Tízmilliárd dollárnyi részvényt akar eladni az Uber

Uber
Vágólapra másolva!
Az Uber hivatalos döntése szerint nagyjából 10 milliárd dollárnyi részvényt kívánnak eladni a kezdeti nyilvános kibocsátás (IPO) során. Ezzel a fuvarmegosztó startup a történelem egyik legnagyobb értékű tőzsdére lépését hajthatja végre, és a cég piaci értéke 90 és 100 milliárd dollár között alakulhat.
Vágólapra másolva!

Noha az Uber piaci értéke 90 és 100 milliárd dollár között lehet a 10 milliárd dolláros kezdeti részvényeladással, ez a tartomány egyáltalán nem számít magasnak, ha azt nézzük, hogy

elemzők korábban azzal számoltak, az Uber értéke elérheti akár a 120 milliárd dollárt is.

Nem véletlen, hogy a startup saját maga határozott meg egy ennél alacsonyabb intervallumot, mivel a kisebb rivális Lyft részvényei igencsak kiábrándítóan szerepeltek a múlt hónapban végrehajtott IPO után – írja a CNBC.

A legutóbbi tőkebevonást követően egyébként az Ubert 76 milliárd dollárra értékelték. A Reuters forrásai szerint a részvények többségét maga az Uber bocsáthatja ki, de egy kisebb részt az eddigi befektetők adnak majd el.

Kezdődik a show

A tervek szerint az Uber csütörtökön nyújtja be a regisztrációt az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez, a befektetői roadshow pedig április 29-én indulhat el.

Ezt követően május elején kezdődhet meg a nyílt kereskedés a részvénnyel a New York Stock Exchange (NYSE) ernyője alatt.

A források azonban jelezték, ezek egyelőre csak tervek, amelyek például a piaci változások függvényében még módosulhatnak. Az Uber hivatalosan nem is kommentálta az információkat.

Egyre közelebb az Uber nagy üzlete Forrás: BELGA/AFP/Nicolas Maeterlinck

Az idei nagy IPO versenyt a Lyft indította be, amikor március 29-én debütált a Nasdaq indexen.

A vállalat több mint 24 milliárd dolláros értékeltség mellett 2,34 milliárd dollárnyi tőkét vont be a részvénykibocsátással.

Ezt követően viszont a papír elég gyengén szerepelt, elsősorban az azzal kapcsolatos aggodalmak miatt, hogy a cég csak a vártnál később lehet nyereséges. A Lyft részvénye kedden 67,44 dolláron zárt, elmaradva a 72 dolláros IPO ártól.

Erősödő realizmus

Azzal tehát, hogy az Uber visszafogta az értékeltségi várakozását, egyértelműen kimutatta, reálisan kezeli a saját értékét. Ennek eredményeként a vállalat elkerülheti, hogy a túlzott sztárolás kockázatos értékeltségi buborékot alakítson ki a papír körül.

A Lyft részvényének alakulása az IPO óta Forrás: Investing.com

A több mint 70 országban működő Uber egyébként

tavaly 11,3 milliárd dolláros bevételt ért el, de még így is 3,3 milliárdos veszteséggel zárta az évet.

Ezzel együtt a többi nagy, idei IPO-t tervező startup közül a Pinterest éppen hétfőn közölte, a legutóbbi tőkebevonás során megállapított 12 milliárd dolláros érték alá lövi be a megcélzott értékeltségi tartományt. A Pinterest jelzése szintén üzenet lehet arra nézve, hogy a startupok képesek tanulni egymás hibáiból, és egyre reálisabban határozzák meg a saját értéküket.