Lázár János nem beszél a zakógate-ről
2015. november 12. 14:02
A 30. Kormányinfón azt is megkérdezzük Lázár Jánostól, hogy sajnálja-e, hogy Havasi Bertalan mostantól a Miniszterelnöki Kabinetirodán dolgozik majd.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 29. Kormányinfón beszélt a magyar-amerikai viszonyról, a földtörvényről, a bevándorlásról, valamint a bürokráciacsökkentő programról és napi négyszeri étkezésről is.
Csütörtökön az is kiderül majd, hogy Lázár János megnézi-e a norvég-magyar Európa-bajnoki selejtezőt.
Életemben csak egyszer találkoztam Soros Györggyel, de nagyra becsülöm azért, amit a közép-európai hátrányos helyzetű gyermekekért tett az elmúlt 20 évben – mondta az Origónak adott exkluzív videointerjújában Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője Tarlós Istvánról és a közelgő Fidesz-kongresszusról is beszélt.
Kezdődik a jubileumi, 30. Kormányinfó: itt van Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő.
A vidéki újságíró kollégák interaktív bekapcsolását javasolta megfontolásra Lázár János.
A máltai EU-csúcs miatt Lázár többször is beszélt a máltai fővárosban tárgyaló Orbán Viktor kormányfővel. Lázár bejelentette: Magyarország a visegrádi 4-ek részeként 300 rendőrt és határőrt küld Görögországba.
Az illegális bevándorlást a görög-török határon kell megfékezni és megállítani - hívta fel a figyelmet Lázár, aki szerint a magyar társadalom és a kormány nagyon várja, hogy "történjen már valami", de úgy tűnik, "Európa bénult állapotban van".
Néhány ország úgy gondolja, hogy Európának szüksége van bevándorlókra, ezért megszervezni szeretnék a bevándorlást - mondta Lázár, aki szerint azonban a visegrádi négyek, így köztük Magyarország viszont megállítani akarja a bevándorlókat, mert szerintük nincs szüksége ezekre az emberekre Európának.
Lázár nem zárta ki, hogy további kerítések épülnek Európában.
Szeptember 15-e óta 4148 menekültkérelmet nyújtottak be, ebből 1256 ügyben hoztak a hatóságok döntést - mondta Lázár, hozzátéve: 928 esetben megszüntették az ügyeket, egyszerűen azért, mert a benyújtók eltűntek, elhagyták az országot, a menekülttáborokból "továbbálltak". Lázár elmondta azt is: 326 esetben elutasító döntés született, és csupán két személyt vettek védelem alá.
Lázár János kitért arra, hogy a magyar hírszerző szervek szerint van esély rá, hogy a menekültek Szerbiából a magyar-román határ felé veszik az útjukat, ezért a kormány "kész és képes" arra, hogy műszaki határzárat építsen a magyar-román határszakaszon, de mint mondta, "csak végszükség esetén".
A "németekre nem jellemző kaotikus biztonsági helyzetre" is kitért a miniszter, aki szerint a német belügyminisztérium már a korábban invitált szíreket is visszatoloncolással fenyegeti. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szerint 40 ezer ember lehet érintett a visszatoloncolásban.
Lázár szerint viszont Magyarország egyetlenegy visszatoloncolt embert sem akar befogadni, főként azért, mert ők nem Magyarországon léptek be először az EU területére.
A kötelező letelepítési kvóta ellen a kormány minden eszközzel fel kíván lépni - mondta Lázár, jelezve, hogy a Fidesz ennek érdekében aláírásokat is gyűjt, amit szerinte nagy számban olyanok is aláírnak, akik 2018-ban nem feltétlenül a Fidesz szavazói lesznek.
A kormány politikája nem bevándorlásellenes - állapította meg a miniszter, aki szerint a kormány csak a magyar érdekeket védi. Szerinte ez Európa megerősítését is jelenti. Ráadásul - folytatta - a
menekültekre költendő pénzt a kormány szívesebben fordítaná a magyar családokra.
Lázár kitért Soros Györgyre is, aki szerinte továbbra is betelepítené a bevándorlókat Európába.
A Jobbik több helyen feljelentette a kormányt az állami földek értékesítése miatt - tért át más témára a miniszter. Az Európai Bizottsággal szerinte sikerült megértetni, hogy ennek célja a földműves társadalom megerősítése. A bizottság csak ahhoz ragaszkodott - folytatta Lázár -, hogy ne zárják ki a nem magyar földvásárlókat a lehetőségből a hétfőn kezdődő árveréseken.
