A brit színész, aki mosolyogva lőtte le a tanárokat

ha...
Vágólapra másolva!
Malcolm McDowell 75 éves lett. Az angol színész pályája elején két zseniális „botrányfilmnek” köszönhetően egy csapásra sztár lett. Később is remek alakításokat nyújtott, főleg gonosztevők szerepkörében, és sokszor pocsék filmekhez adta a nevét. De ha egész életében nem játszik mást, csak Alexet Stanley Kubrick Mechanikus narancs című filmjében, akkor is legenda lenne.
Vágólapra másolva!

Malcolm McDowell – eredeti nevén Malcolm John Taylor – 1943. június 13-án született Horsforthban, vendéglátós szülők középső gyerekeként. A háború alatt az apja a brit légierőnél szolgált, ezért a család először Bridlingtonba, majd később Liverpoolba költözött – McDowell itt nőtt fel, de színi tanulmányait már a rangos London Academy of Music and Dramatic Art falai között végezte.

Az egyik legismertebb, minden műfajban zseniálisat alakító karakterszínész filmes karrierje ötven évvel ezelőtt indult: 1968-ban főszerepet kapott Lindsay Anderson Ha... című, a brit oktatási rendszerről készült szatírájában. Igaz, mielőtt megkapta a bentlakásos iskola elnyomó rendszerével szemben erőszakig lázadó Mick Travis szerepét, McDowell már egy évvel korábban kamerák elé állt, csakhogy Ken Loach végül kivágta a jeleneteit debütfilmjéből, a Szegény tehén-ből.


Az 1968 decemberében bemutatott Ha... viszont rögvest felkapottá tette McDowellt.

Az 1969-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert filmben a 25 éves McDowell tökéletesen alakította a parancskultúrával szembeszálló kamaszt, átalakulása ártatlan iskolásból először pimasz, majd erőszakos rebellissé a színész rendkívüli tehetségét jelezte, már első filmszerepében. Ösztönös és tudatos alakítás egyszerre, s az általa megformált Mick Travis dacos dühe és fintora később több karaktermegformálásában visszaköszönt. Nem csupán Lindsay Anderson másik két Travis-filmjében – A szerencse fia (1973), Britannia gyógyintézet (1982) –, de a Mechanikus narancs-tól (1971) kezdve a Caligulá-n (1979) át egészen az olyan filmekig, mint az Evilenko (2004), ahol a Rosztovi Rém, a Szovjetunió leghírhedtebb sorozatgyilkosának szerepében képes elhitetni azt, hogy a diktatúrák törvényszerűen kitermelik a pszichopata fenevadakat.

Ha... Forrás: AFP

A Ha... dühös vádirata tehát McDowell karakterszínészete szempontjából kiindulópont, miközben Anderson műve filmtörténetileg sem előzmény nélküli. Elsődleges forrása Jean Vigo Magatartásból elégtelen című 1933-as kamaszdrámája (csak épp a korlátolt oktatási rendszerre nem adnak a nebulók olyannyira erőszakos választ, mint Andersonnál), de visszaköszön benne Nicholas Ray Haragban a világgal (1955) című kamaszdrámája, a fiatalok látszólag minden ok nélküli lázadásáról. Lindsay Anderson épp ezt a látszólagos ok nélküliséget akarta nevesíteni, az okokat megfogalmazni, és látomásos kiáltványában a származási előjogokat a valódi teljesítmény fölé helyező brit oktatási rendszer abszurditása és kemény rendszabályai csak a látszólagos okozói a diákok túlkapásainak. A felnőttek társadalma elleni lázadás valódi oka Andersonnál az ifjúkori remények lerombolása – a rigid oktatási rendszer pedig kegyetlen eszköz ehhez, miközben szimbóluma is a kamaszok igazsága szerint abszurd felnőtt világnak (kicsit másképp, de ugyanezt fogalmazta meg zenében a Pink Floyd is, nem kevés Anderson-ihlettől vezérelt The Wall című koncepcióalbumában, amelyből Alan Parker rendezett filmet).

A Ha... után McDowell szökött fegyencet alakított Joseph Losey Figurák a tájban (1970) című thrillerében, de Stanley Kubrickot nem ez a remek alakítás, hanem Mick Travis karaktermegformálása fogta meg, amikor úgy döntött, McDowellt kéri fel az Anthony Burgess regényéből forgatott Mechanikus narancs főszerepére.

