Mátyás király előre látta a 19. századot
Mátyás király portréja (Andrea Mantegna festménye)
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Kereken 555 éve, 1464. március 29-én a székesfehérvári bazilikában az esztergomi érsek az ősi közjogi hagyományt követve a Szent Koronával hivatalosan is minden magyarok királyává koronázta az ekkor már hét éve trónon ülő Hunyadi Mátyást. Nincs még egy olyan királyunk, akihez annyi legenda és népmese fűződne, mint a magyar történelem máig legnépszerűbb uralkodójához, Hunyadi Mátyás, az „Igazságos" személyéhez. Mátyás rendkívül széleskörű műveltségével, politikai tehetségével, és kiváló - ma úgy mondanánk - kommunikációs képességével messze kiemelkedett kortársai közül, és legalább két évszázaddal megelőzte saját korát, a 15. századot.
Igazságos Mátyás, aki előre látta a 19. századot
Hunyadi Mátyást nemcsak a magyar, de néhány környező ország történelmi hagyománya is a legnagyobb uralkodók között tartja számon, akinek emlékét rengeteg monda és népmese őrzi.
A középkori Magyar Királyság kétség kívül egyik legjelentősebb és legnépszerűbb uralkodójának politikai
életművéről azonban már erősen megoszlik a történészek véleménye.
Egyesek Mátyás nyugat-európai nagyhatalmi-politikai ambícióit tartják az uralkodó legsúlyosabb hibájának, ami miatt elhanyagolta az ország déli határai mentén felemelkedő Oszmán Birodalom jelentette fenyegetés elhárítását, költséges ausztriai hadjárataival és német-római császári ambícióival pedig rendkívül megterhelte az ország anyagi lehetőségeit, aminek a király halála után lettek súlyos következményei.
Mátyás politikai életművének részletes analízise azonban mást mutat, még ha a legfőbb politikai céljait valóban nem is tudta megvalósítani. A kortársai közül az átlagon felüli műveltségével és széles látókörével messze kiemelkedő király ugyanis rendkívül józanon és távlatosan gondolkodott. Mátyás,
akinek édesapja, Hunyadi János kormányzó 1456-ban a Nándorfehérvárnál aratott fényes győzelemmel csaknem 70 évre megakasztotta a török hódítást,
pontosan felismerte, hogy a 15. század második felére, II. Mehmed szultán uralkodása idején az Európa déli fertályán berendezkedő Oszmán Birodalom már olyan erős nagyhatalommá vált, amelynek további északi terjeszkedését a Magyar Királyság önerőből nem lesz képes feltartóztatni.
Mátyás csak egy erős, egyetlen korona alatt egyesülő államszövetség megteremetésével látta elérhetőnek a muszlim hódítás visszaszorítását, valamint a hosszú távon is stabil közép-európai erőegyensúly megteremtését.
A távlatokban gondolkodó király pontosan felismerte, hogy a közép-kelet-európai jövő a perszonáluniókba tömörült államszövetségek irányába mutat, ami végül a Habsburg-dinasztia uralma idején, és a maga teljességében igazából csak az Osztrák-Magyar Monarchia 1867-es létrejöttével valósult meg.
De nem csak ezzel a felismeréssel előzte meg több évszázaddal a saját korát,
hanem azzal az erősen központosított hatalomgyakorlással is, ami az európai történelemben csak egy évszázaddal később kezdett el általánossá válni. A király rendelkezésére álló és bármikor mozgósítható, kvázi állandó hadsereg megszervezésével Mátyás ugyancsak két évszázaddal előzte meg a saját korát, hiszen az állandó hadseregek korszaka csak a 17. század végén köszöntött be.