A 105 ezer földművesből, aki pályázhat, 222 olyan ember van, aki nem magyar állampolgár. Román, német és osztrák állampolgárként köztük nagy számban magyar nevű emberek vannak - árulta el Lázár.
Fontos érdek, hogy a magyar földműves társadalom földhöz jusson, és ez fontosabb annál, mint hogy elakadjon ez az ügy 222 emberen, úgyhogy az Európai Bizottsággal megegyezve a kormány módosította ennek megfelelően a vonatkozó kormányrendeletet, így a 222 nem magyar állampolgár is vehet majd földet - mondta Lázár.
További 20 ezer hektár földterületet is árverésre bocsátanak - árulta el Lázár, aki kitért arra, hogy majd megvizsgálják, mi legyen azokkal a földekkel, amiket nem tudnak eladni, mert a föld "nem mindenáron eladó".
Az MSZP és a Jobbik "feljelentéseit" bírálta a földpályázatokkal összefüggésben Lázár, aki jelezte: a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül más bankok is nyújthatnak hitelt a földvásárláshoz.
Az új tulajdonos felülvizsgálhatja a meglévő földhaszonbérletet - mondta Lázár, még mindig a földtémánál maradva. A kormány lehetőséget teremt arra, hogy az új tulajdonos felülvizsgálhassa a bérleti viszonyokat. A tulajdonos viszont a piaci viszonyoknak megfelelő aranykorona érték fölé nem emelheti a bérleti díjat - tette hozzá, megemlítve, hogy azért lehet, hogy valaki a jelenlegi csaknem négyszeresét fizeti majd.
Nemzetgazdasági érdek, hogy bizonyos vállalkozások, cégcsoportok mintagazdasággá váljanak - mondta a "lex Csányira" utalva Lázár.
Száztíz, a bürokrácia csökkentését célzó törvény módosítása zajlik - mondta Lázár, aki szerint olcsóbbá és egyszerűbbé válik az állam a jövőben.
A nagycsaládosok gyerekeinek az útlevél kiállítása lehetne ingyenes - mondta Lázár egy társadalmi szervezet kívánságát ismertetve. Megjegyezte, hogy erről a kormány a jövő héten dönt, és ez csak 700 millió forint bevételkieséssel járna.
A kormány a nyári, a téli, a tavaszi és az őszi szünetekben is biztosítja az önkormányzatokkal együttműködve a gyerekek étkeztetését, ez mintegy 4,5 milliárd forintos pluszkiadást jelent egy évben - mondta Lázár.
A pedagógus-életpályamodellt kiterjesztenék a bölcsődékben dolgozó pedagógusokra is - tette hozzá.
A kormány egy otthonteremtési programcsomagon is dolgozik - árulta el a miniszter.
Az állami földek értékesítéséből befolyó pénz egy részét a kormány olyan ipari parki területek megvásárlására fordítaná, amelyekre a nagyvárosoknak nagy szükségük van - árulta el Lázár, hogy mire költik a földprivatizációs bevétel egy részét.
Az ipari parkok, az ipari termelés növekedése munkahelyeket teremt - hívta fel a figyelmet a miniszter.
Minden megyei jogú várossal szövetséget szeretne kötni a kormány, így lesz ilyen szövetség Salgótarjánnal és Szegeddel is, vagyis azokban a városokban is, ahol az emberek nem a kormánypártok jelöltjére szavaztak - mondta Lázár.
Folytatódik a szélessávú internet fejlesztése az országban, ami összefügg a Digitális Magyarország programjával, és hatékonyan segítené a vállalkozásokat, valamint a bürokráciacsökkentést - mondta Lázár, aki szerint Nyíregyháza lesz a kísérlet első terepe.
A program része lesz Nyíregyházán, hogy 5-6 ezer eszközt is kiosztanak a lakosságnak.
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő segítségére, javaslataira is számít ebben a munkában a kormány - hangzott el.
Javulnak a belföldi turizmus mutatói, nőtt a kiskereskedelmi forgalom, és a bérek is mind a közszférában, mind a magánszektorban - sorolta a sikereket Lázár.
Az EU-s beruházások túlárazásának gyanúját - amit egy nemzetközi szervezet fogalmazott meg - a kormány ki fogja vizsgálni - mondta Lázár, aki szerint megnézik, milyen tanulságai vannak a most lezárult uniós pénzügyi ciklusnak.
A miniszter szerint a korrupciós sorból "nem lóg ki" Magyarország, mert itt is 2 százalék körüli az aggályos, korrupciógyanús uniós támogatású közbeszerzések aránya.
