Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolása. Kövessék velünk élőben!
A negyeddöntők sorsolásakor már nincsenek kiemelések, és az azonos országbeli csapatok is összekerülhetnek.
Amelyik csapat nevét először kihúzzák, azt fogja hazai pályán kezdeni a párharcot.
A lebonyolításban az AC Milan korábbi aranylabdás támadója, az ukrán Andrij Sevcsenko fog segédkezni.
A negyeddöntők első mérkőzéseit április 3-án és 4-én rendezik. A visszavágókra egy héttel később, április 10-én és 11-én kerül sor.
Massimiliano Allegri, a Juventus edzője a két gigász spanyol csapatot szeretné elkerülni.
„Szeretném elkerülni a Barcelonát és a Real Madridot, mert ők a sorozat legnagyobb favoritjai. Az elmúlt nyolc évben nagyon sokat meccseltem a Barca ellen. A Real Madridnak a legfontosabb a Bajnokok Ligája megnyerése, ráadásul idén már csak erre a sorozatra kell koncentrálnia."
„Itt a legjobb nyolc között már mindent csapat top kategóriát képvisel. De mi is bejutottunk, úgyhogy kijelenthetjük, hogy jó csapat vagyunk. Nincsen kívánságaim, de számomra biztosan különleges lenne a Manchester City ellen játszani."
A színpadon Giorgio Marcheti, aki gratulált a legjobb nyolc közé bejutó csapatoknak. Külön kiemelte Lionel Messit, aki megszerezte 100. gólját a Bajnokok Ligájában.
A színpadon a kijvei döntő nagykövete, az AC Milan korábbi aranylabdás támadója, az ukrán Andrij Sevcsenko.
A Milan legendáját a Manchester City és a Juventus játéka fogta meg leginkább.
Andrij Sevcsenko a Barcelonát húzta ki először.
A katalánok az AS Romát kapták!
A második párharc első csapat a Sevilla.
Az ellenfele pedig a Bayern München lesz.
A harmadik párharc a Juventus-Real Madrid.
Az utolsó párosítás a Liverpool-Manchester City.
Az FC Barcelona és a Bayern München viszonylag könnyű ellenfelet kapott, míg a Juventus-Real Madrid összecsapás előrehozott döntő is lehetne.
A Bajnokok Ligája győzelemre a Barcelona, a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester City a legesélyesebb. Ez a négyes elkerülte egymást.
Köszönjük a figyelmüket. Találkozunk áprilisban, amikor online közvetítjük a BL-negyeddöntőket.