Lenyűgözte, hogy a színész egyszerre tudott ártatlanul is pimasz és erőszakosságában is tiszta figurát életre kelteni – s a rendező valami hasonlót képzelt el Alex DeLarge karakterének is. A két szerep valóban rímel egymásra, sőt. Bár az nem Kubricknak köszönhető, hogy a komolyzenéért rajongó, intelligens, karizmatikus, ám erőszakfüggő pszichopata figurája ennyire „folytatása” lett Travis karakterének. McDowell emlékei szerint ugyanis Kubrick nem tudott pontos útmutatást adni, mit vár a színésztől, ezért végül Lindsay Andersont kérdezte meg, hogyan közelítse meg új feladatát. Anderson pedig a Ha... tornatermi büntetési jelenetével példálózott: amikor Travis belép a terembe, ironikus mosollyal nyugtázza, hogy meg fogják verni. Ezzel a mosollyal formálja meg Alex DeLarge-ot is, tanácsolta a színésznek a rendező, akinek több sem kellett ennél, de alakítása nem utánjátszás, hanem tudatos és mesteri újragondolás. Nagyrészt McDowellnek köszönhető, hogy a Mechanikus narancs főszereplőjében nem egy huligánt látunk, hanem egy intelligens, szinte arisztokratikus tartású fiatalembert. Olyat, akiben még a manipuláció és intelligens erőszak olyan nagy színházi karakterelőzménye is felfedezhető, mint Shakespeare III. Richárdja.

Kubrickot egyenesen elvarázsolta, hogy egy közép-angliai kocsmáros fia mennyire természetesen és magától értetődően tudja úgy megformálni a szavakat, mint egy vérbeli arisztokrata, akinek furcsa fintorba torzuló mosolya minden helyzetben valamiféle nemesi felsőbbrendűséget is kifejez.

Később ez az ironikus mosoly persze ikonikussá, és McDowell-védjeggyé vált.

Ahogy a Mechanikus narancs egyik, improvizált jelenete is a színész miatt vált ikonikussá. Amikor Alex és társai betörnek az Alexander nevű író házába, s Alex alaposan megrugdossa, majd megerőszakolja az író feleségét, McDowell a Singing in the Rain című Gene Kelly-klasszikust énekli. Kubrick nem tudta, hogyan adjon még nagyobb súlyt a jelenet fenyegető brutalitásának. Aztán McDowellhez fordult: „tudsz énekelni?” A színész pedig elénekelte az egyetlen dalt, aminek a szövegét tudta, egészen más jelentéstartalommal felruházva az olyan sorokat, mint például „the sun's in my heart, and I'm ready for love” (a nap a szívemben ragyog, kész vagyok a szerelemre), amit (szintén rögtönzött módon) egy, az író feleségét alakító Adrienne Corrinak lekevert pofonnal is nyomatékosít.

Malcolm McDowell a Mechanikus narancs c. filmben Forrás: AFP

A szürreális erőszakmese forgatásán McDowell is szenvedett a kegyetlenkedésektől: a híres erőszak-semlegesítő eljárás jelenetének felvételekor Kubrick órákig hagyta, hogy a színész lekötözve, kipeckelt szemhéjakkal (egészen a szaruhártya-gyulladásig) várja a következő csapót. Egy másik jelenetnél olyan keményen taposták meg, hogy elrepedt a bordája: Kubrick azt akarta demonstrálni, az átnevelt Alex még a legbrutálisabb erőszakkal szemben sem képes arra, hogy felszínre engedje brutális természetét.

– mondta később McDowell.

A szerep mindenesetre tovább növelte a színész hírnevét.


A Mechanikus narancs évében még egy zseniális alakítása volt: írónak készülő sikeres futballistát alakított Bryan Forbes Tombol a hold című drámájában. Az izgága férfiból egy szempillantás alatt lesz kiszolgáltatott, tolószékbe kényszerült roncs, aki később beleszeret egy másik mozgássérültbe, és komoly harcot vív, hogy elfogadtassa környezetével: nem az ember fizikai állapota határozza meg az érzéseit és életigenlését.

