felelős, mindig időben érkezik a segítség.

13:50
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Kezdődnek a kérdések

Ikotity István (LMP) "Mennyibe kerülnek a Nemzeti Együttműködés bloggerei az adófizetőknek?" című kérdését visszautasították, mert nem Balog Zoltán illetékes a válaszadásra - jelentette be Sneider Tamás. 

13:53
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Quaestor: törvényt szegett a kormány

Tarsoly Csaba 9 milliárd forintot kapott a Jegybanktól, az offhsore hátterű Quaestor 70 milliárd forintnyi kötvénykiadást valósíthatott meg. A törvények ellenére " hogyan kerülhetett tízmilliárdos nagyságrendű közpénz a Quaestorhoz? " - kérdezi a szocialista Burány Sándor.

13:56
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Quaestor-napot tartanak a szocialisták

A szocialisták úgy határoztak, hogy ma Quaestor napot tartanak a parlamentben, igyekszünk államtitkár-társaimmal helytállni. De az első kérdés az, hogy a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül a szocialisták 2005 és 2008 között miért adtak 18 milliárd forintot a Quaestornak - reagált Lázár János. 

13:59
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Nem tájékoztatták a gazdákat?

Miért nem tájékoztatták a gazdákat, hogy változnak a zöldítés feltételei? - kérdezi a jobbikos Magyar Zoltán. A mulasztás miatt gazdák sokasága kényszerül arra, hogy értékes vetését kiszántsa - állítja a képviselő. 

Nagy István határozottan cáfolta, hogy elmaradt volna a tájékoztatás. 2012 óta a csapból is zöldítés folyik; ennek ellenére sem kell kiszántani a vetést - nyugtatott meg mindenkit. 

14:02
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Nők esélyegyenlősége

A kormány szembeállítja a családpolitikát a női nemi esélyegyenlőséggel. Még a megnevezést is kerüli, ezért semmilyen nemzetközi vállalásunkat nem tudjuk teljesíteni. A parlamentben Magyaországon egyedül csökkent a nők aránya - állítja Schmuck Erzsébet. Az LMP eseti bizottságot hozna létre. 

14:04
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Javul a nők helyzete

Rétvári Bence szerint igenis történtek lépések. Az esélyegyenlőség érvényesítésére az első Orbán- kormány 1999-ben munkacsoportot hozott létre, a Btk.-ban tényállás lett a kapcsolati erőszak, folyamatosan nő a nők foglalkoztatása - dorolta. 

14:07
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Balmazújvárosi veszélyeshulladék

Ezúttal Tiba István (Fidesz) kérdezi, hogy mikorra számolja fel a hortobágyi veszélyeshulladék-tárolót a kormány? 

Nagy István még az idén megoldást ígér. Az ehhez szükséges 400 millió forintról márcisuban döntöttek. A felszámolót nyílt közbeszerzés kiírásával keresik. A kormány büntetőfeljelentést is tett az ügyben.

14:11
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Kormányzati stratégia volt a Quaestor

Tóth Csaba (MSZP) úgy látja, kormányzati stratégia kezd kibontakozni Quaestor-ügyben. Egy hónap telt el, de még mindig nem tudják megmondani, hogy hány minisztérium érintett, és azt sem, hogy miért érte ez meg Magyarországnak? Eredeti kérdése arra vonatkozott, hogy részesültek-e a miniszterek jutalékban? 

14:16
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Erős Jánoshoz forduljon bizalommal

Lázár János közölte: míg a mostani kormány mindössze 4,8 milliárd forintot helyezett letétbe a Questornál, 2002 és 2010 között a szocialista kormányok 300 milliárd forintnyi készpénzt bíztak brókercégekre. Erős Jánost kérdezze, gondolom ismeri.

14:19
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Útdíj a délvidéken

Szávay István (Jobbik) szerint a Szerbiából Magyarországra utazóknak, köztük a határon átlépő délvidéki magyaroknak méltánytalan sarcot jelent az útdíj: több megyei matricát is meg kell vásárolniuk ahhoz, hogy Magyarországra jöhessenek.

A délvidéki magyarok nem kérnek a magyarokkal szemben pozitív diszkriminációt - jelentette ki Tasó László államtitkár.

 

14:26
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Vidéki városok fejlesztése

A Modern városok! fejlszetési programjának első kedvezményezettje Sopron. A program keretében fejlesztik az  M85-ös autóútat, és a Fertő-tó környékét és felújítják a barokk városközpontot is - jelentette be Manninger Jenő. 

