Alzheimer-kórossá válhatnak a kezeletlen cukorbetegek

idős ember
Idős korban kialakulhat az afantázia, vagyis a képzelőerő teljes hiánya ( a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
A kezeletlen cukorbetegek esetében jóval gyorsabban fejlődik ki demencia - állapították meg új tanulmányukban a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) kutatói.
Vágólapra másolva!

Másfélszer nagyobb eséllyel fejlődhet ki a kór

A szakemberek cukorbeteg, prediabétesz állapotúak és normális vércukor szinttel bíró embereket vizsgálva kiderítették, hogy a kezeletlegn cukorbetegség esetén a Alzheimer-kór tünetei 1,6-szer gyorsabban fejlődhetnek ki a diabéteszben nem szenvedőknél.

Kezeletlen cukorbetegség esetén a Alzheimer-kór tünetei 1,6-szer gyorsabban fejlődhetnek ki dreamstime

Távol tarthatják az Alzheimer-kórt azok a betegek, akiknek kezelik a cukorbetegségét

- írták a szakemberek a Diabetes Care tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban. "Eredményeink hangsúlyozzák a cukorbetegség és más anyagcsere-betegség korai felfedezésének fontosságát" - közölte Daniel A. Nation, az USC pszichológusa.

Érdekes összefüggést találtak

"A cukorbetegek körében világosan köthető a gyógyszerezés ahhoz, hogy milyen gyors ütemben fejlődnek ki az Alzheimer-kór és a demencia, a szellemi elbutulás tünetei" - tette hozzá. A kutatók mintegy 1300 55 éves vagy idősebb ember esetében a tau-patológiát hasonlították össze, azt az agyban lassan szétterjedő fehérjegubancok összességét, amelyek egyértelműen az Alzheimer-kór jelei.

Az Alzheimer-kór jelenleg még nem gyógyítható Forrás: AFP/Raul Arboleda

A vizsgáltak közül 54 volt nem kezelt 2-es típusú cukorbeteg, 67 pedig kezelésben részesülő cukorbeteg.

A vizsgált alanyok közül 530-nak volt normális a vércukor szintje, és 250-en voltak a cukorbetegség előszobájában.

További kutatások szükségesek

A különféle cukorbetegeknél vizsgálták és összehasonlították az agyi és gerincfolyadék diagnosztikájának eredményeit, amelyek az amiloid plakkok és a fehérjegubancok tüneteit jelzik.

Forrás: AFP / BSIP / Fernando Da Cunha

"Lehetséges, hogy a cukorbetegség kezeléséhez alkalmazott gyógyszerek számítanak az agyi leépülés előrehaladásában. Az azonban egylőre nem világos, miként lassítják, vagy akadályozzák meg azt, ez az amit a jövőben kutatni kell - magyarázta Nation.

(Forrás: MTI)