Mátyás élete is közvetlen veszélybe forgott
Mátyás rendkívüli politikai tehetségét talán a trónra kerülésének körülményei, pontosabban az azt követő néhány év történései bizonyítják a legjobban, hiszen választott királyként, erős legitimációs hiányosságokkal küzdve, jelentős bel- és külpolitikai ellenszélben sikerült megszilárdítania és hosszú távon stabillá tennie a hatalmát. Pedig az előjelek egyáltalán nem tűntek túl bíztatónak a jövőbeli király, az ifjú Hunyadi számára.
A híres törökverő hős, és az ország egyik legbefolyásosabb személye,
Hunyadi János 1456-ban bekövetkezett halála után Mátyás bátyja, László állt a nagyhatalmú család élére.
Hunyadi László szinte azonnal konfliktusba került a Hunyadi-család hatalmára féltékeny főúri klikkel, valamint a serdülőkorú és erősen befolyásolható Habsburg V. László királlyal.
V. László gyámja, Cillei Ulrik, akkor vált a Hunyadi család egyik legádázabb ellenségévé, amikor Hunyadi János elütötte attól, hogy II. Tvrtko halála után Bosznia királya lehessen.
Miután 1456-ban, a futaki országgyűlésen Cilleit Magyarország helytartójává választották, ennek örömére formálisan kibékült a Hunyadiakkal, ám valójában tovább folytatta fondorlatos áskálódását az általa gyűlölt család ellen. Amikor a futaki országgyűlés után a királlyal együtt bevonult Nándorfehérvárra,
Hunyadi László híveivel együtt hatalmába kerítette és meggyilkolta az intrikus Cilleit,
a halálra rémült V. Lászlót pedig megeskette, hogy nem fog bosszút állni gyámja erőszakos haláláért.
V. László azonban nem tartotta magát az esküjéhez, és Garai László nádor, valamint Újlaki Miklós segítségével csapdát állított a Hunyadi testvéreknek. A király az udvarába hívatta Hunyadi Lászlót, 14 éves öccsével Mátyással együtt. A király neki tett ünnepélyes esküjében bízó László mit sem sejtve járult V. László elé, aki azonnal letartóztatta, és március 16-án lefejeztette a lépre csalt főurat.
Mátyás élete is veszélyben forgott, ám a szeszélyes Habsburg egyelőre beérte annyival, hogy először Bécsbe, majd Prágába vigye fogolyként magával Mátyást. Sem a király, sem pedig a tanácsadói nem vették figyelembe azonban,
hogy az ország egyik leghatalmasabb famíliája, a Hunyadi-család elleni orvtámadás balul is elsülhet.
Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály kezén erős hadsereg volt, amit azonnal bevetett, hogy meghátrálásra kényszerítse a királyt és híveit. Szilágyi csapataival megszállta Erdélyt, és készen állt a további fegyveres akciókra is.
Úgy vélték a derék főurak, hogy engedelmes bábjuk lesz a kamaszkirály
Már sohasem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna ennek a sajátos „királydrámának" a végkimenetele, mert még azt megelőzően, hogy az uralkodó kiegyezhetett volna a Hunyadi-párttal, V. László 1457. november 23-án váratlanul meghalt.
Az uralkodó hirtelen halálával viszont teljesen új helyzet állt elő.
Az elhunyt király ágán a nővérei, Anna hercegnő, vagy pedig Erzsébet, IV. Kázmér lengyel király felesége lehettek volna a trónörökösök, de III. Frigyes német-római császár is sietve bejelentette a magyar trónra vonatkozó igényét.
Frigyes, - akinek a rosszmájú kortársi megjegyezés szerint az volt a legnagyobb erénye, hogy túlélte az összes ellenfelét -, noha semmiféle vérségi-rokonsági szálon nem tarthatott volna igényt a magyar trónra, mégis rendelkezett egy nagy aduásszal: az ő birtokában volt ugyanis a Szent Korona, amit még Erzsébet, V. László anyja zálogosított el a fösvénységéről híres császárnak.
A magyar közjog szerint pedig senki sem válhatott mindaddig az ország törvényes uralkodójává, amíg meg nem koronázták „Szent István koronájával".