Lázár János megerősítette: mind a 23 megyei jogú várossal szerződést köt a kormány. A megyei jogú városok fejlesztése a vidékpolitika kiemelt része. 

14:30
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Questor-mese

Tukacs István (MSZP) szerint a  miniszterelnök életösztöne nem megfontolt döntésekre utal.  

A kormányfő egy március 10-én kapott levélre, március 9-én válaszolt; levelében tárgyalásra tett ajánlatot Tarsoly Csabának. A Fidesz egy Questor-mesét igyekszik gyártani, de nem sikerül. Tárgyaltak-e, és ha igen, miről Tarsoly Csabával? - kérdezi a szocialista képviselő.

14:33
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Lázár: véget vetünk a piramisjátéknak

A kormány mindent megtesz, hogy a 210 milliárdos piramisjáték 22 000 kársultját kártalanítsák - reagált Lázár János. Válaszában ismét hosszasan kitért arra, hogy 2002 és 2008 között mely állami intézmények tartották brókercégeknél a pénzüket. 

14:36
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Nyírő József hamvai

Székelyudvarhelyen jelképesen ismét újratemetik Nyírő József hamvait. Azért jelképesen, mert senki sem tudja, hogy hol vannak a hamvak valójában. Tervezi-e hazahozni a hamvakat a kormány? - kérdezte Farkas Gergely. 

Rétvári Bence sem tudja, hogy hol vannak a hamvak. Hazahozatalukat nem a kormány, hanem egy egyesület kezdeményezte, az egyesülettől kaphat tájékoztatást a Jobbik is - tudtuk meg. 

14:41
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

" Jelentés vagy életösztön? "

Varga László a külgazdasági és külügyminisztert kérdezi. Lázár Jánostól nem kaptak érdemi választ, reméli a külügytől igen. A szocialista képviselő a naponta változó Quaestor-történet ellentmondásaira keresi a választ. Készített-e jelentést Varga Mihály? Ez alapján döntöttek-e a pénzek kimenekítéséről?

14:45
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Az MSZP manipulál

A február 25-i kormányülésen a nemetgazdasági miniszter tájékoztatást adott a kormányfőnek, ez alapján döntött Orbán Viktor - pontosítja a kronológiát Magyar Levente. Az Eximbank 72 milliárdos forgalomképtelen papírjait nem lehetett elhelyezni a Magyar Államkincstárban, ezért tárolták máshol a pénzt.

14:47
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Levéltárak

Se a levéltárak állapota, se a dokumentumok tárolása, se a levéltárosok bére nem kielégítő - állítja Dúró Dóra a Jobbik frakcióból.

Rétvári Bence több korábbi megyei levéltár felújításáról számol be: volt értelme a központosításnak, ennek köszönhetők a felújítások - állítja.

14:53
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Garázsvarrodák

Az LMP egy cikk valóságtartalmára kérdez rá, amely szerint hazai garázsvarrodákban, feketén foglalkoztatott munkásokat nyolc órán túl, rabszolgaként alkalmaznak. 

A feketemunka felderítése a hatóságokra tartozik - reagált Czomba Sándor, és elismételte a korábban Schiffer Anbdrásnak adott válaszát. 

15:00
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Parlamenti VIP-belépők

A Magyar Nemzeti Kereskedőházban több milliárd forintot kezelt Tarsoly Csaba, akárcsak a moszkvai vízumközpontban. Tarsoly Csabának és a szintén érintett Kiss Szilárdnak is volt parlamenti belépője. A parlamenti belépő a kormányzati bizniszbe is belépőt jelent? - kérdezte a szocialista Kiss László.

Lázár János válaszában elmondta: azért volt belépője Tarsolynak, mert ő engedélyt adott rá, de azóta előzetes letartóztatásba került. A szocialisták alatt hasonlóra egyszer sem volt példa. 

15:03
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Kiss Szilárd

Kiss Szilárd közreműködésével közel 400 000 vízumot adott ki a moszkvai vízumközpont, azaz minden ötödik vízumot itt adtak ki - állítja a szocialista Heringes Anita. A központot Kiss Szilárd élettársa vezette, de a Quaestor is érintett. A képviselőnő Kiss Szilárd és a Quaestor kapcsolatára kérdezett rá.