Magyarországon ma az állam után a történelmi egyházak a legnagyobb intézményfenntartók, ezért számukra meg kell nyitni az uniós forrásokat - mondta Lázár. A miniszter szerint iskola, óvoda, kórház felújítására szánt pénz nekik is járhat.
A következő kormányülésen szóba kerül majd a fővárosi közösségi közlekedés fenntartása, és az ahhoz kapcsolódó gazdasági kérdések - mondta Lázár.
Lázár János várja a kérdéseket, de előrebocsátotta, hogy nem kíván használtruha-kezelési kérdésekkel foglalkozni. Ezzel a Szijjártó Péter méregdrága, kidobott zakója körüli politikai vitára utalt.
A német és az osztrák kormánnyal folyamatosan egyeztet Magyarország, és ők látják, hogy a magyar hatóságok együttműködése nélkül nem lehet ide visszatoloncolni senkit - válaszolta Lázár arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha mégis vissza akarják toloncolni a menekülteket Magyarországra, holott Magyarország nem kér belőlük.
Ha az említett 222 külföldi állampolgár is vehet földet, akkor ha kimerítik a maximális 300 hektárt, összesen megvásárolhatják az értékesítendő földek 20 százalékát - vetették fel Lázárnak, aki úgy válaszolt: ők úgy külföldiek, hogy valószínűleg magyarok, egyébként pedig semmi másba nem kötött bele Brüsszel, csak ezt az egy kompromisszumot kellett elfogadni.
Lázár hozzátette, nem is biztos, hogy helyben lakók az illetők, az sem, hogy akarnak egyáltalán földet venni. A miniszter szerint komoly eredmény, hogy kizárták viszont a nem helyben lakókat és a jogi személyeket a földvásárlásból.
Kovács Zoltán ehhez a témához szólva megjegyezte, nem újdonság, hogy az MSZP mindenhol feljelenti a magyar kormányt, de most úgy tűnik, felzárkózott melléjük a Jobbik.
Elérte az MSZP, hogy a brüsszeli feljelentése hatására külföldiek is vehetnek földet Magyarországon, gratulálunk az MSZP-nek - mondta Lázár.
November 18-án mintagazdaságokról, nem pedig Csányi Sándor érdekeltségeiről fog tárgyalni a kormány - mondta Lázár, de szerinte nem megkerülhetetlen, hogy a Csányi-érdekeltségek a magyar élelmiszeripar jelentős részét képviselik.
Több lépésben, száz kilométeres nagyságrendű szakaszon épülhet kerítés a magyar-román határon - mondta kérdésre válaszolva a miniszter.
Lázár János erről az Origónak adott exkluzív interjúban is beszélt:
A Századvég és a századvéges munkatársak államtitkokhoz való hozzáférése a téma. Lázár János szerint a századvéges tanulmányok kiadása iránti pert a Miniszterelnökség elveszítette, de az ügyvédek tanácsára a Kúriához fordultak, ez viszont még nem zárult le.
Nincs nemzetbiztonsági kockázat ebben a kérdésben, nincs olyan adat vagy gyanú, miszerint a századvégesek a nekik szóló engedélyek nélkül jutottak volna esetleg államtitkokhoz - mondta Lázár.
A Századvég szerinte a vonatkozó, az államtitkok megismerését lehetővé tevő engedély hiányában is jó tanácsokat tudott adni korábban a kormánynak, így ez az egész ügy most nem több szerinte politikai támadásnál.
Hegedűs Zsuzsával Lázár János "nem egy tálból cseresznyézik", ezért nem is kommentálná a miniszterelnöki tanácsadó asszony kijelentését - mondta a miniszter arra reagálva, hogy Hegedűs Zsuzsa a Heti Válasznak azt mondta, Orbán szerinte visszavette az irányítást Lázártól.
Én sem kutatom és vitatom mások sorsát, csak a munkámat szeretném végezni - mondta Lázár.
Dolgozik a kormány a pápai húsüzem megmentésén - mondta Lázár, aki szerint pénzzel segítették ki a pápai, a gyulai és a kaposvári önkormányzatot az adott húsipari cég megmentése érdekében.
A három ügy közül a pápai van a legrosszabb helyzetben - ismerte el Lázár, aki szerint a húsüzem most az önkormányzat kezében van, a kormány mindent megtett és megtesz.
A kormány segíti a Mazsihisz kezdeményezését, hogy a Margit híd felújítása idején fellelt csontvázakat megvizsgálják, és kiderítsék, tényleg zsidó embereké, apácáké-e, és ha igen, akkor méltó módon gondoskodjanak róluk - mondta egy kérdésre Lázár.
