Épül a szép új világ Donyeckben

Donyeck, Kelet-Ukrajna
Vágólapra másolva!
A körülményekhez képest nyüzsgő belváros, két kilométerrel arrébb már tankokkal és rakétákkal letarolt utcák. Kijárási tilalom és bezárt boltok, a legfőbb vezető viszont elszánt tekintettel néz ránk, beosztottjai pedig már a jövő újságíró-nemzedékét nevelik. Az az érzésünk, hogy valami nagyon nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy Donyeckben visszaálljon az egy évvel ezelőtti status quo, és újra Kijev befolyása érvényesüljön. Az Origo bejutott a háborús kelet-ukrajnai „népköztársaságba”, ahol már javában épül az új világ.
Vágólapra másolva!

Kramatorszk–Donyeck. Igazán nem hosszú, még az ukrán útviszonyok közt sem több mint másfél órás út. Most nyolc óra alatt sikerült teljesíteni. A két város között húzódó frontvonal alaposan átírta a helyiek mindennapjait. A járhatatlanság határát súroló kerülő utak, katonai ellenőrző pontok, különleges engedélyek.

Az a gyanús, aki nem gyanús. Nem tudhatjuk, mikor int fáradtan egy ukrán katona, hogy haladjunk tovább, és mikor érdeklődik arról, hogy kinek is dolgozunk, és mi dolgunk az ellenségnél.

Kilométeres kamionsorok és idegesen várakozó ingázók között Press feliratú kocsival törünk utat, jobbára sikeresen. A „Donyecki Népköztársaság” előtt három ellenőrzés, a nagyjából két kilométeres senki földje után meg még kettő. Aknára futott tankok roncsai az egyik oldalon, szemben kidőlt villanyvezetékek ijesztő sziluettjei előtt mosolyognak gépfegyveres szeparatisták.

A pusztítás roncsai az út szélén Fotó: Bielik István - Origo

Aztán, mintha csak elvágták volna a filmet, tükörsima négysávos úton beérünk egy pedánsan rendben tartott városba, a népköztársaság központjába, Donyeckbe. Szállásunk a belvárosban korrekt kis hely, 280 hrivnya (alig 3 ezer forint) egy éjszaka. Van meleg víz, az ihatatlan vezetékes kompenzálásaként tömlős ásványvíz, a benti 15 fokot pedig olajradiátorral orvosolják – mi kell még?

Alternatív megoldás a fűtési szezon után Donyeckben Fotó: Bielik István - Origo

Kijárási tilalom és áruhiány

„10 órára itt legyenek!” – ránt vissza a valóságba a recepciós néni. Egyetlen valamire való háború sincs meg kijárási tilalom nélkül. Addig még van másfél óránk, úgyhogy gyorsan kipróbáljuk a helyi kísérőnk által ajánlott halétteremet, ahol egy dolog nincs: hal. Nem kell sok, hogy leessen miért: Donyeckbe Mariupolból érkezik az áru, az azovi kikötő viszont ukrán kézen van. Az alternatíva egyedül Oroszország, Moszkva viszont – hiába a tőgyén nevelt keletukrán bábállam – nem kereskedhet egy el nem ismert területtel. Maradnak hát a feketeútvonalak meg a mirelit.

Kettős valóság

Másnap reggel szembesülünk a város elképesztő kettősségével. A valaha 1 milliós Donyecket most 600 ezren lakják, úgy, hogy a februári tűzszünet óta már sokan visszatértek.

Vörös csillag és György-szalag a belvárosi korzón Fotó: Bielik István - Origo

Ettől még a belvárosban az üzletek 80 százaléka zárva van, és forgalmi dugóktól sem kell tartani. Időről időre felhangzik az ágyúzás a város északnyugati bejáratánál fekvő Szergej Prokofjev reptérről (vagyis a maradványaiból): a 80-as gránátvetők és a gépfegyverek kánonja a szeparatista oldalon a külső-donyecki Szpartakban, az ukránoknál pedig Piszkiben és Avgyijivkában szól a leghangosabban.

Párhuzamos valóság a belvárostól 10 percre Fotó: Bielik István - Origo

Közel mennénk, de nem engednek, a reptér előtt egy kilométerrel, egy ellenőrző pontnál közlik, hogy eddig, és ne tovább. Okkal mondják: április 12-én rálőttek egy személyautóra: a benne ülő újságíró meghalt, a sofőr pedig azóta is kórházban fekszik.