15:07
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Manipulál az MSZP

Magyar Levente szerint a szocialisták megint manupulálnak és szándékosan hamis információkat közölnek. A magyar vízumkiadás biztonságos: a vízumközpont által kiadott vízumokra a külügyminisztérium adott engedélyt. Az államtitkár fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy egy magyar cégről volt szó és utódja is magyar cég lesz, nem úgy, mint a szocialisták idején, akik anno egy indiai céget bíztak meg hasonló feladattal. 

15:12
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Ukrán válság

A kormány nem támogatta a Jobbik politikai nyilatkozatát, Ukrajna a V4 és a NATO kereteiben is hadgyakorlatokon vesz részt. Kulcsár Gergely ezért kérdezi, hogy a kormány a háború vagy a béke oldalán áll-e?

A kormány egyértelműen a béke oldalán áll - reagált Vargha Tamás, de NATO tagként kötelezettségei vannak, a visegrádi négyekkel folytatott közös akcióról a válság kitörése előtt döntöttek - tájékoztatott.

15:15
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Béremelés a a szociális szférában

A Jobbik a szociális béremelés elmaradása miatt aggódik. Sneider Tamás elmondta: összehívták az életpálya munkacsoportot, de ott ellentmondásos üzenetek születtek.

Rétvári Bence elismételte: szeretnének béremelést, de nem mondott konkrétumot a béremelés mértékéről. 

 

15:19
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Mentőállomások

Másfél millió embert és ezer települést érint, hogy nincs megfelelő számú mentőállomás. Orbán Viktor 22 új mentőállomást ígért, de csak 14 épült meg. A csúszás miatt félő, hogy a források elvesznek - fogalmazott a jobbikos Lukács László György.

Rétvári Bence szerint az előző kormányzati ciklusban volt félnivalója a lakosságnak, amikor még a mentők vásárlása is elmaradt. Októberig 20 mentőállomás épül meg, a forrásokat az Országos Mentőszolgálat nyerte el.

15:25
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

A legfőbb ügyészt kérdezik

Bárándy Gergely a legfőbb ügyész legutóbbi válaszára kérdez vissza: akkor azt a választ kapta, hogy tanúként nem lehet kihallgatni egy gyanúsítottat. Az MSZP szerint a tarthatatlan gyakorlatot a Fidesz vezette be, kérdése Tarsoly Csaba gyanúsítottként történő kihallgatására vonatkozott.

Polt Péter, legfőbb ügyész szerint Bárándy Gergely álláspontja változott meg időközben. A képviselő kérdéséből konkrétan idéz, amely arra vonatkozott, hogy miért nem kérdeznek ki tanúként olyanokat, akiknél erős a gyanú, hogy bűncselekményt követtek el.

15:30
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Kik tartoznak a Quaestor-koalícióhoz?

A Jobbik nem véletlenül használja a Quaestor-koalíció szóösszetételt Tapolcán. Az MSZP 17 miliárdos kezességet vállalt a Quaestorért, a Fidesz az elmúlt ciklusban semmit sem tett az ellenőrzés megerősítésére.

Az ETO Park Kft. stratégiailag kiemelt vállalkozás lett, esetében a könyvizsgálói rendszer csődöt mondott, amiért az állam és a Jegybank is felelősséggel tartozik.

15:35
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Holnap kerül a Ház elé a pénzügyi csomag

Az ETO Park valóban az állami jelzálog bejegyzése nélkül kapott hitelt; ezt 2010-ben azonban a Fidesz-kormány pótolta. A Jobbik politikai tőkét kovácsolna több tízezer ember nehéz helyzetéből - mondta Tállai András. 

Z. Kárpát Dániel szerint szánalmas, hogy a Fidesz még mindig nyolcévezik, amikor három minisztérium brókercégeknék tözsdézte el az emberek pénzét.

Tállai András nem a Jobbiknak igyekszik megfelelni. Holnap kerül a Ház elé az a pénzügyi csomag, amely véget vet a hasonló ügyeknek és ez a fontos, nem az, hogy mi történik Tapolcán.

15:44
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Kórházi fertőzések

Évek óta titkolja a kórházi munka kockázataira vonatkozó statisztikai adatokat a kormány, vélhetően azért, mert még a fertőtlenítőszerek beszerzésére sem jut elég pénz.

Rétvári Bence közölte: az adatokat egy európai központnak küldik meg, és azok nyilvánosak. A fertőzések száma az elmúlt években csökkent. 

Ikotity István adatokkal cáfolt: a 2005-ös 700 esetről, 2012-re 3000 fölé növekedett a fertőzések száma. Semmelweis Ignác hazájában előfordulhat, hogy a fertőtlenítőszerek csak ellenőrzések alkalmával kerülnek a tartályokba. Az LMP kormányt hibáztatja, amiért adósságspirálpa hajszolja a kórházakat.