Ebben a kaotikus helyzetben jött az ötlet, hogy válasszák meg királynak a Prágában raboskodó serdülőkorú Hunyadi Mátyást.
A jó főurak ugyanis úgy vélték, hogy a tapasztalatlan kamaszt könnyedén a kezükben tarthatják majd, aki nyilván az ő érdekeiknek megfelelően, és a „súgásaik" alapján fog uralkodni.
Ez volt az a közös minimum,
ami mentén sikerült kiegyeznie egymással az addig szemben álló Garai- Újlaki illetve Szilágyi-pártnak.
Az 1458. január 12.-én Szegeden megkötött paktum szerint a Szilágyiak megbocsátják a nádor Hunyadi László kivégzésében játszott dicstelen szerepét, és ennek megpecsételésére Mátyáshoz adják Garai leányát, aki viszont miután királlyá választották, megtartja a nádori tisztségben és összes javaiban apósát.
A főúri csoportok egyezségén kívül Mátyás királlyá választásában III. Kallixtusz pápa támogatása is sokat nyomott a latba.
Az egyezséget esküvel pecsételték meg, de azzal a kitétellel, hogy azt majd a pápai legátus és Szécsi Dénes esztergomi érsek jelenlétében kell megerősítenie az érintett feleknek. Erre azonban nem került sor, ezért Szilágyi és Mátyás is kifarolhattak később az egyezségben vállalt kötelmekből.
Miután az összes akadály elhárult, sietve összehívták Budára a királyválasztó országgyűlést,
amelyen – biztos, ami biztos alapon – Szilágy együtt jelent meg a teljes hadseregével. Január 24-én a budai vár alatti Duna-parton – a hagyomány szerint a Duna jegén - az összegyűlt nemesek közfelkiáltással királlyá választották néhai Hunyadi János kormányzó kisebbik fiát, Mátyást.
Nyilván nem teljesen függetlenül a vár alatt állomásozó hadseregétől, Szilágyi Mihálynak sikerült elérnie, hogy – Mátyás kiskorúságára hivatkozva – az országgyűlés megtegye a megválasztott király gyámjának. Szilágyi azt remélte, hogy ezáltal ténylegesen ő fogja gyakorolni a főhatalmat, ám e várakozásában keservesen csalatkoznia kellett.
Végül a török szultán iktatta ki a békétlenkedő nagybácsit
A királyválasztás után azonnal díszes küldöttség indult Prágába – jelentős haderővel kiegészítve-, hogy elhozza Budára az ifjú királyt. Podjebárd György cseh kormányzó azonban kötötte az ebet a karóhoz, és csak jelentős váltságdíj megfizetése ellenében, valamint azzal az írásba foglalt ígérettel adta ki Mátyást a küldöttségnek, hogy az ifjú magyar király feleségül fogja venni a lányát.
Mátyás kíséretével együtt Esztergomnál kelt át a túlpartra a befagyott Dunán, és 1458. február 14-én érkezett meg Budára.
Komoly problémát jelentett, hogy a Szentkorona III. Frigyes birtokában volt, így szigorúan véve a közjogot, nem lehetett volna joghatályosan királlyá koronázni az ifjú uralkodót. Ennek áthidalására egy gondosan kidolgozott ceremóniát konstruáltak, felelevenítve az Árpád-ház királyainak Budára való bevonulását, amelyet a székesfehérvári koronázási rituálé elemeivel ötvöztek.
A városkapuban a budai polgárság fogadta Hunyadi Mátyást,
ahol a megválasztott király először a budai polgárok és a zsidók jogait erősítette meg.
A koronázási menet innen a budavári Nagyboldogasszony- templomhoz, (mai népszerű nevén a Mátyás-templomhoz) vonult, ahol ünnepi Te Deumot tartottak, majd miután Mátyás megerősítette az egyház és a nemesség jogait is, valamint letette a koronázási esküt, egy erre az alkalomra készített koronával magyar királlyá koronázták.
