Kedden este a békéscsabai női röplabdacsapat eddigi történetének legfontosabb mérkőzését játszotta a CEV-kupa negyeddöntőjében.
Egy órával a kezdés előtt a klub elnöke, Baran Ádám egy fehér papírlapot tartott a kezében, ezzel segítve a mérkőzést közvetítő tévések kamerapróbáját.
Amikor mindezt láttam, nem is akartam elhinni. Az elnök úr, a békéscsabai röplabdasport megmentője, talpra állítója nem öltönyben és nyakkendőben parolázott a VIP-páholyban, hanem – egy régi kifejezést használva – kulimunkát végzett.
„Nem esik le a nem létező aranygyűrű a kezemről, szóltak a tévések, hogy segíteni kell, megtettem" – mondta a szolnoki származású Baran Ádám. Akinek korábban semmi köze nem volt a röplabdához.
Nem űzte ezt a játékot, és sportklubot sem irányított.
Amikor mégis kapcsolatba került a világ egyik legnépszerűbb labdajátékával, a magyar röplabdázás éppen sokadik sírgödrét ásta. Már a sajátját, ha nem lennénk elég érthetőek.
„2009-ben az edzőként dolgozó Kormos Mihály és Nagy Attila kezdte telebeszélni a fejemet azzal, hogy sportvezetőként segítsek a csabai lányokon. Ma már senki sem hiszi el nekem, de a csapat éppen kiesni készült az NB I-ből, miközben a mérkőzéseinket a város harmadik számú tornatermében, elképesztő körülmények között játszottuk.
Akkor szó sem lehetett arról, hogy a lányok bejöhessenek a Városi Sportcsarnokba. A terem a kézilabdázóké volt, engem meg körberöhögtek, amikor arról beszéltem, hogy a BRSE hamarosan Bajnokok Ligája- vagy CEV-kupa-mérkőzéseket fog ebben a teremben játszani."
A kezdeti lépéseket hamar átütő siker követte. A BRSE 2014-ben nyerte meg története első aranyérmét, amelyet 2015-ben a duplázás, tavaly pedig a triplázás követett. Baran Ádám Békéscsabára költözött. Gyakran akadt olyan nap, amikor hajnali 3 órakor adta le irodájának a kulcsát az éjszakai portásnak, majd pár órával később az éppen hazakészülő kapustól újra elkérte a kulcsokat.
„Nem tagadom, maximalista és munkamániás vagyok – felelte Baran. – Hogy kinek akarok bizonyítani? Elsősorban magamnak, aztán a lányoknak, de egy kicsit azoknak is, akik hosszú évekig nem tudtak megbékélni azzal, hogy a semmiből jött egy ember, és megmentette a sportágat Békéscsabán.
Sehonnai bitang ember vagyok én, aki Mariborban azért beszélget el az ottani pályamunkással, hogy megtudja, mit lehetne másképpen, jobban csinálni.
Soha nem felejtem el, éppen csak elkezdtem az elnöki munkát, amikor bejelentkeztem Szerbiába, hogy fogadjanak a szabadkai röplabdacsapatnál. Náluk világszínvonalon működött a sportág, persze, hogy odamentem. Szerintem először azon gondolkodtak, hogy ki ez a nagyra nőtt ember, aki mindenfélét kérdezne, de aztán szóba álltak velem. Ma ott tartunk, hogy ezek a szabadkaiak jönnek Békéscsabára edzőmeccseket játszani. Hogy érzek-e bármiféle elégtételt? Ezzel nem foglalkozom. Büszke vagyok arra, amit a lányok az évek során elértek.”
Baran Ádám soha nem felejti el 2016. április 26-át. Ezen a napon látogatott el Békéscsabára a Modern városok program keretében Orbán Viktor miniszterelnök. És ez volt az a nap, amikor hazai pályán a Békéscsaba megnyerte története harmadik aranyérmét.
Miközben a városháza dísztermében zajlott a sajtótájékoztató, a sportcsarnokban a csabai lányok újra a csúcsra értek.
Ekkor már azt is lehetett tudni, hogy a közeljövőben megnyílhat a Békéscsabai Röplabda-akadémia, amely azért kerülhetett Békés megye székhelyére, mert a csapat kiválóan szerepelt. Az erre a célra orientált forrásból – évi 150 millió forintból – már komoly utánpótlás-nevelés indulhat a Viharsarokban.
„Ilyenkor van az, hogy az egyesületi elnök hátradől, és elkezdi számolgatni a kasszában lévő pénzt – mondta Baran Ádám. – Nekem viszont az járt az eszemben, hogyan tudnánk bekerülni a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Idén ez még nem sikerült, de a BL-kiesés után a CEV-kupában folytathattuk. Ami viszont ott történt velünk, az tényleg meseszerű.”
Elengedtem Barant, mert hamarosan kezdődött az olasz Busto Arsizio elleni negyeddöntő. Békéscsabai sportcsapat ennyire rangos sporteseményt időtlen idők óta nem játszott a városban. Semmi csodálnivaló nem volt abban, hogy a sportcsarnok lelátóin egyetlen szék sem maradt üresen.
A röplabdaláz már akkor kitört Békéscsabán, amikor a BRSE az előző fordulóban a francia Béziers otthonában vívta ki a legjobb nyolc közé jutást. Magyar női röplabdacsapat legutóbb 1996. február 15-én jutott be a legjobb négy közé a CEV-kupában. Akkor a Janda Attila edzette Vasas a szintén olasz Ravenna ellen vívta ki az ankarai négyes döntőbe kerülést.
Janda Attila azóta Sydney-ben testnevelő tanár. A Vasas meg a Békéscsaba legnagyobb hazai ellenfele.