15:48
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Nőnek a reálbérek

18 ezer Volán dolgozó kap béremelést. Hogyan nőnek a reálbérek 2015-ben? - kérdezte a fideszes Völner Pál. 

Fónagy János öt százalék feletti reálkereset-emelkedésről számol be országosan. A Volán-társaságok összevonása nem jelentett senkinek sem bércsökkentést. A folyamat három éve tart és sikeres volt: mára hét társaság maradt. 

15:57
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Politikusbűnözés a Jobbikban?

Az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vizsgálja a jobbikos Szegedi Csanád és Kovács Béla európai parlamenti képviselők visszaéléseit, akik fantomgyakornokokat alkalmaztak, többek között Novák Előd személyében és a látogatók fejpénzével is visszaéltek. Az ügyészség folytat-e vizsgálatot? - kérdezte a szocialista Legény Zsolt. 

Polt Péter legfőbb ügyész közölte: nem folytatnak eljárást, de az OLAF vizsgálat után sor kerülhet rá.

 

16:00
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Élelmiszeráfa

Apáti István az alapvető élelmiszeráfa csökkentését kéri számon a kormányon. A Jobbik szerint a kormány nem segít a szegényeken.

Tállai András elmondta: a kormány más módon segít a szegényeken: közmunkával, rezsicsökkentéssel, az infláció visszafogásával. 

16:03
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

2010 előtt Szijjártó is követelte

Apáti István szerint Szijjártó Péter 2010 előtt még megvalósíthatónak tartotta az áfacsökkentést, kormányra kerülve azonban elpárolgott a Fidesz politikai akarata. 

Tállai András szerint nemcsak felfogásbeli-, de a felelősségbeli különbség is van a Jobbik és a kormánypártok között. A Jobbikot csak a cukiság érdekli, de a kormány felelősen kormányoz. 

16:12
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Quaestor-kötvénykibocsátás

Schiffer András a jegybankelnököt kérdezte volna arról, hogy hogyan engedélyezhette a pénzügyi felügyelet a Quaestor kötvénykibocsátásait? A jegybanktörvény szerint az MNB a megelőzésért is felel. A Quaestor 9 százalékos kamatot ígért, a Jegybank, mégsem vette érszre hogy baj van? Hogy adhatott 70 milliárdos kötvénycsomag kibocsátására engedélyt egy 10 milliós cégnek? - kérdezi az LMP.

16:17
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

A Questort nem a Quaestor Hruira

Balog Ádám elnökhelyettes szerint nem szabad összekeverni a Questort a Quaestor Hruirával? Az ötven milliárdos kötvénykibocsátásra Veres János adott először engedélyt, az utolsó 70 milliárdos kibocsátás még a PSZÁF és a Jegybank összevonása előtt kapott engedélyt - tájékoztatott.

16:19
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Az offshore lovagok védőszentje

Rogán Antal az offshore lovagok védőszentje? - kérdezi a szocialista Tóth Bertalan. A vagyontörvény egyértelműen tiltja, hogy a kormány offshore cégekkel szerződjön. Ennek ellenére a MET Zrt. közel százmilliárdot juttatott offshore cégeknek, a Quaestornál sem zavarta Önöket a cég zavaros háttere és a letelepedési kötvényeket is offhsore cégek árulják. 

16:22
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

A szocialisták nem tettek semmit

Tállai András szerint az MSZP idején virágzott az offshore üzlet. A szocialisták azért támadják Rogán Antalt, mert ő sorolta fel a brókercégek barátait: azt a 12 képviselőt, akik nem szavazták meg a vagyonzártörvényt. 

 

16:25
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Simor András a fő offshore lovag

Tóth Csaba viszonválaszában közölte: Rogán Antal vonta ki az off-shore osztalékokat és utalásokat az adókötelezettség alól. Tállai ezt cáfolta és közölte Simor András a fő offshore lovag.

16:31
április 07, 2015
Vágólapra másolva!

Novák Előd személyes érintettsége

Novák Előd személyes érintettség miatt kapott szót. Visszautasította Legény Zsolt (MSZP) óvodás felszólalását, ami szerinte az "aki mondja másra, az mondja magára" kategóriát merítette ki. A Jobbik továbbra is üldözi a politikusbűnözést, az ő esetében nem történt visszaélés.

Vége az azonnali kérdéseknek. Köszönjük a figyelmet!