A miniszter hozzátette: a nagycenki Széchenyi-sírt nemrég rendbe hozták, csak nem akartak vele kérkedni, és ugyanezt tervezik a Kossuth-mauzóleummal is.
A földművességhez szigorú feltételeknek kell megfelelni, jelenleg ennek 222 külföldi állampolgár felel meg - tért vissza egy kérdés erejéig a földtémára Lázár. Azt is mondta: nagyon nehéz egyszerre védeni a földet a külföldiektől, és biztosítani a földműveseknek a lehetőséget a földvásárlásra. A kormány a kockázatot igyekezett minimalizálni - tette hozzá.
Aki itt él külföldiként 20 éve Magyarországon, és már művel mondjuk 150 hektár földet, most esetleg vehet még 150-et - sommázta a "veszélyeket" Lázár.
Külföldi cégek Romániában korlátlanul vásárolhatnak termőföldet, ennek Magyarország és Lengyelország is ellenáll - mondta Lázár a földtémánál maradva. Az Európai Bizottság hadműveletet folytat azért, hogy Magyarországon jogi személyek is vásárolhassanak földet - mondta Lázár, aki szerint lehet, hogy egy-két éven belül ezt rá is kényszerítik Magyarországra. Addig viszont ez a mostani helyzet jó kompromisszum a miniszter szerint, amikor legfeljebb 222 külföldi vehet földet.
Az anyag és a terv megvan, a honvédség pedig jelentős állományt állomásoztat, hogy elkezdhessék a magyar-román határszakaszon a kerítésépítést, ha erről döntés születik - mondta Lázár.
Ha Ukrajnából is elindul a menekültáradat, az egy más helyzet, mert az megoldási kötelezettséget jelent a magyar kormány számára, hogy befogadja a kárpátaljai magyarokat - mondta az Origo kérdésére Lázár János. Hangsúlyozta, hogy ők nem illegális bevándorlók, hanem állampolgártársak, akik politikai menekülteknek számítanának, akiket Magyarországnak kötelessége befogadni.
Az Európai Bizottsággal Magyarország megállapodott abban, hogy a Paks II. beruházás egyes előkészítő dokumentumainak titkosítását 30-ról 10 évre csökkentették - árulta el az Origo kérdésére a miniszter.
Az Európai Bizottság most azt vizsgálja, van-e tiltott állami támogatás a beruházásban - mondta Lázár. Ha nincs tiltott támogatás, akkor nem lehet megakadályozni a beruházást.
Inkább a gyerekeivel játszik, nem nézi a ma esti magyar-norvég meccset - árulta el az Origo kérdésére Lázár, hozzátéve: ettől még nagyon szurkol majd, és nem a norvégoknak.
Ha valakinek van olyan gyanúja, hogy a Századvég munkája kapcsán felmerül az államtitoksértés, akkor álljon elő vele, mert amíg senki nem mond konkrétumokat, addig ez politikai támadás - mondta Lázár egy újabb, a Századvégre vonatkozó újságírói kérdésre.
A földművesek névjegyzéke jelenleg nem nyilvános, de Lázáron kívül álló okok miatt, viszont vizsgálják, hogy közzé lehet-e tenni az említett 222 pályázóképes nem magyar állampolgár nevét - mondta Lázár. Szerinte ebben semmi tagadnivaló nincs, de nem szeretne belefutni adatvédelmi perbe.
Magyarországon 8 millió felnőtt ember van, közülük 105 ezer ember tartotta fontosnak, hogy földműves legyen, közülük pedig 222 ember külföldi állampolgár - ismételte meg Lázár, aki azért elismerte, hogy 1-2 százaléka a 105 ezernek vitatható módon lett földműves.
A Kincstári Jogügyi Igazgatóság létrehozása folyamatban van az igazságügyi miniszter javaslatára - mondta Lázár, aki szerint a szervezet feladata lesz, hogy az állam jogi képviseletére vállalkozó ügyvédi irodákat kiválassza. Ez a központosított kiválasztás a miniszter szerint transzparensebb, mint most, amikor minden minisztérium és szervezet saját hatáskörben bíz meg ügyvédeket. Hozzátette: arra törekednek, hogy a tárcáknál amúgy is fizetett jogászok lássák el ezt a feladatot.
A Miniszterelnökségre vonatkozó közbeszerzési szabályok egyforma szigorúak voltak november 1-je előtt és után, ezt pedig az Európai Bizottság sem vitatta - mondta egy kérdésre válaszolva Lázár.