Vissza tehát a belvárosba; az oda vezető sugárút mintha egy gyorstöltő lenne: az utak méterről méterre benépesülnek, a Lenin téren pedig már megint nem veszünk észre semmit.

Burokba zárva. Gyakorolnak a népköztársaság leendő balerinái Fotó: Bielik István - Origo

Eltekintve persze a megváltozott szimbolikától: minden középületen a népköztársaság fekete-piros-kék zászlaja lobog, máshol pedig Novorosszijáé. Az utóbbiak mellett néhány autón az orosz zászló is feltűnik, időnként az orosz hősöknek járó narancs-fekete György-szalaggal átkötve.

Az utca tele katonával – a Vosztok és a Szparta zászlóalj embereit egész biztosan be tudtuk azonosítani, de olyan nagyon a Ramzan Kadirov csecsen elnök képével díszített autón sem csodálkoztunk –, a város pedig már javában készül a május 9-i győzelem napjára. Az erről szóló óriásplakátokon a helyi generalisszimusz, Olekszandr Zaharcsenko néz elszánt tekintettel.

Novorosszija zászlaja a helyi egyetem falán Fotó: Bielik István - Origo

De hogy a helyi keleti nyitás egy sokkal hétköznapibb példáját említsük: a boltban a hrivnya mellett már rubelben is feltüntetik az árakat, az orosz valuta elterjedését pedig „állami” beavatkozással segítik: a pénzváltók egy hrivnyáért 5 rubelt adnak, az üzletekben viszont 2 a váltószám (szemben a piaci 2,3-mal), vagyis, ha van ilyen, az ukrán valutában tartott megtakarításokat igencsak megéri átváltani.

Csak az igazat!

A korszellem másik vetületét egy helyi iskolában tapasztaljuk meg, ahol újságíróképzésre (is) jelentkező 15-16 éves tanulók épp felvételit írnak.

A jövő sajtómunkásai Fotó: Bielik István - Origo

A leendő tagozat névtelenséget kérő vezetőjét arról kérdezem, mit gondol, milyen az ideális újságíró. „Mivel a népköztársaságban már írhat oroszul, bírja jól a nyelvet, és csak az igazat írja” – mondja a 60 év körüli hölgy. Majd látványosan értetlenkedik, amikor azzal folytatom, van-e olyan fórum, amin esetleg a népköztársaság vezetésére nézve kritikus igazságot is meg lehet írni, de végül csak kiböki: „Vannak ilyen honlapok.”

Visszaoszt az oligarcha

Donyeck büszkeségénél, a kifogástalanul rendben tartott Donbassz Arénánál folytatjuk, a háború miatt Lvivbe költözött Sahtar Donyeck focicsapat 53 ezres stadionjában ugyanis a klub – és nagyjából az egész régió – tulajdonosa, Rinat Ahmetov alapítványa oszt segélyt. A szurkolói boltban most bébiételért állnak sorba az anyukák, a mélygarázsban pedig nagyüzemben zajlik a segélycsomagok előkészítése.

Szurkolók helyett segélyre várók özönlenek a Donbassz Arénába Fotó: Bielik István - Origo

Olga Ceszinszkaja, az alapítvány sajtótitkára szívélyes útitársnak bizonyul, amíg a költségvetésükről nem kérdezem, azt nem tudja megmondani. Egyébként havonta 32 ezer emberen – gyerekeken és időseken – segítenek egy-egy 12 kilós élelmiszercsomaggal. Ezeket 30-40, hangyaszorgalommal dolgozó önkéntes állítja össze, cserébe napi egyszeri meleg ételt és 20 naponta egy csomagot kapnak – mások havonta annyiszor jöhetnek, ahány gyermekük van.

Önkéntesek töltik Ahmetov kamionjait Fotó: Bielik István - Origo

Olga felajánlja, hogy menjünk velük vidékre, de vissza kell utasítanunk, ők ugyanis, velünk ellentétben, nem Debalcevében folytatják.

Kelet-ukrajnai riportutunk következő részében a szétlőtt Debalcevéből jelentkezünk, ahol lelkesen térnek vissza a szovjet múltba, de jegyre jár a kenyér.