A csarnok előtt hatalmas a tömeg, ezt a meccset mindenki látni akarja. A klubszobában a Békéscsabára érkezett díszvendégek és egyéb potentátok élvezettel eszik azt a kolbászt (meg az erős paprikát, lilahagymát), amely ennek a városnak az első számú terméke. A kolbász tényleg fenséges, de ha minden így megy tovább, hamarosan a békéscsabai női röplabdasport is felzárkózik mellé. A szimpatikus farmeros-tornacipős elnök a nap 24 órájában ezen dolgozik.
A Busto Arsizio tényleg a világszínvonalat képviselte. A dominikai és szenegáli óriásokkal felálló olaszok a világ egyik legerősebb bajnokságából érkeztek Békéscsabára.
Ma már felesleges gondolkodni azon, mi történt volna akkor, ha az első játszmát nem a vendégcsapat, hanem a Békéscsaba nyeri két ponttal. Akkor a második szettel együtt 2-0 a hazaiaknak.
Persze, innen is nyerhetett volna 3-2-re Busto Arsizio, de ezen tényleg kár merengeni. Azon már kevésbé, hogy a kétórás csata után a közönség nem ment haza. Ott maradt a csarnokban, elénekelte a Himnuszt, majd percekig tartó vastapssal engedte el a város kedvenc lányait.
„Az a baj, hogy sem a magyar bajnokságban, sem a Közép-európai Ligában nem játszunk olyan mérkőzéseket, amilyen ez volt” – mondta a vereség ellenére cseppet sem csalódott Baran Ádám. Igaza volt.
A magyar NB I-ben gyakorlatilag az a szenzáció, ha valamelyik csapat nyerni tud a Békéscsaba ellen.
A Közép-európai Liga jobb minőségű kávét felszolgáló ház, de még mindig nem olyan, mint amit a Busto Arsizio képviselt. Kérdeztem, lesz-e bankett vagy fogadás? „Nem, mert nekünk szerdán is edzésünk van, hiszen a hét végén Zágrábban a Közép-európai Kupa négyes döntőjében szerepelünk – mondta Baran Ádám. – Onnan utazunk majd a CEV-kupa negyeddöntőjének visszavágójára, aztán egyszer csak hazatérünk.”
A 37 éves Baran Ádám munkája nem ismeretlen a magyar sport irányítói előtt.
Egyesek már a magyar sport két legendás vezetőjéhez, a székesfehérvári Ocskay Gábor és a veszprémi Hajnal Csaba munkásságához hasonlítják azt, amit elért.
A lelkes fiatalember egyre több telefont kap, mert sokan szeretnék elcsábítani Békéscsabáról. Nem egy másik röplabdacsapatnál kínálnak neki állást, ennél sokkal komolyabb lehetőségekkel kínálják meg.
Baran Ádám azonban hűséges típus, maradni akar. Az ajtaja mindig nyitva áll a játékosok előtt, de kemény ember, a női szépség nem lágyítja meg a szívét.
Soha nem felejtem el azt, amikor Gödöllőn a csarnok büféjében leültem Szakmáry Grétával, aki ma a Békéscsaba egyik legnagyobb csillaga. Gréta tehetségére már korábban felfigyeltem, mondtam neki, hogy jöjjön Békéscsabára, mert itt bajnok lesz, és olyan meccseket fog játszani, amire Gödöllőn soha nem lenne lehetősége.
Talán nem haragszik meg rám, ha elmondom, akkor volt rajta egy pici súlyfelesleg. Idejött, beállt a sorba, ma pedig mindenki őt ünnepli. Meg Molcsányi Ritát és Tálas Zsuzsannát. Ez a három lány volt a főszereplője a románok elleni aranyszettben megnyert Európa-bajnoki selejtezőnek, amelyen a válogatott kijutott az idei Európa-bajnokságra. Azt az érdi selejtezőt megkönnyeztem kicsit, de sírt ott sok békéscsabai ember.”
„A meccs előtt nem véletlenül mondtam azt, hogy ez a negyeddöntő felhelyezi az európai sport térképére Békéscsabát.
Magyarországi viszonylatban is egy kicsit messze vagyunk mindentől, a mi városunkba – egyelőre – nem vezet autópálya, de autóút sem. Szerencsére a főváros és Békéscsaba között újra járnak az intercity vonatok. Lehet, hogy Budapesten ezen mosolyognak, vagy azt mondják, hogy miért olyan nagy dolog ez, de az itt élő embereknek igenis az.
Ebben a városban, a mostani körülmények között megélni ezeket a sikereket még édesebb dolog, mintha az ország egyik más településén élnénk.”
A lefújás után nem sokkal látom, hogy a röplabdázók irodája újra tele van – jóságos nagypapára hajazó CEV-funkcionárius, a díszvendégek újra tömik magukba a kolbászt. Az elnök úr udvarias ember, inkább másik úton közelíti meg a szobáját, hogy ne zavarja meg a kulináris gyönyöröket.
Amúgy Baran Ádám szinte soha nem pihen.
Most éppen azon töri a fejét, hogyan tudná a magyar női röplabdázás egyik külföldön játszó csillagát hazahozni Békéscsabára. Azon gondolkodik, mi kell ahhoz, hogy a Linamar-Békéscsaba 2017-ben negyedszer is bajnok legyen, hogy jövőre a Bajnok Ligájában elérje a csoportkört. Azokban a ritka pillanatokban, amikor nem dolgozik, lepereg előtte az elmúlt nyolc év. A csabai Vízmű méltatlan körülményeket kínáló terme, az Egyetemi Csarnok. Ahonnan ő, a sportágból kinézett, sehonnai bitang ember ezekkel a lányokkal elindult.