100 ezer forint jár egy jó gyerekrajzért

Pequenos Gigantes
Vágólapra másolva!
Gyerek-tehetségkutatót indít ősszel az RTL Klub, ehhez kellenek plakáttervek.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub június 27-ig várja 4-14 év közötti gyerekek alkotásait a Kicsi Óriások című műsor rajzpályázatára. Érdemes ceruzát, zsírkrétát, filctollat vagy épp ecsetet ragadniuk, hiszen a nyertes egy 100 ezer forint értékű, játékokra beváltható utalványt kap, és az egész ország látni fogja majd rajzát. A legjobb pályaműből készül el ugyanis az RTL Klub merőben új gyerek-tehetségkutató műsorának, a Kicsi Óriásoknak az óriásplakátja. Bővebb információ itt.

Jelenet a mexikói kiadásból

Az RTL Klub megvette a Pequenos Gigantes című formátumot, és rászánt fél évet, monván, kicsikkel legjobban a nyári szünetben lehet forgatni. Úgy tudjuk, hogy a TV2 is indult ennek jogaiért, de alulmaradt, úgyhogy inkább megelőzte időben, egy saját fejlesztéssel, a Kismenőkkel (amely szép nézettséget termelt tavasszal, tehát volt rá igény). Az RTL az ötlet lenyúlása ellenére nem adja fel, elindítja saját tehetségkutatóját, ahol csak gyerekek mutatják meg, mint tudnak.