Vágólapra másolva!
A vállalatok többségének nem megfelelő a technológiai felkészültsége az adókockázatok kezelésére – derül ki az EY globális kutatásából. A cégeknek komoly nehézséget jelent a digitális ismeretekkel rendelkező pénzügyi szakemberek megszerzése, akiknek a jövőben érteniük kell a mesterséges intelligencia használatához is.
Vágólapra másolva!

A hagyományos szakmai ismereteknél egyre fontosabbá válik az átfogó technológiai tudás az adó- és pénzügyi területeken dolgozók számára, az EY nemzetközi felmérése során megkérdezett több mint 1700 cégvezető egyöntetű véleménye szerint.

A jövő szakértőinek érteniük kell a mesterséges intelligencia használatához, az automatizációhoz és az adatelemzéshez is.

A szükséges szaktudás világszerte hiányzik, a döntéshozók 89 százalékának problémát jelent a tehetséges munkavállalók megszerzése, képzése és megtartása.

Most már nem csak a piac, de a cégvezetők is azt mondják, hogy új tudásra van szükség az adó- és pénzügyi területen dolgozók számára Forrás: 123RF

A válaszadók közel kétharmada véli úgy, hogy vállalatánál nem megfelelő az adókockázatok kezeléséhez szükséges folyamatszabályozási, technológiai és irányítási rendszer. A technológiai fejlesztés a legsürgetőbb lépés az adó- és pénzügyi feladatok fenntartható és kiszámítható elvégzéséhez a felsővezetők több mint fele szerint, ennek ellenére ugyanilyen arányban ismerték el, hogy nem fordítanak elég időt és pénzt ilyen típusú megoldásokra.

Az EY tanulmánya az Euromoney által készített felmérésen alapul, amelyben világszerte több mint 1700 vállalat felsővezetője vett részt 28 országból, 17 iparágból. A cégek közül 315 szerepel a Forbes Global 500 legnagyobb nemzetközi vállalatot tartalmazó listáján.