Nem szerepel a kormány napirendjén olyan előterjesztés, ami a vasúti járatok ritkítását jelentené - mondta az Origón megjelent írásra reagálva a miniszter.
Tart tőle, hogy nem lesz több ideje a fiával sakkozni, akkor sem, ha vasárnap nem választja alelnöknek a Fidesz - mondta Lázár a vasárnapi tisztújító Fidesz-kongresszus kapcsán.
Az Illatos úti szennyeződés kapcsán Lázár azt mondta egy kérdésre, hogy a probléma kezelése zajlik, a hulladékelszállítási munka határideje január 31-e. Lázár megjegyezte: a hulladékmentesítésre 2,1 milliárd forintot költ az állam. A kormány további kármentesítési lehetőségeket is vizsgál, ami további milliárdos költség.
Az állam szeretné, hogy az anyagelszállítás költségéért cserébe megszerezze a telket, majd már a sajátjaként állami pénzből kármentesítse.
Nem világos a német kormány álláspontja menekültkérdésben - tért vissza a menekülttémára Lázár, kitérve "Soros Györgyre és követőire", akik szerint Európának szüksége van bevándorlókra, míg a magyar kormány szerint nem.
Az olasz miniszterelnök kelet-európai országokat ért bírálatát annyiban kommentálta Lázár, hogy talán az '56 után kivégzetteket kellene megkérdezni, eleget tett-e, eleget segített-e Magyarországnak a Nyugat annak idején.
Az EBRD-vel megállapodott Magyarország, hogy felülvizsgálja a kormány a bankadó mértékét, de cserébe el kell érni, hogy a kereskedelmi bankok többet hitelezzenek - mondta Lázár, aki szerint a bankadó a Bankszövetséggel egyeztetett módon átalakul.
Balog Zoltán miniszter felkérésére Schmidt Mária vezeti az emlékezetpolitikai munkát az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára készülve, megalakult egy bizottság is, Lázár pedig tolmácsolja az ezzel kapcsolatos ötleteket, javaslatokat - hangzott el.
A parlamenti pártok támogatásával és felhatalmazásával kíván a kormány fellépni a kötelező betelepítési kvóta ellen - ismételte meg Lázár, aki szerint áthidalhatatlan szakadékok vannak ebben a kérdésben a tagállamok között.
A kötelező kvóta egy magyarellenes program - tette hozzá.
Ha minden, a személyét érintő hírrel foglalkozna, vagy komolyan venné őket, akkor nem maradna ideje a munkára - mondta egy kérdésre válaszolva Lázár.
A kormány nem sokat tehet akkor, ha az emberek a pénzüket olyan, magas hozamokat kínáló alapokba fektetik, amelyeket nem ellenőriznek az állami pénzügyi hatóságok, és nem vonatkoznak rájuk a befektetővédelmi szabályok - mondta a miniszter arra a kérdésre, hogy jelenleg is vannak, akik 12 százalékos hozamokat ígérnek. Az, hogy ki hova teszi a pénzét, azért elsősorban maga felelős - hangsúlyozta Lázár.
Irigyli a DK politikusait, hogy a hírek szerint a magyar társadalom legalább 75 százalékával kapcsolatban vannak, ha olyanokat állítanak, miszerint a magyarok 75 százaléka támogatja a kvótarendszert - reagált Lázár egy kérdésre, hozzátéve: ő egész másokat tapasztal, a Demokratikus Koalíció pedig amúgy sem vádolható a klasszikus, reális, tényeken alapuló politizálással.
Még a Kormányinfó közben adott ki közleményt az MSZP, amelyben azt kérdezi: "Már csak egy infót várunk Lázár Jánostól: mikor nyújtja be a lemondását?"
Az ellenzéki párt szerint Lázár minden eddigi állításával ellentétben ma elismerte, hogy mégiscsak hozzájuthatnak majd külföldiek a ma még a magyar állam tulajdonában lévő nemzeti földvagyonhoz.
Az MSZP emlékeztetett arra, hogy ők már korábban figyelmeztettek, hogy a kormány az EU-ra hivatkozva fogja mégis engedni, hogy külföldiek földet vásárolhassanak, "méghozzá tízszeres áron, és hogy a különbözetet a fideszes haverok fogják zsebre tenni".
Nem igaz az a hír, hogy a kormányfőnek szóló kormányülés-emlékeztető megírásának feladata a Lázár János vezette Miniszterelnökségtől a Rogán Antal irányította új tárcához kerülne - mondta az utolsó kérdésre válaszolva Lázár.
A jövő héten ugyanitt, ugyanekkor - búcsúzott Lázár János.