A királyi palotába beköltözött ambiciózus és határozott ifjú, Szilágyi Mihály, és a király „üstökét" a kezükben tartani remélt főurak nagy megrökönyödésére, azonnal elkezdett önállóan kormányozni.
Mátyás néhány nappal a megkoronázása után töltötte be a tizenötödik életévét, ami ha még nagykorúsággal nem is,
de már bizonyos cselekvőképességgel együtt járt, ezt pedig az ifjú uralkodó maximálisan ki is használta.
Szilágyi, aki 1458 nyarára felismerte, hogy Mátyás teljesen háttérbe szorította, az ifjú király túlontúl is nagy önállóságával szintén elégedetlenkedő főurakkal , köztük Garai nádorral együtt összeesküvést szövögetett ellene.
Mátyás amikor ezt megtudta, azonnal elcsapta a nádort,
Szilágyival pedig kiegyezett, ám a nagybátyja ennek ellenére sem hagyta abba a cselszövéseit, ami miatt Mátyás többször is kénytelen volt tömlöcbe vetni a „kedves rokont", akit végül Erdélybe száműzött kormányzónak.
Az áldatlan családi helyzetet végül is a török oldotta meg, amikor egy csatározás alkalmával foglyul ejtették Szilágyit. II. Mehmed szultán valószínűleg, hogy nem kis részben az őt ért megalázó nándorfehérvári fiaskó miatt, 1460-ban kivégeztette a török fogságba esett renitens nagybácsit.
A koronáért hetvenezer aranyat vet neki, és azzal fösvény szemét befedi
Mátyás kitűnő taktikai és diplomáciai érzékkel, valamint rendkívül koncepciózus módon fokozatosan megszilárdította a hatalmát, korábbi ellenfeleit kivétel nélkül a maga oldalára állítva, és elkötelezett híveivé téve őket. Hunyadi Mátyás tisztában volt azzal, hogy mindaddig, amíg „Szent István koronáját" nem helyezik a fejére, támadható marad potenciális ellenfelei számára, akik emiatt megkérdőjelezhetik uralkodói legitimációját.
Ezért miután elsimította a fenyegető viszályt, azonnal hozzáfogott a Szentkorona visszaszerzéséhez. Erre annál inkább is nagy szüksége volt, mert elődeitől eltérően, nem örökösödési jogon jutott trónra. A helyzetet még tovább bonyolította, hogy amikor Garai és Újvári 1459-ben összeesküdtek Mátyás ellen,
Németújváron magyar királlyá választották III. Frigyest, Mátyás örök riválisát, aki ezután élete végéig használta a magyar királyi címet.
Szerencsére, Frigyesnek a címkórságánál csak a kapzsisága volt nagyobb, ezért hosszas tárgyalások és alkudozások után – amelyet Vitéz János vezetett – 1463-ban sikerült tető alá hozni a bécsújhelyi egyezséget.
III. Frigyes 70 ezer aranyforint, ellenében visszaszolgáltatta Mátyásnak a Szent Koronát. „A császárnak kalácsot vet a torkába, a koronáért hetvenezer aranyat vet neki, és azzal a fösvény szemét befedi" – így emlékezett meg a Szent Korona visszaszerzéséről a 17. században Ifj. Zrínyi Miklós gróf, horvát bán, a jeles költő-hadvezér.
A bécsújhelyi szerződés egy olyan kitételt is tartalmazott, hogyha Mátyás fiú utód nélkül halna meg, úgy a magyar korona Frigyes fiára Miksára száll.
Mivel Mátyás ekkor még csak húszéves volt, ez igazán nem látszott komoly veszélynek. Az előkészületek miatt csak háromnegyed évvel később, 1464. március 29-én került sor Mátyás második, és most már mindenben a közjogi szokásoknak megfelelő megkoronázására, a székesfehérvári koronázó bazilikában, kereken 555 évvel ezelőtt.