Britannia Gyógyintézet Forrás: AFP

Parádésat alakított Lindsay Anderson Mick Travis-trilógiájának másik két filmjében: a világ őrült logikájának kiszolgáltatott ember vesszőfutását ábrázoló A szerencse fia (1973) című szatírában, és a brit társadalmat Frankenstein-kórházba helyező Britannia Gyógyintézet-ben (1982). Anderson trilógiájának két utóbbi parabolája ugyanakkor azt is megmutatta, hogy a lázadó Mick Travis bár nem találja a helyét, de igyekszik beilleszkedni a társadalomba: a Britannia Gyógyintézet-ben Travis már riporterként érkezik a kórházba, ahol a doktorok azon igyekeznek, hogy összeférceljék a jövő új emberét.

Az önmagából kifordult, alantas szenvedélyekben tobzódó ember tökéletes figuráját keltette életre a Penthouse „felnőttférfimagazin” által pénzelt egyetlen alkotásban, a Tinto Brass rendezte, szexben és erőszakban meghempergetett Caligula című történelmi drámában. A film a mai napig megosztja a közönséget és a kritikát, emlegetik nettó polgárpukkasztásként, ócska hatásvadász szemétként, de igazi kultklasszikusként is – egy biztos, McDowell zseniális a szerepben, ahogy későbbi mellényúlásaiban (Kiborgtanárok, A kerekasztal lurkói etc.) is tisztességgel alakított.

Malcolm McDowell és Helen Mirren a Caligula c. filmben Forrás: AFP

Érdekes, hogy első hollywoodi stúdiófilmjét csak 1979-ben készítette: az Időről időre című kalandfilmben a tudományos-fantasztikus irodalom egyik atyját, H.G. Wellst alakította. Amerikai horrorban is kipróbálta magát, Paul Schrader Párducemberek című remake-jében (1982) Nastasja Kinski oldalán brillírozott, aztán jött a Kék villám (1983) című helikopteres akciófilm, ahol Roy Scheider visszataszító ellenfeleként alakított emlékezeteset. Az amerikai televízió is felfedezte magának, az HBO számára készült Gulag (1985) című lágerfilmben hamisítatlan brit karaktert formált meg, nagyban emelve játékával a film erejét.


Már az 1980-as évek derekától, de kiváltképp az 1990-es évektől, ahogy megkopott kisfiús bája, különös arcélének köszönhetően egyre többször osztottak neki negatív szerepet – s általában nem annyira összetett figurákét, mint Alex DeLarge. De mindig elemi erővel van jelen: az 1994-es Star Trek 7. – Nemzedékek gonosztevőjeként egyes rajongók halálosan megfenyegették. A kilencvenes években forgatott filmjeiből kiemelkedik egy aprócska cameoszerep: Robert Altman A játékos (1992) című álomgyári parabolájában önmagát alakítja, a színészt, akit felháborít, hogy rossz hírbe hozták.

A kétezres években két kiváló brit gengszterfilmben alakított kis szerepben nagyot (Gengszterek gengsztere, Űzött vad), és a David Grieco rendezésében készült Evilenko-ban (2004) parádésat. Az olasz thrillert részben a rosztovi rémként elhíresült Andrij Romanovics Csikatilo esete ihlette: a Szovjetunió leghírhedtebb sorozatgyilkosa közel 70 embert, főleg gyerekeket és nőket ölt meg, brutális kegyetlenséggel megcsonkítva áldozatait. A McDowell által megformált Andrej Romanovics Evilenko összetett gonosztevő, akinek ámokfutásában nagy szerepe van a szocialista rendszer eróziójának. Csikatilo történetéből 10 évvel korábban is készült egy film, csak míg az X polgártárs a politikailag is nehezített körülmények között („A Szovjetunióban nincsenek sorozatgyilkosok!”) lefolytatott nyomozásra fókuszál, addig az Evilenko pszichologizáló thrillerében a sorozatgyilkos portréja (vagyis: profilja) a fontos, hogyan és milyen körülmények között tud kiszabadulni egy emberből a gyilkos, és ebben mekkora szerepe van a diktatúrák elfojtásos természetének.

Az eddigi utolsó igazán nagy főszerepe volt ez McDowellnek, bár azóta is készültek jó filmjei (Éli könyve, The Employer). Az angol színész 50 év alatt minden műfajban kipróbálta magát, de pályájának első 15 évében volt igazán formában: a korszak legnagyobb brit alkotásaiban a filmtörténet legösszetettebb figuráit keltette életre. A hetvenes években egy amerikai újságírónő faggatta: „ki az igazi Malcolm McDowell?”

– válaszolta.

Legjobb szerepeiben Malcolm McDowell feladja a nézőnek is a leckét: két órája van rá, hogy megfejtse, ki az akit látott mosolyogni.